A független elemzéseiről ismert Republikon Intézet – amelynek igazgatója a szintén független Horn Gábor, egykori SZDSZ-es politikus – konferenciát szervezett a sokat sejtető „Van-e még önkormányzatiság Magyarországon?” címmel.
A rendezvény egyik meghívottja Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely volt, aki a lehető leginkább kompetens személy a kérdéskörben. A főpolgármester szakértői véleményére amúgy is sokan adnak az országban, így magától értetődő, hogy a szadeszes intézet számára az újszadeszes főpolgármester nyilatkozott az önkormányzatiság jelenlegi helyzetéről.
Karácsony Gergely a tőle megszokott határozottsággal és világos okfejtéssel világította meg a kérdést: „erre ma nincs válasz, és ez önmagában rossz hír, arra sem tudnék válaszolni, van-e ma Magyarországon demokrácia, de inkább nincs” – idézte szavait a Telex és a HVG.

Az akadémiai színvonalú elemzés közben Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy kormányzati segítség nélkül a főváros csődbe mehet márciusig.
A kijelentés azért is visszás, mert az önkormányzatiság eszközeivel élve a fővárost vezető pártok és érdekkörök talán megteremthették volna a működés anyagi feltételeit. Persze ez csak abban az esetben volna lehetséges, ha nem talicskáznák ki a pénzt a fővárosból amerikai álomotthonok vásárlására. Akkor jutna arra is, hogy ne fulladjon csődbe a város, esetleg maradjon a szemétszállítócég munkásainak tisztességes fizetésére való, vagy tovább működtessék a BKV Akácfa utcai szolgáltatótelepét.
A csődveszély egyik magyarázata egyébként az, hogy a főváros képtelen kifizetni a megemelt közüzemi díjakat, az energiaárak egekbe emelkedése lehetetlen helyzetbe hozta a fővárost és a kerületeket is.

Vajon mi lehetett fontosabb annál, hogy az ország vezetésére készülő baloldal bebizonyítsa, hogy nem üres szólamként használja a környezetvédelem ügyét?
Hogy forráselvonások történtek? Kamu. Budapest hatalmas adóbevételek felett rendelkezik, csilliárdos befolyó összegekkel gazdálkodhatnak, amelyekből bőségesen jutnia kellett volna a zöld fejlesztésekre is. Akkor most nem kellene bezárni az Akácfa utcai BKV irodát, és akkor nem veszélyeztetné Budapestet a csőd szája.
Mi lett az okosváros ígéretével? A bürokrácia még mindig elképesztően nyomasztó a fővárosi intézményekben. A papíralapú ügyintézés mellé az online ügyintézés mindössze plusz teherként tevődik, és egyáltalán nem segíti az ügymenetet. Hogyan lehetséges az, hogy tényleg semmit nem valósítottak meg ígéreteikből? A válasz: minden erőforrást a politikai harc emésztett fel.
A konferencia egyik komikus fordulata, hogy Csőzik László érdi polgármester felvetette, hogy ahelyett, hogy pártok jelöltjei lennének, inkább függetlenként induljanak a következő választáson. Ehhez a kezdeményezéshez Karácsony Gergely és Soproni Tamás is csatlakozott.
Tulajdonképpen eljutottunk oda, hogy a főpolgármester és egyes kerületek vezetői elkezdték szégyellni pártjaikat. Ma a fővárosban megnehezíti a politikai érvényesülést az, ha egy politikus valamelyik baloldali párthoz kötődik. Végre! Talán valami megindul a Budapesten is.