Súlyos humanitárius és gazdasági katasztrófát jelent egy országnak, ha a területén háború dúl. A történelemkönyvek viszont jellemzően sokkal tömörebben emlékeznek meg a szétlőtt városok, lebombázott úthálózatok, megsemmisített közműhálózatok helyreállításának költséges és fájdalmas folyamatáról, mint a tényleges fegyveres konfliktusról.

Ukrajna nincs ilyen szerencsés helyzetben. Nem tehetnek róla, de nem is igazán tettek ellene.

Nincs mögöttük formális elkötelezettségekre épülő védőháló, csak szándékok, ígéretek és rosszul kalibrált remények. A Black Jack nyelvén szólva: 19-re húztak lapot, és nem jött be. A Szovjetunióból kiválva, saját nemzeti identitásukat keresve jó ízléssel, de annál rosszabb realitásérzékkel úgy döntöttek: a NATO-n keresztül biztonságpolitikai szempontból megpróbálnak a Nyugat felé orientálódni, ezzel azonban túlfeszítették a húrt az orosz medvénél, aki persze keményen odacsapott.

Az ukránok önérzetes nemzeti büszkesége nemcsak az ország népével, de a vezető politikusaikkal is elhiteti, hogy ez a háború megnyerhető. Ezt az illúziót intenzíven táplálja a fegyveres konfliktusok dinamikáját legfeljebb Marvel-képregényekből ismerő amerikai és nyugat-európai közvélemény is.

A biztatáshoz persze nemcsak szép szavak, de önkéntes segítség is érkezett, a kelleténél még több is: pénz, paripa, fegyver, amelyek persze jócskán hozzájárulnak a háború befejezésének elodázásához.

A rengeteg ingyen pénz és puska cserébe kiszolgáltatott szabadságharcos háborús hősből elkényeztetett, követelőző kölyökké formálta a B-kategóriás komikusból egészségtelen gyorsasággal országa elnökévé választott Zelenszkijt.

A hálából megszokás, majd elvárás és végül követelőzés lett, viszonylag gyorsan. Az ukrán elnök a február óta tartó konfliktus során viszonylag hamar megtanulta, hogy nem szükséges kérnie, ha követelni is lehet. A minap például a korrespondent.net beszámolója szerint a Francia Vállalkozások Mozgalmának tartott beszédében felvázolta, hogy nagyságrendileg 600-800 milliárd amerikai dollárból lehetne (valahonnan a semmiből…?) újjáépíteni Ukrajnát.

Vannak kérései. Zelenszkij elvárta már az amerikaiaktól az oroszok kitiltását, folyamatosan követeli az őt finanszírozó országok számára súlyos károkat okozó szankciók bővítését, és júniusban már megfogalmazta kritikáját az izraeli pénzügyi támogatás elégtelensége miatt is. Továbbá a nemzetközi diplomáciában példátlan stílusban nyafog, ha az általa elvárt segítség sült galambja nem az elvárt sebességgel repül a szájába.

Felmerül a kérdés, hogy vajon az ukrán elnök a háború által generált kétségbeejtő helyzet miatt szokott-e rá az erőszakos tarhálásra, vagy korábban is természetesnek tartotta-e azt?

Nos, Ukrajna már Zelenszkij hivatali ideje előtt is külföldi forrásokból finanszírozta Oroszországgal szembeni csetepatéinak költségeit. 2016-ban még viszonylag szabadosan fogalmazhatta meg elődje, Petro Porosenko forrásszerzési politikájával szembeni ellenérzéseit.

Egy paródiában ugyanis országát német pornófilmes színésznőhez hasonlította, amely kész bárhonnan bármennyi pénzt elfogadni.

Egész pontosan azt mondta:

Ukrajna olyan, mint egy felnőtteknek szóló német filmben szereplő színésznő. Kész bármennyit elfogadni bárhonnan.

A Made in Ukraine zenei humorfesztiválon elhangzott szerencsétlen mondatból országos botrány kerekedett, mivel az előadásról szóló felvétel felkerült az internetre. Olyan mértékben záporoztak rá a kritikák, hogy Zelenszkij Facebook-oldalán egy kevésbé ízléses stratégiát választva védekezett: szerinte ő csak viccelt, és az ő büszke nemzete nem szorul rá, hogy koldusokként adományokat tarháljon.

A későbbi elnök csapata az általános felháborodás miatt végül visszavonta támogatási kérelmét is, melyből szerették volna finanszírozni A nép szolgája című, nagy sikerű sorozat egész estés filmadaptációjának forgatását.

Zelenszkij kétségtelenül szintet lépett, és nem alacsonyodott le elődjéhez.

Ő nem kér, ő követel.

Addig fenntartható ez, amíg amúgy kérés nélkül is ömlik a pénz hozzájuk. Utána jön majd a pofára esés.