Visszanyúlni a hagyományokhoz: múltba révedés vagy jövőépítés?

"A főispáni rang, a vármegyék, a kúria és a járás visszahozataláról beszélni rendkívül értelmetlen. Ugyanis ez nem visszahozatal, hanem folytatás." Bódi Ábel írása.

Az Úr 2022. évében, majd hetven esztendő teltével az Országgyűlés visszahozta a főispáni címet és a vármegye megnevezést. Egyesek szerint ez felesleges archaizálás, mások annak örülnek, hogy előbbiek megpukkannak. De van ennek egy mélyebb vonulata is, hiszen a történelem folytatólagosságának megszakítása másképp áthidalhatatlan űr lenne.

A történelem ott szakad meg, amikor posztmodernné válik, azaz teljesen gyökértelenné lesz, és így elveszíti a kapcsolatot ég és föld között. A nemzeti kultúra struktúrái éppúgy illeszkednek egymásba, mint ág a fába.

Amikor nyelvpolitikáról beszélünk, jusson eszünkbe, hogy ez minden hatalomgyakorló elsődleges frontja. Nem véletlen hát, hogy annyit vitatkoztak szavak jelentésén a Bibliában, később a forradalomban vagy épp a szocializmus korai éveiben. Aki egy fogalmat átalakít, eltöröl, az uralkodni fog a gondolaton is.

Egy egyszerű példát kiragadva a közelmúltból, emlékezzünk vissza a vészterhes SZDSZ–MSZP-érára, amikor mindenki náci lett, aki akár egy árva magyar trikolórt is tett a háza homlokzatára. Ki akar náci lenni? Senki! És nem mindenki olyan bátor, hogy felfogja: ettől nem válik hitleristává. Volt olyan, aki inkább a „négy fal között” élte meg magyarságát, és nem mert rá büszke lenni, mert a nyelvpolitikai bélyeg ráragadt: azonnal náci lett belőle.

A szóalkotás, a jelentésátalakítás, a jelentéselvétel mind a kultúra gyökereinek kitépése. Egy nemzet egyik legerősebb összetartó ereje maga a nyelv, ez az, ami összeköt, amin kenyeret veszünk, és amit Tusnádfürdőtől Sopronhorpácsig acélkötegként fonja egybe a Kárpát-medencét. Amikor életidegen hatalom jön, akkor ki kell tépnie a gyökereket, hogy azt tehesse oda, amit ő akar, hiszen azon nem uralkodhat, amire rátelepedne.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Uralkodni és hatalmaskodni ugyanis más! Uralkodni az a király tud jól, aki nem felejti, hogy az Úristen számonkéri őt, és szervesen is kötődik a népéhez. Hatalmaskodni viszont az akar, aki nem joggal lesz az ítélkezés birtokosa. Nem csoda, hogy utóbbi kínkeserves küzdelmet folytat azért, hogy fentről alakítsa át a közeget, amely felett rendelkezni kíván.

Amikor egy több évtizedes kihagyás után egy országnak ismét olyan kormánya van, amely az egyetemes és örök értékek védelmét a szárnyai alá veszi, azaz keresztényi gondolat hatja át, akkor értelemszerűen ahhoz a ponthoz kell ragaszkodnia, amikor a föld felett kezdtek várat építeni.

Újra gyökeresítenie kell a fát, habár alig maradtak ágai, mégis szépen lassan, gyengéden azon kell gondolkoznia, hogy az ág gyökeret eresszen, amit a földbe visszatéve ápolhat, gondozhat. Apró lépések övezik a jó kertész munkáját. Nem locsolja túl, mert elrohad, nem trágyázza agyon, mert méreg lesz neki a sok vegyszer.

A főispáni rang, a vármegyék, a kúria és a járás visszahozataláról beszélni rendkívül értelmetlen. Ugyanis ez nem visszahozatal, hanem folytatás. Amikor a várban a kormány fel- vagy újjáépít egyes épületeket, akkor folytatja a munkát, vagy megóvja azok állagát.

Ezt lehet kritizálni, ahogy például egy csókakői vár esetében szükséges is. De a munka elvégeztetik akkor, amikor egy-egy sikeres munka végén nem az az érzésünk, hogy múzeumban vagyunk, hanem az, hogy hazajöttünk, hogy ott folytatjuk tovább a munkát, ahol egy kis kényszerpihenőt kellett tartanunk.