Kontra: A szankciók közvetlenül nem érintik, mégis emelkedik a gáz világpiaci ára. Mi ennek a magyarázata?
Litkei Máté: Az energiaárak növekedése nem a szankciókkal indult. Valójában a gazdasági lezárásokat követő gazdasági visszapattanás időszakában a hirtelen meglóduló energiaigény volt az, ami elsőként felhajtotta az energiaárakat. A gázé például a háromszorosára emelkedett.
Az árrobbanás közvetlen kiváltó oka, hogy az olyan ázsiai országok, mint Kína vagy Dél-Korea hosszú távú szerződéseket kötöttek a beszállítókkal, így elsőséget élveztek, miközben Európa háttérbe szorult. Ennek előzménye, hogy az Európai Unió a válság kirobbanása előtt felmondta a hosszú távú szerződéseit, ugyanis a szabadpiaci működés logikája szerinti legkedvezőbb ár nem érvényesülhetett a hosszú távú szerződések lekötöttsége miatt. Ez a törekvés sajnos visszafelé sült el az energiaválság alatt.
Az energiaárak növekedésében szerepet játszott az is, hogy nagyon sok energetikai céget és infrastruktúrát privatizáltak az ezt megelőző évtizedekben. Németországban és Ausztriában például meghatározó tulajdonosi hányadot birtokolt a Gazprom – a németek most államosították vissza a gáztárolói kapacitásaikat – a tárolókapacitásokban.
Tehát Németországban az orosz energetikai cég döntötte el, hogy milyen ütemben és mekkora mennyiségben érkezzen gáz. Az energiaválság alatt a németek már meggyanúsították az oroszokat azzal, hogy nem töltik fel megfelelő mértékben a tárolókat, és mesterségesen szűkítik a kínálatot, hogy az árak megemelkedjenek.
Az oroszok erre azt mondták, hogy az ázsiai – hosszú távú szerződéssel rendelkező – partnereiket szolgálják ki legelőször, illetve a saját stratégiai tárolóikat is fel kell tölteniük. Egyébként az Északi Áramlat 2 átadása is erre az időre tehető. Az oroszok eredeti szándéka az volt, hogy nagy mennyiséggel fokozzák az Európába irányuló szállításokat. Tavaly 155 milliárd köbméter gáz érkezett Oroszországból Európába.
Kontra: Hogy jönnek a képbe a szankciók?
Litkei Máté: Miután február 24-én kitört a háború, március elején Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az oroszországi energiaszállításokat szankcionálni kell.
A bejelentés hírére az európai gáztőzsdén kilőttek az árak. Valójában nem történt semmi, nem lépett életbe intézkedés, nem csökkent fizikálisan a mennyiség, csak egy vezető politikus – aki egyébként nem is döntéshozó, hanem egy uniós biztos – beszélt a szankciók lehetőségéről. Később konszolidálódtak az árak, de már nem mérséklődtek vissza az eredeti, a bejelentés előtti szintre. Innentől kezdve azt látjuk, hogy az árakat a különféle bejelentések rángatták.
Az árak először tehát a politikusi nyilatkozatok miatt szabadultak el, később pedig azért, mert a szankciókat az oroszok ellenséges lépésként értékelték Európától.
Majd jött az ötödik és a hatodik szankciós csomag, valahol itt következett be az a törés, ami Oroszország Európa-politikáját meghatározta. Innentől kezdve az oroszok a szankciókra válaszolva nem szállítottak több gázt.
Ekkor, nagyjából június környékén kezdődtek a játszmák: az oroszok bejelentették az egyik turbina meghibásodását, aztán érdekes módon egy másik turbina is elromlott. Senki nem hitte el a mesét, de kitűnő indokot szolgáltatott arra, hogy folyamatosan csökkentsék a szállított energiahordozók mennyiséget.
Amikor 40 százalékon üzemelt az Északi Áramlat vezetéke, akkor Frans Timmermans, a bizottság alelnöke azt mondta, hogyha ennél tovább csökkennek a gázszállítások, akkor utcai zavargásokra lehet számítani Európában. Aztán egy következő lépésben az oroszok lefelezték az átáramoltatott mennyiséget, végül teljesen elzárták a csapokat. Mára pedig a robbantásokkal fizikailag is lehetetlenné vált a szállítás. Ezekkel az eseményekkel minimum egy évre, de akár hosszabb időre is ellehetetlenült a gáz szállítása.
Kontra: Az elmondottak alapján át kell fogalmaznom az eredeti kérdést: Putyin vagy a szankciók a hibásak?
Litkei Máté: Szankciók eddig is voltak, Krím annektálása óta folyamatos szankciós rezsim van érvényben Oroszországgal szemben, ennek ellenére az energiaszállítások zavartalanul zajlottak.
Éppen ezért valahol félúton van az igazság, amikor valaki a szankciókat vagy Putyin hibáztatja a magas gázárak miatt.
Az ellenzéki narratíva is az, hogy itt nincs semmi látnivaló, Putyin machinál a gázárral. Azt azonban látni kell, hogy Putyin valamire reagált. Az oroszok nem szerettek volna Európával szkanderezni. Már 2021-ben, sőt, a háború kitörése után csökkentették a mennyiségeket az Északi Áramlaton. Olaf Scholz már nem tárgyalt Putyinnal, hanem Gerhard Schröder ment Moszkvába, aki azzal az üzenettel tért haza, hogy amennyiben a németek több gázt akarnak, akkor kezdjék el használni az Északi Áramlat 2-t, amit közösen építettek. A németek ezt a megoldást elutasították. Azt mondták, hogy nekik nem kell az Északi Áramlat 2, nem kell az azon érkező gázmennyiség.
Kontra: Hogyha most véget érne a háború, és visszavonnák a szankciókat, akkor mérséklődnének az árak? Mostanában egyébként is sokat beszéltek az árak beszakadásról.
Litkei Máté: Az energiaválság egy strukturális probléma, amely nem egyedül abból fakadt, hogy kitört a háború, a fegyveres konfliktus csak tetézte a bajokat. Az alapvető gond az, hogy az Európai Unióban különböző szempontrendszerek uralják az energiaszektort: környezettudatosság, gazdaságosság, biztonság, azaz stabil ellátás. Az lenne ideális, hogyha ezt a három szempontrendszert az európai döntéshozók egyszerre érvényesítenék.
Sajnos az elmúlt időszakban a biztonságot föladtuk a zöldítés és a gazdaságosság oltárán.
A szénről gázra való átállás környezetvédelmi és gazdaságossági szempontból volt fontos, mert elképesztően olcsó volt az orosz import. Korábban racionális döntésnek számított volna, hogy a német gazdaság kiszolgáltatottá váljon az orosz gázimport irányába, és bezárja a szénbányákat. A német energetikai elképzelések abba az irányba mutattak, hogy átmeneti megoldásként a gázra építik stratégiájukat, amíg át nem tudnak állni teljesen a megújuló energiára. Az oroszok megbízhatóan szállítottak. A függőség addig nem is okozott problémát, amíg a két fél össze nem rúgta a port.
Európa pozícióit rontja, hogy sok állami energiavállalatot privatizáltak. Ez azért probléma, mert most, amikor veszteségesen kellett volna működniük, akkor az állami vállalatoknak elő lehet írni azt, hogy veszteségesen is termeljenek, mert költségvetésből kipótolják a hiányt. De ezt egy piaci cégnek nem lehet előírni, hiszen inkább csődöt jelentenek. Sajnos a belföldi európai kitermelések is csökkentek.
Az olaj, a szén és a földgáz esetében gyakorlatilag mindent kiszerveztünk Európa határain kívülre.
Az árak beszakadásáról pedig azt érdemes tudni, hogy az elmúlt időszakban arra is volt példa, hogy 300 euró fölé emelkedett a gáz megawattóránkénti ára. Ez most 150 euró körül van. A gazdasági lapok arról írnak, hogy óriásit zuhant a gáz ára. A valóság azonban az, hogy ez nem tartós „beszakadás”, illetve nem mellékes az sem, hogy az energiaválság előtt maximum harminc euró volt a gáz ára. A mai árszint – a „csökkenés” után – még mindig ötszöröse a békeidőkben megszokotthoz képest.
Kontra: Van alternatívája az orosz gáznak?
Litkei Máté: Ha az a kérdése, van-e olyan alternatíva, hogy az oroszok által szállított mennyiséget valaki más leszállítja közel hasonló áron, akkor azt tudom mondani, hogy nincs. Ha az árat nem vesszük figyelembe, csak az a lényeg, hogy érkezzen elegendő mennyiségű gáz, akkor rövid távon – ami alatt most a jelenlegi telet, meg a következő telet értem – akkor megint csak azt tudom mondani, hogy nincs valós alternatíva.
Három-öt év alatt tud kialakulni egy új energiaellátási hálózat. A mostani „gázárbeszakadás” annak is köszönhető, hogy kezdenek kialakulni az új útvonalak, amelyek nyugtatják a piacokat. Például Spanyolországba és Portugáliába is érkeznek LNG-szállítmányok. Az egésznek a pikantériája, hogy a cseppfolyósított gázszállítmányok is Oroszországból érkeznek. Európa megveszi a tengeri útvonalon érkező orosz gázt, amely sokkal drágábban, sokkal környezetszennyezőbb módon érkezik meg a vásárlókhoz.
Norvégia nevető harmadikként nagy nyertese ennek a történetnek. Ők korábban az Európai Unió második legnagyobb beszállítói voltak, most pedig a legnagyobbak. Nagyvonalú ajánlatokat tesznek, az osztrák gázigény háromnegyedének kiszolgálásáért cserébe az OMV többségi tulajdonrészét kérnék. Mintha egy adott gázmennyiségért a MOL-t kérnék Magyarországtól.
Ez morális kérdéseket vet fel az európai szolidaritás, a közös a cél szempontjából. Pénzt kérni energiáért, az egy dolog, stratégiai infrastruktúrát, ám az energiaellátás biztonságát szavatoló céget kérni érte, az már egy másik dolog.
Azerbajdzsánt emlegették korábban, az elmúlt évben az európai gázigény 2 százalékát tudták biztosítani, ezt egy éven belül 4 százalékra tudják fokozni. Elképesztő nagy csinnadrattával bejelentették, hogy Európának sikerült megállapodnia Izraellel. Ismétlem, az oroszok által szállított mennyiség 155 milliárd köbméter volt, az izraeliek ehhez képest mindössze 2 milliárdot tudnak szállítani. A kapacitások és az európai energiaigény nem találkozik egymással.
Kontra: Mi a helyzet az amerikai szállítmányokkal?
Litkei Máté: Ez egy érdekes szituáció. Ahogy kitört az energiaválság, az Egyesült Államok egy hosszú távú gázszállítási szerződést kötött az Európai Unióval, ami több dolog miatt furcsa. Az egyik, hogy az amerikai LMG sosem volt versenyképes az európai piacokon, minimum kétszeres, időnként háromszoros áron tudtak földgázt szállítani Európába. Nem volt versenyképes az észak-afrikai, orosz és egyéb szállításokkal szemben.
Ahogy azonban megemelkedtek a világpiaci árak, az amerikaiak betörtek az európai piacra, az Európai Unió pedig teljesen szembe menve az eddigi törekvésekkel, egy 2030-ig szóló hosszú távú szállítási szerződést írt alá. Ez egyébként nem segít ki minket, tekintve, hogy 15 milliárd köbméterrel tudják növelni az ideérkező gáz mennyiségét az idei évben. Ez azt jelenti, hogy a 155 milliárd köbméterrel szemben Amerika 15 milliárdot tud biztosítani. Ezt a mennyiséget pedig jóval drágábban szállítják majd, mint ahogy az oroszok adták korábban.
