Mocskosszájú, szoftpornó-hangulatú politikai bulvárból kamu Élet és Irodalmat varázsoltak

Nemcsak az idő és Jakab Péter változik, hanem a Jobbik pártlapja, a Zsúrpubi is. Így lett túlhajszolt prostiból Slachta Margit!

Kettős érzéseink vannak a Jobbik haláltusájával kapcsolatban. Bár simán elképzelhető, hogy papíron és a parlamentben (jó kis komfortos támogatás, költségtérítések, képviselői fizetések, frakciótámogatás stb. céljából) még jó néhány évig léteznek majd, politikai tényezőként április harmadika óta nem igazán érdemes velük számolni.

A Gyurcsány Ferenc vazallus- és gittegyletévé csicskított egykori nemzeti radikális pártot belülről a vezetők közötti polgárháború, kívülről pedig a hitelesség maradékának elvesztése szorongatja.

Bár lapzártáig Jakab Péter még tagja (legalábbis hivatalosan) a jobbikos képviselőcsoportnak, kijelenthetjük, hogy az önmagát kicsináló párt az utolsó, kétes értékű, de mégis országos ismertségű vezetőjétől szabadult meg. Most még – mint a futtában lefejezett csirke –  lendületből látszólag halad tovább, de nehéz eldönteni, hogy ezen sírjunk, vagy nevessünk.

 

Valahogy így látjuk most őket:

A párt támogatottsága rég nem látott mélységekbe süllyedt, nem csoda hát, ha a szolgálatukra kiépített médiájuk is recseg-ropog. E heti hír, hogy a jobbikos sajtó zászlóshajójának is tekinthető Alfahír, valamint az N1TV is kénytelen meghúzni a nadrágszíjat, és ezt várhatóan elbocsátásokkal kívánják megoldani.

A Jakab-éra moslékos vödrének aljaként is értelmezhető Zsúrpubi pedig egészen groteszk átalakuláson ment keresztül: mind témákban, mind hangvételben úgy viselkednek, mintha a szennylap legfőbb funkciója nem a kattintásvadász mocskolódás, hanem a kultúra- és értékközvetítés lenne.

A lap egyébként mind a mai napig annak a Béres Ferenc Attilának az érdekeltsége, akinek személye és hozzáállása a gyurcsányi baloldalhoz való dörgölőzést gyanakvással figyelő Jobbik-tagság körében is heves tiltakozásokat váltott ki alig másfél évvel a választások előtt. Béres, aki a párt kommunikációs igazgatói tisztségét is betöltötte, az azóta a Jobbikból kilépett és a Mi Hazánkat megalapító

Toroczkai László szerint sokkal inkább tekintett pártjára politikai termékként, mint nemes ügyként. Ez magyarázhatja, hogy az általa kiadott újság miért volt annyira gátlástalan témaválasztásban és stílusban egyaránt.

Az utóbbi években pedig az Opten.hu nyilvántartása szerint igencsak megcsappantak a Zsúrpubit kiadó cég bevételei – egyenesen arányosan a párt és a lap népszerűségének csökkenésével.

opten.hu

Kérdés, hogy vajon az irányváltással sikerül-e (vagy egyáltalán akarnak-e) életet lehelni az egyre fölöslegesebbé váló sajtótermékbe.

Aki ma a Zsúrpubira téved, félig behunyt szemmel akár azt is hiheti, hogy az Élet és Irodalom jobbikos kiadásának online verzióját olvassa. Ilyen hírek foglalják el ugyanis a címlap nagy részét:

zsurpubi.hu

Érdekes módon Rejtő Jenő, Szent-Györgyi Albert, Bud Spencer és Slachta Margit kapcsán sem a „lúzer”, a „csicska”, a „túlhajszolt prosti” és más, A Zsúrpubi által kedvelt kifejezések nem kerülnek elő. 

Pedig emlékezhetünk még a – nem is olyan nagyon régi – szép időkre, amikor az olvasottság növelése érdekében visszataszító mocskolódással még a kereszténységbe is páros lábbal szállt bele a jobbikos csicskalap.

Az internet viszont nem felejt, ezért készítettünk Olvasóinknak egy kis válogatást, miről is volt ismert a mára növényevővé szelídült dögkeselyű Zsúrpubi:

zsurpubi.hu

Valamiért egy politikai portré címébe bele kell csempészni a nyalást. Hátha így többen olvassák majd az amúgy középgyenge minőségű írást.

zsurpubi.hu

Az üzenet világos: ne gúnyolódj más ember testalkatán, mert az neveletlenség, kivéve a dagadt Orbánt, mert rajta lehet röhögni.

zsurpubi.hu

Míg a 888.hu annak idején bocsánatot kért a Rába Tímeáról készült lejárató cikk miatt, a Jobbiknál ilyesmire nem számíthatunk.

zsurpubi.hu
Baloldali (és jobbikos) körökben közkeletű legenda, hogy Orbán Viktor megbolondult, ezért folyton kényszeresen nyalogatja a szája szélét. Az Orbán–Trump-találkozóról sem tudtak jobbat kitalálni.

zsurpubi.hu

A farokméregetés valószínűleg már a felelős szerkesztőnek is sok lehetett, ezért ki is pontoztak egy betűt. Ettől azonban még nem volt kevésbé suttyó a 2019-ben,  alig három évvel ezelőtt megjelent cikk címe.

Végül pedig kedvencünk, amit nem is kell kommentálni:

zsurpubi.hu