Felbolydult a méhkas, szót kér a plebs.
Attól tartok, félreértitek a helyzetet – mindig félreértitek, mert itt a dolgok felfogásához szükséges készülékekben van a hiba. Megfelelő intelligenciaszint alatt nehéz a mondandómat értelmezni. Megint nem sikerült.
Dehogy akarom én megreformálni a közízlést. Mint minden, szellemileg kellőképpen felvértezett értelmiségi, én is tudom, hogy ez lehetetlen feladat. Én csak elmondom a véleményemet a számomra irritáló jelenségekről.
És jól érzitek: az én véleményem fontosabb, mint másoké. A tieteknél mindenképpen.
Van alantas és hitvány, jó és rossz, minőségi tartalom és pocsék trash. Sajnos nem mindenki tud különbséget tenni ezek között, a többség semmiképpen sem. Ezért van szükség olyan emberekre, mint amilyen ÉN vagyok. ÉN különbséget tudok tenni. ÉN próbálok segíteni nektek, a misera plebsnek, akár celebek vagytok, akár nem. Persze, ti nem kértek a kultúrát éltető kenyérből – hiszen fogalmatok sincs, mi fán terem a kultúra és az erkölcs. Kizárólag lankadatlan belső indíttatásomnak köszönhető, hogy ennek ellenére újra és újra megpróbálom.
Segítek nektek eligazodni az útvesztőben.
A magára valamit is adó ember, az értelmiségi igyekszik megtalálni azt a szellemi pozíciót, amelyből viszonylag nagy magabiztossággal, a lehető legnagyobb objektivitással és megfelelően kifinomult ízléssel meg tudja állapítani, mely kulturális produktum érték, és melyik nem. A csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően ez a szellemi pozíció
ÉN VAGYOK.
Én vagyok a kultúra és az erkölcs, a minőség, a mérték és az érték.
Bennem egyesül, bennem testesül meg. Ezért istenadta jogom nekem a kritika - talán másoké is, de az ki a faszt érdekel? Van minőségi kritika, és van szar kritika. A minőségi az enyém, és ami az enyémhez közel áll: a tőlem mért távolsággal állapítható meg az adott kritika minősége. Ez az arkhimédészi pont, innen látszik, mi számít kultúrának, és mi számít ócska szarnak.
Persze ti azt mondjátok, hogy az, hogy Majka vagy Tóth Gabi kiáll ezrek elé énekelni, az teljesítmény. Nem teljesítmény. Tudjátok, mi a teljesítmény? Az, hogy én elmondom ezekről, hogy mennyire szarok. Nem tehettek róla, sajnos a sors olyan lapokat osztott, hogy szellemi-erkölcsi-kulturális értelemben én az Elithez tartozom, ti pedig nem. Persze ez az Elit-mivolt nem mérhető zöldhasúban, elismerésben vagy a közönség visszaigazolásában. Hogy ki tarthat számot joggal az Elit megnevezésre, az csak ama fenti objektív, és kifinomult ízlés által körülhatárolt pozícióból határozható meg. A világegyetem szerencsés véletlenjei összhangjának köszönhetően ez a pozíció szintén az enyém. Ez az állandó belső minőségellenőrzés ÉN-nek az ÉN felett rengeteg plusz energiabefektetést jelent. Minden munkát kétszer végzek el – de csak egyszer kapok érte pénzt. És akkor az én zsebemben turkáltok, azt kérditek, mi a munkám? Helyettetek IS dolgozom!
Van a minőségnek egy civilizációs története – ahogy a világ más részein, úgy hazánkban is. Magyarországon e minőségi történet íve Adytól Zsupér Norbertig tart. Én nem tehetek erről az ívről – pusztán kötelességemnek érzem megfelelni ennek az élet által támasztott elvárásnak.
Tudjátok, milyen kibaszott nehéz ez a teher a vállamon?
Az erkölcs, a kultúra, a minőség és az igazság mindig kellemetlenül érinti a plebst. Ezért kötnek belém olyan kijelentésekért, mint hogy például az Airbus percenként egy tonna kerozint éget, vagy hogy történelmet végzett emberként azt mondtam, hogy Horthy verte le a Cattarói matrózlázadást.
Képmutatónak tartotok, amiért dízelautómból szeretném nézegetni a sétáló Budapestet. Az élcsapatra azonban nem vonatkoznak azok a szabályok, amelyek a plebsre — ahogy ez igaz a kritika jogára, úgy igaz a politikára is. Ha a budapestiek nem lennének ennyire disznótoszó büdös parasztok, ennyire kulturálatlan tömegek, és rám szavaztak volna, akkor igenis minden nap szemlére venném dízelautómból a sétáló Budapestet – de mindenki gyönyörködhetne benne! ÉN megteremteném nektek a csodát, ahogy kritikámmal minden nap megteszem!
Az erkölcs, kultúra, minőség és igazság pediglen pénzbe kerül. Itt mindenféle csöcsfogdosós realitycelebek kérik számon rajtam, hogy miért az mszp.hu-ra írok, miközben a függetlenségemet hirdetem. Látom, még mindig nem sikerült megérteni az alapállást: ahová én beteszem a lábamat, oda egyből a minőség, a kultúra és az erkölcs teszi be a lábát. Amikor én ülök be egy kereskedelmi tévé zsűrijébe, ott a minőség ül be abba a bizonyos székbe. Amikor ti eladjátok magatokat a NER-nek, a plebshez tartoztok, tehát kurvák vagytok. Én pedig viszem a minőséget, bárhová menjek is. Kezditek érteni? Az mszp.hu és Németh Péter Főszerkesztő Úr számára megtiszteltetés, hogy én hajlandó vagyok oda írni. Bárhová hajlandó vagyok írni, ahol megfelelő honoráriummal méltányolják kivételes intellektusomat és erkölcsi érzékemet – de kurva, na az nem vagyok, ti szánalmas, műveletlen, kultúraellenes véglények!
Veletek ellentétben én nem küzdök az elismerésért, azokat a földi hívságokat, amiket ti „teljesítménynek” neveztek, semmibe veszem. Egyszerűen a Szellem Szívcsakrája összpontosult egy adott időpontban a Mika Tivadar mulatóban. Vannak ilyen megmagyarázhatatlan jelenségek, amelyek megértéséhez ti rettentően kevesek vagytok, mint azt már sok alkalommal voltatok szívesek demonstrálni. (Jellemző, hogy a dölyfös hatalom, amikor szembesült az Igazsággal, inkább elpusztította azt a helyet, ahol fizikailag manifesztálódott — RIP, Mika!)
Remélem, mindannyian eltűntök a büdös picsába, mert létezésetek sérti az erkölcsi érzékemet és az ízlésemet.
Márpedig a kultúrában a jogos létezésnek ez a mércéje.
A szerző kritikus, publicista és géniusz.
