Van az a szint: Gyurcsány Ferenc és a halálra ítélt béka meséje

A Madách Színház népszerű színművésze kiakadt a készülődő volt kormányfőre, aki szerinte ezúttal nagyon mélyre ment.

A nagy készülődő azt mondja, ,,vezettem kormányt, voltam sok hazai és nemzetközi tanácskozáson. Tudom, hogy mi mit jelent, mennyit ér".

A nagy i-gazságosztó ezen kijelentésével csak az a baj, hogy sajnos a magyar társadalom is megtudta, saját bőrén megtapasztalta, hogy mit is jelent és mennyit is ér a gyurcsányi szakértelem.

Az, hogy Gyurcsány kijelenti, ,,láttam, tudom, ismerem, csináltam már", nem feltétlenül jelent képességet, elhivatottságot egy adott hivatás, jelen esetben a politika professzionális gyakorlására. Az viszont biztosan kijelenthető, hogy a ,,tudom, hogy mi mennyit ér" igazságának nem timföldgyárak vételénél és eladásánál kellene elsődlegesen érvényre jutnia. És egy zabrált villa jutányos ára és valós piaci értéke között fennálló horribilis különbség léleksimogató ,,törvényessége” sem az ország, hanem csupán a családi kassza értéknövekményét biztosító pénzügyi tétel.

 

Halkan jegyzem meg, hogy én is láttam már helikoptert, mégse tudom vezetni, és közben szitakötőnek se képzelem magamat. Én is láttam már hazai és nyugati politikust élőben, mégse gondolom, hogy csupán ettől államférfivé váltam. Hozzám hasonlóan, aki látott már vizet fürdőkádban, az nem képzeli azt óceánnak, és nem lesz ettől az észleléstől automatikusan úszófenomén. Aki pedig képes a sakk bábuit is megkülönböztetni egymástól, abból se lesz azonnal nemzetközi sakk nagymester.

A pálya mindenki előtt nyitva áll, de vitathatatlan, előzetes teljesítmény felmutatása nélkül, ahogyan a hegymászásban, úgy bármilyen szakmában a csúcstámadás eleve kudarcra ítélt, nevetséges vállalkozás, ahogyan Gyurcsánynál is a ,,vezettem kormányt" és annak repetázására irányuló reménytelen, ábrándos illúziója.

Ha ráadásul saját szerzett tapasztalatairól valaki annyi konzekvenciát volt képes leszűrni, mint ő, miszerint ,,nincsen sok választás. Azért nincsen, mert el...rtuk. Nem kicsit, nagyon", akkor Gyurcsány nevezetes mondatainak ismeretében a ,,vezettem kormányt" kijelentése nem jelentene a jövőben sem mást, mint ,,kurva ország" pilóta nélküli száguldását a nagybetűs semmibe.

Szembesülni azzal, hogy minapi posztjában Gyurcsány, ez a világ szégyenének emberi prototípusa morális észosztóként a skorpió és a béka történetét tolja az arcunkba, mintha Orbán lenne a skorpió és ő pedig a szegény, halálraítélt béka, hát, ez valóban a minden képzeletet felülmúló arcátlanság babérkoszorús kategóriájába tartozik.

Magatartása a veszteni, belátni soha nem képes ember gyermeki toporzékolása az ,,egyszer volt, hol nem volt” kormányfői státuszának bármi áron való visszaszerzésére. Lehet, hogy vele együtt a sok kis Gyurcsánnyá vált lelkes tapsoló memóriája nem ér el 15-20 év távlatába, ettől még a konzervatív tábor nem felejti a 2000-es évek első évtizedének húsba vágó megpróbáltatásait.

Mondjuk ki, Magyarországon Gyurcsány Ferenc lenne az utolsó utáni személy, akit a kormányrúd közelébe engedne a társadalom.

Lehet bohóckodnia, meg széltében-hosszában szalámizgatnia az ellenzéket, hol egybekelésükért hozsannáznia, hol válásukkor kígyót-békát kiáltoznia rájuk, egy a lényeg: az ellenzék frigyeinek házasságkötője és válóperes ügyvédje mindaddig Gyurcsány Ferenc lesz, amíg ezen az állapoton a Gyurcsánnyá váltak nem változtatnak.

Valamelyik rokona, hozzátartozója igazán tudtára adhatná, hogy Budán csak egyszer volt kutyavásár. Akkor lehet ő majd újra miniszterelnök Magyarországon, amikor az ország már nem lesz a magyaroké, hiszen most se hazánkért, hanem az Európai Egyesült Államok hagymázas eszméjéért küzd hites feleségével a balján.

De ábrándjuk megvalósulása jelen pillanatban hála Istennek nem fenyeget. Csupán a Gyurcsányokká váltak főilluzionistája keresi megszállottan 2010 óta – hadd keresse – az általa ,,kurva ország”-ként aposztrofált, de számára örökre elveszett újbóli kormányzásának elsüllyedt Atlantiszát.