Fellélegezhetünk: az OTP Bank Liga NB I., a magyar labdarúgó nemzeti bajnokság első osztálya ismét lezárult: megvan a bajnok, a kiesők, a feljutók és még a kupagyőztes is.
A Fradi újra bajnok – már harmincharmadszorra –, és ismét jó kilátásokkal mehet neki a nemzetközi megmérettetésnek. Ja, igen: a magyar kupát is ők hódították el idén, immár huszonnegyedik alkalommal... Csak maradjon hely a stadionban felfesteni!
Örülhet tehát mindenki, főleg persze a fradisták.
Bajnokcsapat, kupagyőztes, hej-hej!
És még a nézőszámcsúcs is az övék: az Üllői útra átlagosan 8700 szurkoló váltott jegyet a 2021/22-es szezonban, ami még 10-20 éve is bőven elfogadható lett volna, sőt. A látogatottságot tekintve második helyezett Loki már csak 3775-ös átlagnézőszámnak örülhetett. A többiek pedig még a 3000-et se érték el.
Kijelenthető tehát, hogy az NB I. a fradistákon kívül a kutyát sem érdekli. Ráadásul a mindig kiröhögött, lekezelt, végig kieső helyen szenvedő MTK (átlag 2167 néző) és az ezüstérmes Kisvárda (átlag 2233 néző) is a középmezőnybe tudott kerülni a listán. Persze tudjuk és értjük, hogy az MTK-nál a vendégségbe érkező budapesti szurkolótáborok, a Kisvárdánál pedig a kiemelkedő teljesítmény is sokat számítottak, de akkor is.
Most szigorúan szurkolói, hozzá nem értő szemmel megpróbáltuk összeszedni pár okot, hogy miért nem járnak az emberek bajnoki mérkőzésre.
A lényeg hiányzik: a szív, a kötődés és a hagyományok.
Ne legyünk álszentek: az emberek többsége a hangulat, a közeg és az ismerősök miatt jár focimeccsre – a foci és annak színvonala másodlagos. Kit érdekel, milyen játékkal, de győzzön a csapat! A csapat, akivel lehet azonosulni, akiket ismerünk – sokszor személyesen is. Mert együtt nőttünk fel, együtt bandáztunk (vagy a szüleikkel), vagy mert akár együtt fociztunk kölyökkorunkban. És ha nem győzött a csapat (ami azért előfordult), hát legalább volt egy jó túránk, beszélgettünk, röhögtünk, anyáztunk, ittunk, akármi.
A trend már a 2000-es években is érezhető volt:
Nem kellesz, Kisteleki, nem kell modern foci...
– ezt leginkább a Kispest szurkolóitól hallottam anno, de biztos sokan mások is énekelték. És tényleg: kinek kell a zsoldosok által produkált színházas, „biszembaszom”-futball?
A 12 csapatos „profiliga” elvesztette a vidéki bázisokat, ráadásul osztályozók sincsenek már.
Ez nem szocialista nosztalgia: simán csak hiányoznak az NB I.-ből az olyan történelmi csapatok és szurkolóik, mint a Diósgyőr, az ETO, a Nyíregyháza, a Pécs, a Haladás vagy a Salgótarján meg a Tatabánya. Néha feljutnak egy-egy évre, de rendszerint kiesnek – bár ez a később említett Vasasról vagy MTK-ról is elmondható.
Van helyettük Mezőkövesd, Kisvárda, PAFC, és most lesz némi kivételként Kecskemét is. Nincs amúgy bajom ezekkel a városokkal meg egyesületekkel, csak szomorú, hogy ők ragadtak meg az első osztályban. És a szurkolókat se nagyon érdeklik.
A 33 fordulós bajnokság is elég szerencsétlen: kivel játszunk kétszer otthon? Majd a szerencse eldönti. Ráadásul a kiesés réme se fenyeget annyi csapatot: csak az utolsó két csapat távozik az első osztályból, nem kényszerül osztályozóra senki. A két leggyengébb kiléte pedig rendszerint végig eléggé egyértelmű. Tehát nem túl motivált a középmezőny és az alsóház, hogy a bajnokság végét is becsületesen megtolja.
A labdarúgás bizony mindig is a munkásosztály, a prolik sportja volt. Legalábbis régebben. Lehetett a grundokon rúgni rongylabdával, a meccseken szotyizni, anyázni, mértékkel szidni a rendszert. Tetszik vagy nem: erről szólt a sport évtizedeken (századon) keresztül. A város meg a kerület a helyi csapatnak szurkolt, a gyerekek a helyi egyesületbe mentek focizni. Esetleg társadalmi származás/osztály (vasmunkás, vasutas, nemzetiség, felekezet stb.) szerint lehetett klubot választani, de mindig megvolt a személyes és a családi kötődés (öröklődés) na meg a klubhűség.
Ahol a saját nevelésű játékos nemegyszer pályafutása végéig egy csapatban játszott, visszavonulása után pedig ugyanott vált edzővé vagy klubvezetővé – akármilyen szinten. Az idegenlégiós és a notórius átigazoló pedig kivétel volt, nem a norma.
És aztán jött az egyre erőszakosabb, egyre szervezettebb nemzetközi huliganizmus és ennek ürügyén a futball végleges kiherélése. Most ott tartunk, hogy
És itthon is ez alakul, legfeljebb hozzánk (hála Istennek) a turisták nem jönnek. De ha valaha is lépést szeretnénk tartani Európával, akkor ez az irány:
Persze divat a magyar focit minden körülmény között fikázni, még a magunkhoz képest valóban kiemelkedő teljesítményt nyújtó válogatottét is. Jellemzően ugyanezek a fikázók azok, akik például a magyar arzenálosokkal (igen, van ilyen) együtt képesek voltak megmászni a Hősök terén a szobrokat, és úgy ünnepelni élőben sosem vagy alig látott csapatuk sikereit, agyrém.
De vannak nálunk „született”, a célországot, várost, nyelvet nem is ismerő, ám rendkívül fanatikus és elhivatott barszások, 'poolosok, juvésok, bayernesek, nem kell sorolnom.
kapcsolódó
-
Adtunk erőt, hogy be tudjatok lépni - Újra EB-n a válogatott!
A fejlődéstagadóknak
Mindig szegény Fradit bántjuk, de nézzük, hogy a jelenlegi első osztály jelenleg egyetlen, nemzetközi szinten is értékelhető klubja hogy lépett pályára az utolsó fordulóban a Gyirmót ellen!
A kapus Bogdán Ádámon kívül 0, azaz nulla magyar volt a kezdőcsapatban, később állt még be ifjabb Lisztes és Sigér. Az MLSZ Adatbankjának tanúsága szerint ráadásul egyikük sem klasszikus, színtiszta saját nevelés: Bogdán a Vasasban, Lisztes az Újpesti Haladásban, Sigér a Debrecenben kezdte hivatalos pályafutását. A fradista kötődést azonban nem kérdőjeleznénk meg egyikőjüknél sem.
A bajnoki ezüstérmes Kisvárda kezdőcsapata se nézett ki sokkal jobban az utolsó fordulóban: Ötvös Bencét leszámítva a kezdő külföldiekből állt. És itt elnézést kérünk mindenkitől, akinek idegen hangzású neve van, és magyarnak érzi magát.
A bronzérmes Puskás Akadémiába már Tóth, Nagy, Komáromi és Deutsch is befértek. Ez már egészen forradalmi létszámnak tűnik a korábbiakhoz képest, de hát mégiscsak egy utánpótlás-nevelő egyesületről van szó!
Szomorú, de sajnos úgy látszik, itt is így dönt a Szent Piac: a 33. fordulóban kilenc magyarral kezdő Gyirmót csak az utolsó, a hét magyar játékossal pályára lépő MTK pedig az utolsó előtti helyre volt elég a végelszámolásnál.
Szóval igen, inkább egy fanyalgás az egész – és fanyalgásunkkal talán nem vagyunk egyedül. Külföldiek, jöttmentek, kalandorok, szívtelen zsoldoscsapatok – és a Fradit leszámítva értékelhető nemzetközi eredmény nélkül. Rájuk még valamiért kíváncsiak a szurkolók, de a többiekre? Komolyan, egy igazi lila tud azonosulni a kilenc idegenlégióst pályára küldő csapatával? Jaj, de jó, visszakaptuk a címert, lesz magyar tulajdonos – és akkor már minden rendben van? Zivzivadze Budu és Croizet Yohan az ősújpesti istenek? Inkább maradjon bent a csapat, bármi áron? És igen, a mostanában újra Bp. Honvéd néven szereplő Kispest is bennmaradt végül, ők már öt (!) magyar focistát is szerepeltettek a kezdőben, nem semmi!
- Komoly, bár ismét off a kérdés: ha a szurkolóknak annyira fájt Puskás örökségének vélt/valós kisajátítása, akkor a rákosista emlékű Budapesti Honvéd nevének visszavétele miért nem?
És tényleg csak ennyi lett volna a probléma? Nincs már vénaszkenner, nincs vécédeszkacímer, nincs Komora – akkor már újra szívvel-lélekkel a csapat mellett vagyunk? Megértem őket valahol, mert mindenkinek hiányzik a lelátók hangulata. De ilyen áron?
Az igazi szurkoló talán nem is hiányzik az egyesületeknek meg a csapatoknak: csak a baj van velük.
Balhéznak, fizetni nem szeretnek, anyáznak, rasszisták, hálátlanok, igazságtalanok, hisztisek. A tévében meg úgyis leadják a mérkőzéseket, onnan eleve több pénzt lehet összeszedni, mint a jegyeladásokból (akkora biztosítás, rendezői gárda se kell, stb.).
Hát én meg azt mondom, hogy inkább essünk ki (akárki is) az NB III.-ba meg a Megyei/Budapest I. osztályba, ha csak ilyen csapatokkal lehet megmaradni a nemzeti első osztályban. Persze kit érdekel, hogy én mit mondok, ez is csak egy szurkoló véleménye a sok közül. Nem értek hozzá, oldjátok meg – a többség meg majd úgyis eldönti, hogy szeretne-e meccsre járni, vagy sem.
És hát a tévében is meg lehet nézni, tempó meg színvonal az végül is van, ezt el kell ismernem: a nemzetközi kupákban pedig ránk lehet cáfolni. A foci lett ilyen, mi csak helyt próbálunk állni.
Már ha az egyáltalán szempont bárkinek is a Ferencvároson kívül.
Addig pedig éljen a BLSZ I. osztály!
