Ezekkel a szavakkal utalt az ismert színházi rendező, humorista, író és dalszerző volt társaira, akikkel az első Orbán-kormány idején álltak össze, hogy a legnézettebb televízióban szidják a kormány minden lépését, illetve teret adjanak az ellenzékbe szorult balliberális pártok üzeneteinek. Ekkor még nem voltak milliós tagságú internetes közösségi oldalak, így a műsornak óriási jelentősége volt a közvéleményre gyakorolt hatásával.
A szélsőbalos és szélsőliberális keverék Gulyás Márton sem véletlenül foglalkozik Verebessel, hiszen a bevállalós propagandisták közé tartozik, aki nem elhallgatni, hanem tematizálni igyekszik az amúgy neki nem kedvező témákat is. (Ezt egyébként sokkal tisztelhetőbb hozzáállásnak tartjuk, mint a többi ellenzéki médium elhallgatós módszerét, mert vele legalább lehet vitatkozni.) Ha Verebes kritizálja a Heti Hetest, a balliberális kereskedelmi médiaprojektek hazai úttörőjét, szimbólumát, akkor Gulyás meghívja, és úgy beszélteti, hogy a végére tök hiteltelen lesz a figura, így a kritikája is.
Itt be is fejezhetnénk a cikket, hiszen látszólag elmondtunk mindent, ami a mai közéleti küzdelmekben üzenetként fontosnak tűnhet.
Pedig nagyon nincs így, a lényeg csak ezután jön. Gulyás talán nem is tudja, hogy
Verebesből olyasmit sikerült kibeszéltetnie, ami érzékelteti a kádári Magyarország, a rendszerváltás és az utána eltelt három évtized értelmiségi elitjének zavaros és ellentmondásos hozzáállását és szerepét.
Ez az interjú annyira izgalmas volt számomra, hogy majdnem végzetes lépésre késztetett, mert kíváncsi lettem a teljes, vágatlan verzióra is, amit akkor nézhetnék meg, ha belépek a Partizán adományozói közé. Végül az ünnepek utáni córesz mentett meg ettől, mert ilyenkor minden fillér kiadást kétszer meggondol az ember. És a második meggondolásra már kijózanodtam, továbbra sem szeretnék olyasmit támogatni, ami meggyőződésem szerint káros a hazámnak. Olyasmit sem, amit már a világ leggazdagabb emberei és szervezetei is támogatnak. Ha pedig valamire mindkettő jellemző, akkor a legérdekesebb tartalmat is kihagyom.
Verebes István a Kádár János nevével fémjelzett kor végének egyik ismert és meghatározó médiaarca és hangja volt, majd lett a rendszerváltás és az azt követő évtizedeké is. Gulyás szerkesztői összeválogattak felvételeket és szövegeket mindegyik korszakából. Igyekeztek rámutatni az ellentmondásokra és a ma már szerintük vállalhatatlan politikai vagy más közéleti megnyilvánulásokra.
Ezek alapján Verebesről azt a képet festették, hogy
- csélcsap, aki a régi rendszer kiszolgálójából lett az új rendszer híve,
- szexista,
- a mindenkori hatalmat kiszolgáló, annak bűneit relativizáló figura.
Ne felejtsük el, hogy az interjú apropóját az adta, hogy a Heti Hetessel korábban foglalkozó Partizán műsorába Verebes nem volt hajlandó elmenni és együtt szerepelni volt társaival. A műsorban annak ellenére beszéltek róla és hazugnak nevezték, hogy nem volt ott, nem tudott védekezni. Emiatt készült külön műsor Verebessel, aki ugyan ezáltal reflektálhatott a róla elhangzottakra, viszont egy dologban hátrányba került, hiszen csak róla készült a múltját firtató és megkérdőjelező összeállítás, míg az őt kritizáló többi Heti Hetes szereplőt nem kezdte ki így a Partizán szerkesztősége.
- Pedig akár Gálvölgyit is bemutathatták volna, ahogy az MSZP erős embere, a 13. kerületi polgármester kampányrendezvényén szerepel.
- Farkasházy Tivadar szintén nem ment el a közös felvételre, külön műsor sem készült vele, pedig ha valakinek közülük igazán színes és mozgalmas volt a politikai szerepvállalása, akkor ő magasan nyeri ezt versenyt.
Verebes István problémáját azzal, hogy elvállalta a Heti Hetesben való szereplést, úgy foglalnánk össze, hogy azért bánta meg, mert minden más munkáját, alkotását elnyomta, zárójelbe tette a műsor, amit ma már színvonaltalannak és etikátlannak tart. Nem érte meg a sok pénz és népszerűség, ami vele járt. Elmondása szerint nem szerette csinálni, pusztán a profikra jellemző rutint láthatták a nézők a részéről.
Válaszuk ki azt a jelenetet, amikor bejátsszák Verebesnek
- az 1988. december 31.-i szilveszteri konferálásának egy részét,
- aztán az 1989. szilveszteri szövegének egy részletét.
Az előzőben még arról beszél, hogy ő maga is szocializmust akar, csak azt 'fenn' lejáratták, majd egy évvel később azt mondja, hogy a marxizmus-leninizmus fából vaskarika. Ezt Gulyás számon is kéri rajta:
„Mi történt abban az egy évben?”
Verebes egy érthetetlennek tűnő magyarázkodásba kezd arról, hogy ő segíteni akart mindenkinek.
- Az előző rendszernek is,
- Antal Józsefnek is,
- Horn Gyulának is és
- Orbán Viktornak is.
„De nem lehet segíteni!”
Ezt most ne próbáljuk meg értelmezni, inkább nézzünk a jelenetre úgy, mint amikor Don Qujiote-nak a hosszú csaták után tükröt mutatnak és megdöbben rajta.
És ez nem Verebes sajátja csupán, csak ő került ebbe a helyzetbe. Tömegek élik meg úgy, hogy ők mindig is tudták, a szocializmusnak vége lesz, és akkor majd jön a jobb rendszer, a kapitalizmus, ami szabadságot és gazdagságot hoz. Ha mindnek lejátszhatnánk, hogy mit gondolt 1988 végén, majd azt, hogy mit egy évvel később, aztán még egy évvel később, akkor hasonló módon megzavarodnának, mint Verebes. A Kádár-korban már felnőtt emberek, akik a rendszerváltás meghatározó generációi voltak, kollektív tudathasadásban szenvednek, aminek bélyegét magán hordozza az elmúlt 30 év.
Közülük a fővárosi értelmiségiek, ismert emberek, az elit, akik erős befolyással voltak a közvélemény alakítására, úgy harcoltak három évtizeden keresztül az általuk kijelölt ellenséggel, hogy közben fogalmuk sem volt, hogy pontosan kik is ők maguk. Sokan meghaltak már közülük, a többiek pedig Verebeshez hasonlóan próbálnak eligazodni a múltban és a jelenben, de egyik sem megy nekik.
Azt hiszik, hogy minél felszínesebbek és demagógabbak, annál kevésbé vannak kitéve a kétségeknek, az önmarcangolásnak. Nincs igazuk, de mire ez kiderül, nagyon sok kárt fognak okozni. Talán többet, mint a felmenőik.
