Vajon tényleg az amerikaiak temetője-e Afganisztán?
Persze, hiszen ebben a rettentő véres és kegyetlen háborúban egészen pontosan 2361 amerikai élet veszett oda, ebből 1928 harci cselekmények következtében. Mindezt nehány hét híján húsz teljes év alatt.
Most balliberális éttermiségiként nagyon fontos zavaros publicisztikákban Oswald Spengler még zavarosabb művére hivatkozni, mert így olvasottabbnak és műveltebbnek tűnünk.
Sajnos a Művelt Nyugat, amit annyira imádunk, és annyira szeretnénk végre Magyarországra is behozni, láthatóan annyira mégsem tökéletes, hogy időnként ne vívna ilyen patyomkinháborúkat a világ valamelyik kevésbé fontos részén.
Természetesen felelős éttermiségiként ilyenkor sosem szabad a Nyugatot elmarasztalni, hiszen az eszme alapvetően nagyon nemes és jó, csak a megvalósítás csúszik félre. Ilyenkor felelős éttermiségiként fontos ugyanazokat a köröket lefutni, amit a hozzánk hasonló felelős éttermiségi legkiválóbb muciológusai már lefutottak Vietnám után.
Fontos, hogy a lényeglátó tudás hordozójaként sose arra mutassunk rá, hogy ha egy 1,6 millárd dolláros repülő lebombáz 200 ezer dollárnyi bombateherrel egy 100 dolláros sátrat, akkor talán nem a 100 dolláros sátoron van a lényeg, hanem inkább pánikoljunk a nagy semmin!
Vajon okos dolog-e futballmeccsre invitálni a magyarországi ellenzéket?
A futball mindenkié, a mindenkibe természetesen sajnos még a magyarországi ellenzék is beletartozik, ezért hol máshol lenne a helyük? A nekik biztosított ingyenjegy helyére talán még bejönne 2-3 fizetős magyar szurkoló, és ráhuhogna szerencsétlen fekete fiúkra a térdelés közben, amit csak hetekkel később hall megy valami nyugati újság címoldalairól.
A sport nem lehet a politika játékszere, ezért aki kifütyüli a térdelést, azt egyszerűen ki kell tiltani, valamint az ellenzék lécci hadd jöhessen be, mert csak a stadionon kívül akarják elpusztítani a stadionokat, meg úgy bármit, ami bennük van.
Ha bejönnek, akkor már őszintén és szívből szurkolnak a válogatott mellett, amennyiben nem kap ki a sokkal esélyesebb ellenfelétől, mert akkor kicsit hadd gúnyolódhassanak rajta. Ti, fideszes nácik egyébként mikor lettetek ilyen kirekesztőek? A világ egyszerűen nem efelé halad!
Attól lesz béke és népek közti egyetértés, ha végre minden muszlim terroristát befogadunk, és a tyúk meg a róka boldogan legel egymás mellett az ólban.
Belpestiebben vetem fel: Lett volna bárkinek baja azzal, ha Mark David Chapman is eljön John Lenin temetésére, és Yokoval egymást átölelve, könnyezve éneklik az Imagine-t? Ugye, hogy nem?
Vajon tényleg akkora köcsög-e Tóth Gabi?
Igen, mert amit előad, az a legegyszerűbb és legundorítóbb fideszes giccs! Ne értsetek félre, már egészen pici korom óta én vagyok a legeslegnagyobb gabis.
Az első sorban csápoltam minden koncertjén, és addig semmi bajom nem volt a giccsel, amíg rá nem döbbentem szépen csendben. hogy fideszes! :( Ez az, amit nem is engednék, mert elfogadhatatlan, ha egy művész a művészetét a politika oltárán prostituálja.
Teljesen más, amikor valaki direktben politizál, és amikor fontos társadalmi ügyekben szólal meg, mert ez esetben lelkesen éneklem én is vele együtt, hogy szabad élet, szabad madár, meg megveszem azt a kávét, amit szürcsölt, miközben nagyívű történelmi fejtegetésében rájött arra, hogy 0rbán vissza akarja vezetni Magyarországot a Szovjetunióba, amelynek régen is tagja volt.
A legfontosabb társadalmi üzenet természetesen az, hogy 0rbán 1 geci. Ezt végre meg kellene hallanunk a szájukból, és tényleg elgondolkozni azon, hogy mit tettünk a boJgóval, miközben ezek a nagyon fontos művészemberek átmagánrepülőznek egy másik fontos nyugati nagyvárosba, ahol szintén megismertethetik azt a tényt a fizető közönségükkel, hogy 0rbán 1 Geci.