Vajon lebontaná-e a Szabadság téri szovjet emlékművet a most éppen oroszellenes szólamokat hangoztató baloldal?

A rossz örökséget hurcoló magyarországi baloldali pártok ha beleállnának az ügybe, egyértelműen megüzenhetnék a Keletnek és a Nyugatnak, hogy végleg leszámoltak a posztkommunista, moszkovita múltjukkal, és már a nyugatos, szociáldemokrata irányt képviselik.

A magyarországi baloldal évek óta erős oroszellenes hangulatban tobzódik. A háború kitörése után a ruszofób kampány még intenzívebbé vált.

A kontra.hu a közszolgálatiság nevében szeretne segítséget nyújtani az ellenzéki pártoknak ahhoz, hogy oroszellenes harcukat sikerrel vívják meg a nyugati demokrácia védelmében.

Ennek jegyében egy fontos társadalmi kérdés ügyében küldtük meg kérdéseinket az összefogás pártjainak. Íme a levét:

Tisztelt Címzett!

A kontra.hu csapata nevében egy fontos közéleti kérdés tisztázása ügyében várjuk a mielőbbi válaszukat. Az önök szoros szövetségese, a Jobbik Magyarországért Mozgalom éveken keresztül követelte a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítását és a szoborparkban való elhelyezését.

A jelenlegi helyzetben felmerült-e az összefogás pártjai között, hogy kezdeményezik az emlékmű elmozdítását?

Tisztelettel:
kontra.hu

A jelek szerint a kárpátaljai magyarok és az ukránok megsegítésére indított összellenzéki akció miatt a baloldali pártok sajtóirodáinak  sem kampányolni, sem az e-mailekre  válaszolni nincs energiájuk.

Így sajnos egyelőre nem tudjuk, hogy az LMP, a DK, a Momentum, az MMM, az MSZP, a Párbeszéd vezetése mit gondol politikai szövetségesük, a Jobbik korábbi követeléséről.

Forrás: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Az egykori radikális jobboldali párt ugyanis már 2010 óta követeli a kormánytól, hogy bontsa el a Szabadság téri szovjet katonai emlékművet. Éppen ezért most érkezett el az idő arra, hogy az egyesült ellenzék közös nevezőre jusson a kérdés kapcsán, és pontot tegyen a régóta húzódó ügy végére.

A rossz örökséget hurcoló magyarországi baloldali pártok ezzel a gesztussal egyértelműen megüzenhetnék a Keletnek és a Nyugatnak is, hogy végleg leszámoltak a posztkommunista, moszkovita múltjukkal, és már a nyugatos, szociáldemokrata irányt képviselik.

Azt nem feltételezzük, hogy a Jobbik az elmúlt években megváltoztatta a korábbi antikommunista álláspontját, és most védelmébe venné az emlékművet. Valószínűleg jelképes ügyekben még erősebben állnak ki azért, hogy az összefogáson belül a Jobbik keresztény-konzervatív értékei érvényesüljenek.

Elméletileg semmi akadálya nem lehett ehát annak, hogy teljes egyetértés alakuljon ki a kérdésben.

  • A fővárosi vezetésnek – a nyugati elkötelezettségüket és a külpolitikai szakértelmüket ismerve  – vélhetően nem lesz kifogása az emlékmű eltávolítása ellen.
  • Karácsony Gergely több kerületi polgármester támogatását is megszerezhetné  a bontáshoz. Talán most jött el az idő arra, hogy a múltba révedő emlékmű helyett Baranyai szivárványszínű Szabadság szobrát helyezzék el a téren – vagy bármilyen modern képzőművészeti alkotást, amely az LMBTQ-mozgalom névtelen hőseinek emel emléket.
  • Márki-Zay Péter ennél sokkal durvább és veszélyesebb dolgokba is beleállt már Oroszországgal kapcsolatban, többek között még az Ukrajnának nyújtandó katonai segítséget is felvetette. Ez az emlékműdolog ezek után már tényleg semmiség lenne számára, egy vasárnap esti online bejelentkezés alkalmával vésővel és kalapáccsal neki is állhatna elbontani. Irtó nagy siker lenne, mi tutira megnéznénk.

A Párbeszéd politikusainak feltételezett CIA-s kapcsolatai valószínűleg repesni fognak az örömtől, ha a magyar fővárosban lebontják a szovjet emlékművet, ezzel diplomáciai botrányt keltve Budapest és Moszkva között. A mostani helyzetnél sosem lesz kedvezőbb alkalom arra, hogy felbosszantsák az oroszokat.

  • Az LMP-nek mindegy, csak kapjanak listás helyet a következő parlamentbe, cserébe bármit támogatnak.
  • A Momentum, a DK, az MSZP közismert kommunista kötődése miatt erősen kérdéses az ügy. Egyáltalán nem lepődnénk meg, ha a párt vezetői saját családi házuk kertjét ajánlanák fel az emlékmű elhelyezésére.

Végül egy rövid szerkesztőségi állásfoglalás:

Szerintünk nincs semmi furcsa abban, hogy a Jobbik előbb antikommunista pártként a szovjet emlékmű elbontását követelte, majd az Európai Parlamentbe bevitt a hátán egy, az oroszoknak való kémkedéssel megvádolt politikust, nem sokkal később pedig megünnepelték Krím hazatérését az orosz anyácska kebelére, sőt, még választási megfigyelőt is delegáltak a krími népszavazás megszervezésének, tisztaságának ellenőrzésére.

Majd végül egy 180 fokos fordulattal habzószájú oroszgyűlölők lettek, a baloldali pártokkal együtt tüntetnek Ukrajna területi integritásának védelmében, miközben a DK mellé szegődve mindenben szöges ellentétét képviselik annak, amit korábban vallottak.

Nincs itt semmi látnivaló, ilyen a baloldal Magyarországon. Már 100 éve.