Végre most tényleg összejött a baloldali összefogás

A Fidesz-KDNP-szövetségen kívül gyakorlatilag nincs olyan párt, amelyikből ne falatozna a DK. A politikai porond hiénáiként ragadják el a legyengült példányokat, most éppen egy jobbikos politikus csábítottak át.

A Jobbik miskolci önkormányzati képviselője, Szilágyi Szabolcs kilépett a Jobbikból, és csatlakozott a DK frakciójához.

Forrás: Facebook

Igen, az egykori nemzeti radikális párt politikusai számára egyenes átjárás van a Jobbikból a DK-ba. Öt évvel ezelőtt még vérmesen gyalázták egymást, ma viszont gyakorlatilag nem lehet megkülönböztetni egymástól a retorikájukat.

Az átlépés azért is számít rendkívülinek, mivel Szilágyi még csak nem is a leghülyébbek közé tartozott a Jobbikon belül, kifejezetten az erősen nemzeti elkötelezettségűek között tartották számon. Családos, lokálpatrióta, tartalékos katona, hazafias érzelmeit hangoztatta. Most pártjának és nemzetének is hátat fordítva csatlakozott a DK-hoz.

Mintha valaki a nyilas pártból a kommunista pártba lépett volna be – egyik napról a másikba. Talán erre mondják, hogy a történelem ismétli önmagát, illetve nincs semmi új a nap alatt.

Igazából meglepődni sincs okunk. Egyrészt az elmúlt néhány év eredménye az, hogy ma már zavar nélkül együtt tud működni a DK és  Jobbik. Jakab Péter vezetése alatt a Jobbik a DK fiókpártjává vált. Szilágyi pedig köztudottan Jakab embere, még a Miskolcon töltött évek alatt váltak közeli szövetségesekké.

Forrás: Facebook

A nagypolitika pedig mindkettőjüket dékássá lugozta. Szóval ez a sztori legfeljebb tanulságos, de nem meglepő.

Másrészről a történtek egy jól építkező DK képét vetítik elénk. Gyurcsány Ferencék Szilágyi Szabolcs dékásításával megszerezték a politikai ékszeresdoboz koronakövét. Na nem szépsége vagy nagyszerűsége, hanem a jelképes üzenete miatt.

Innentől kezdve gyakorlatilag bárkit képesek integrálni a pártjukba. Már nemcsak az MSZP törmeléke között guberálnak, hanem  a jobbikosokért is. lenyúlnak

A DK lassan felfalja az ellenzéket.

A budapesti MSZP-től ez idáig sikerült elorozniuk olyan politikusokat, mint Trippon Norbert, az MSZP korábbi fővárosi elnökét, Kiss László III. és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármestereket, illetve Molnár Gyulát, aki éveken át volt az MSZP elnöke, parlamenti képviselője, illetve a XI. kerület polgármestere is. Molnárt úgy adta és vette a két balos párt, mint egy tehenet. A DK gyakorlatilag megszerezte magának a neki kellő embert.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Nemrég jelentette be a momentumos Déri Tibor is, hogy csatlakozik a Gyurcsányék frakciójához, ezzel a lila liberálisok jelentős pozíciót vesztettek el a fővárosban. De hát az erősebb kutya élvezi az életet, a gyengébb pedig beéri Gelencsér Ferenccel.

Szilágyihoz hasonló meglepetésigazolás volt, amikor a napokban Szücs Balázs, a Párbeszéd erzsébetvárosi önkormányzati képviselője jelentette be, hogy beáll a DK-ba.

A Fidesz–KDNP szövetségen kívül gyakorlatilag nincs olyan párt, amelyikből ne falatozna a DK. A politikai porond hiénáiként ragadják el a legyengült példányokat.

A baloldali összefogás tehát immár tényleg elkezdődött: a DK-n belül, természetesen.