Kezdjük a végén, a politikával
Talán az az egyik legtöbbet hangoztatott szlogen, hogy kellene Magyarországon egy nemzeti minimum, amelyben a pártok és a mögöttük álló szavazók kiegyeznének, hogy bizonyos alapvető nemzeti értékeket és érdekeket ne támadja egyik oldal sem. Amíg ez nincs meg, addig az életünk minden területe ki van szolgáltatva az egymással ádáz küzdelmet folytató politikai erőcsoportoknak, illetve a közéletet és a közbeszédet ügyesen befolyásoló nagytőkének. Ha viszont van nemzeti minimum, akkor nagyobb eséllyel fog ellenállni az uszítás csábításának az aktuális ellenzék, mert azzal végleg elveszítené a hitelességét.
A természetvédelem nemzeti ügy, amely ezáltal a nemzeti minimum védőszárnya alá kéne tartozzon, ha lenne ilyen. És szervesen ide tartozik a mező-, erdő- és vadgazdálkodás is, amelynek része a vadászat. A nemzeti minimumról jelenleg nincs megállapodás sem a pártok között, sem az állampolgárokkal, így bármely terület prédául eshet a politikai és gazdasági harcoknak.
Marad tehát az önmérséklet, mint esély, hogy a politikusaink és a nép megkímél bizonyos témákat. A vadászat sokáig viszonylag megkímélt téma volt, csak ritkán használták a kampányok során. Most viszont más lett a helyzet, mert
- a természetvédelem felszínes, demagóg, instant változata vált divattá, amelyben az internetes közösségi oldalakon posztok, lájkok és hozzászólások helyettesítik a valódi cselekvést,
- valamint az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás pont a 2022-es országgyűlési választás előtt kerül megrendezésre, így már most zuhognak rá a demagógiabombák.
Pedig a világkiállítás pont azt szimbolizálja, hogy vannak területek, témák, amelyek a politika felett állnak. Mert a jelenlegi jobbközép-polgári kormánynak nagyon nem barátja a Kádár-rendszer, mégis elismeri, hogy az egyik nagy dobása és érdeme volt az 1971-es Vadászati Világkiállítás megrendezése.
Természetvédelem
A legendás hírű gemenci vadászok, mint Party István, Berek János, vagy egy generációval később Böröczky Kornél (akinek szobrot állítottak Baján, mert szakértelmével jelentős mértékben járult hozzá a hazai vadállomány és élőhelyeinek fejlesztéséhez), az elődök tudását kiegészítve a saját tapasztalataikkal, természetes módon kezelték a rájuk bízott terület növényzetét és vadállományát. Pontosan tudták az állatvilág, a növényzet és az élettelen környezeti tényezők viszonyának jellemzőit, törvényszerűségeit, mert rendelkeztek az évszázadok óta halmozódó tudással, amelyet a természettel egyként élő elődöktől örököltek. Tudták, hogy akár vadászként, erdészként, természetvédelmi őrként vagy mezőgazdasági gazdálkodóként viszonyul valaki az adott területhez, a tevékenységével a többiek munkáját is befolyásolja. Lehet, hogy nem használták gyakran az ökoszisztéma kifejezést, de a jelentését mindenkinél jobban értették.
A természet ismerete nem pusztán egy állandó, örök érvényű tudás, hiszen a környezet folyamatosan változik, ezért annak követése és elemzése ad valódi szakértelmet az ember számára.
Gemenc estében a 19. század folyószabályozása, a mezőgazdaság térhódítása hozott jelentős átalakulást, majd a 20. század elején a trianoni békediktátum miatt elvesztett területek mezőgazdaságának pótlása, vagy az 1919-es fővárosi tűzifahiány miatti erdőirtás jelentett tragikus pusztulást.
A fent említett vadászlegendák és sok hozzájuk hasonló elhivatott ember az életüket tették fel arra, hogy a sorscsapásoktól sújtott Magyarországon újra gazdag és magas minőségű vadállomány és a nekik megfelelő természetes élőhelyek legyenek.
Sikerüket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az 1971-ben hazánkban megrendezett Vadászati Világkiállításon már komoly eredményekkel lehetett büszkélkedni. Persze ezen a területen is voltak problémák, a diktatúra rendszere itt is nyomot hagyott, de vitathatatlanul támogatott volt, ezért ha alkalmazkodva is a rendszer sajátosságaihoz, de sikerült fejleszteni, aminek következtében Magyarország megőrizhette vadászati jelentőségét a világban. Ehhez az kellett, hogy meggyőzzék a kor vezetőit a téma fontosságáról, így elérve, hogy a hatalmaskodó és mindent leuraló bürokrácia ellenére hatékonyan dolgozhassanak.
A 19. század végén és a 20 század első felében aktív vadászok különleges tudásra tehettek szert a munkájuk során, mert a környezeti változások mértéke és gyorsasága egyszerre nyújtotta a tanulmányozható jelenségek sorát, és komoly kihívásokat a természet és benne az általuk szeretett vadon élő állatok megmentésében.
Életük során többször, újra és újra neki kellett gyürkőzniük, hogy a gondjaikra bízott területen megakadályozzák a pusztulást.
A második világháború utáni évtizedek mezőgazdasági modernizációja is erősen hatott a természetes előhelyek és a vadon élő állatok helyzetére, ami további feladatokat adott a vadgazdálkodásért felelős szakembereknek. Olyan módszereket kellett kidolgozniuk, amelyekkel megóvhatják az állományt és közben a folyamatosan terjeszkedő mezőgazdasági termelést sem akadályozzák. Tény, hogy az 1960-as évek óta nő a nagyvadállomány Magyarországon és Európa legtöbb országában. Ez nem biztos, hogy egyenes arányban jelent pozitív változást a természetes élőhelyek tekintetében is, mert az állománynövekedés nem feltétlenül az élőhelyek megőrzése és gyarapítása miatt jött létre, hanem például a beavatkozó táplálás, vagy más vadgazdálkodási módszerek miatt is. Ami biztos, hogy a több tízezer sportvadász, a közel négyezer hivatásos vadász és az 1500 vadászatra jogosult szervezet erősen érdekeltek abban, hogy a jelenleg meglévő természetes élőhelyek ne csökkenjenek, hanem inkább növekedjenek.
Amikor kirándulni megyünk, és megcsodáljuk a természet szépségét, az erdők és mezők növényzetét, akkor tudnunk kell, hogy mindez függ az ott élő vadállomány mennyiségétől és minőségétől. Csak együtt lehet megőrizni őket. Ha a növényzetet elpusztítjuk, vagy megváltoztatjuk, akkor az azt táplálkozásra és rejtőzködésre használó állatok is pusztulni kezdnek vagy elvándorolnak, aminek következtében a ragadozók is táplálék nélkül maradnak. Ha az állatokat hagyjuk elszaporodni, akkor annak a növényzet látja kárát, ami visszahat az állatvilágra. Persze mondhatnánk azt is, hogy majd a természet megújítja magát, nem kell az embernek beavatkoznia. Egyrészt, ha nem szabályoznánk a vadállomány sűrűségét, akkor óriási mezőgazdasági károk keletkeznének. Másrészt mára annyira visszaszorultak és tagoltak lettek a természetes élőhelyek a települések, az úthálózat és a mezőgazdaság terjeszkedése miatt, hogy rengeteg külső tényező hatása érvényesül, így már nem lehet építeni a természet önszabályozására. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy az olyan sűrűn lakott területeken, mint amilyen Európa legtöbb országa, már nem őrizhető meg a természet az ember direkt beavatkozása nélkül.
A természetes élőhelyekre leselkedő veszélyek
Amikor vásárolni megyünk, akkor azt is tudnunk kell, hogy a boltokban kínált ezernyi élelmiszer előállításához egyre nagyobb területekre van szükség. Az egyre növekvő fogyasztási igények átalakították a mezőgazdaságot, kielégítésükre a nagytáblás, monokultúrás gazdálkodás terjedt el, aminek következtében számos állat- és növényfaj került veszélybe. Gyomnövények, amelyek magvai fő tápláléka több apróvadnak, rovarok, amelyek szintén nélkülözhetetlen táplálékok, ragadozók, amelyek a kihaló apróvadakra vadásznak. A nagyüzemi mezőgazdasági termelés jelentős természeti károkat okozott már eddig is, amit a fogyasztási divatok kiszolgálása ösztönöz.
Az éghajlatváltozás, a globális felmelegedés is veszély a most ismert élővilágunkra, hiszen számos környezeti tényező megváltozik, amelyek hatására a növényzet és az állatvilág is átalakul.
És bármely furcsának tűnik, de a környezet- és állatvédelem divatossá válása is veszélyforrás, mert a felszínes érdeklődés és az agresszív kampányok minden jószándék ellenére óriási károkat okozhatnak. Erre példa Németország, ahol az atomenergia-ellenes lobbi térnyerése miatt a politika meghátrált, így az ország energiaszükségletét minden idők legnagyobb környezeti rombolásával tudják csak biztosítani. És sajnos egyre népszerűbb támadási felület a vadászat is, amit az állatvédelem instant, eldobható formájában használnak olyanok, akik lusták elmélyülni a témában, viszont nagyon szeretnék ráönteni valakikre a frusztráltságuk okozta indulataikat. Ennek az a kifejezési módja sem kellemes, amikor verbális vagy fizikai módon támadnak meg vadászokat, de ennél sokkal veszélyesebb, hogy már az európai döntéshozók között is akad pártolójuk, ami miatt ellehetetlenülhet az egyik legfontosabb természetvédelmi tevékenység. A végkép eszementekről már ne is beszéljünk, akik egy-egy számukra szimpatikus állatfaj példányait engedik szabadon olyan helyeken, ahol nem éltek eddig, ezzel veszélyeztetve a helyi élővilág egyensúlyát.
