A Berkeley Egyetem zsidómentes zónái rosszabbak, mint gondolnád...
– kezdi erős felütéssel az amerikai zsidó közösség egyik legnagyobb lapja, az 1987-es alapítású Jewish Journal.
Mielőtt belekezdünk, ismételjük át, hogy mit tudunk a Berkeley-ről!

-
Kalifornia, a bolti tolvajok állama
Dekriminalizálták a bolti lopást, na vajon mi történt?
Akkor nézzük a tényeket!
A Berkeley jogi tanszékén kilenc diákszervezet is módosította az alapszabályát: innentől kezdve tiltani fogják a „cionista felszólalókat”.
Hogy ez pontosan mit is jelent?
A cionista ebben az olvasatban konkrétan azt jelenti, hogy az illető támogatja Izrael mint ország létezését. Tehát például egy ingatlanjogi szakértő nem adhatja át a tudását ezeknek a csoportoknak – amennyiben elismeri Izraelt.
A cikk megjegyzi: az amerikai zsidók több mint 80 százaléka támogatja Izrael mint „zsidó hazája” létezését. Következésképpen a zsidó származású-identitású hallgatók 80 százalékát kapásból ki is zárták ezekből a körökből.

Illetve nem is olyan rossz a helyzet!
Christ kancellár és Chemerinsky dékán máris mentegeti a diákcsoportokat, miszerint „a százból csak kevesebb mint tíz csoport hozott ilyen szabályt...”. A lap erre azért némi kétkedéssel kibontja az igazság felé eső részét is: a kilenc kevesebb, mint a tíz, és a száznál pedig még kevesebb. Ugyanakkor ezek a szervezetek a jogi kar olyan rétegeit képviselik, mint a Berkeley női, ázsiai és óceániai, fekete vagy LMBTQ-kötődésű hallgatói (bizonyosan égetű szükség van ilyen csoportokra – a szerk.). Akárhogy is nézzük, a vezetőség által sugallt 10 százalék csak a diákcsoportok darabszámára, de korántsem létszámára utalhat.
Kenneth L. Marcus, a cikk szerzője ezt érzékletesen ahhoz hasonlítja a helyzetet, mintha a zsidók csak a busz hátsó ülésein foglalhatnának helyet... Mintha? Hát, láttunk már ehhez hasonlót nem is olyan régen az Egyesült Államokban.
A helyzet azonban fokozódik, írja Marcus:
Konkrét példákat is hoznak a szabály alkalmazására: az ázsiai és óceániai szervezet eszerint „nem hív meg olyan felszólalókat, akik a cionizmust, az apartheid Izrael államot és Palesztina megszállását támogatják, és továbbra is fenntartják véleményüket”. Az afrikai-amerikai származású vagy LMBTQ-közösséget (már ha van ilyen) képviselő joghallgatói csoport ugyanezt fektette le szabályzatában. Figyelem: csak az általuk cionistáknak bélyegzetteket zárják ki, a neonáci csoportokkal szimpatizálókat vagy a nyíltan LMBT-elleneseket nem.
Összefoglaljuk:
- ha cionista vagy, nem szólalhatsz fel;
- ha zsidó vagy – esetleg Trumphoz vagy Orbánhoz, de akár a magyar ellenzékhez hasonlóan elismered Izraelt –, jó eséllyel cionistának fognak téged minősíteni;
- az amerikai zsidók 80 százaléka bizony második hazájaként tekint Izraelre;
- tehát jó eséllyel a zsidó hallgatók nagyjából 80 százalékát ki is zárták ezzel a szabállyal... Persze hacsak meg nem térnek meg, és szembe nem fordulnak Izraellel!
Ám ha mégsem, szó szerint hallgatók (tehát nem felszólalók), csöndes tagok persze továbbra is lehetnek...
Tudjuk: Lenin is biztosan szerette a gyerekeket, hiszen visszaadta nekik a labdát, pedig akár le is lövethette volna őket.