Az utóbbi időben a bukás elkerülhetetlen mivoltára két nagytekintélyű szakértő is rávilágított. Két olyan politikai szereplő, akik a legkevésbé sem vádolhatóak azzal, hogy részrehajlóak lennének az oroszok irányába. Előbb néhány hete Henry Kissinger beszélt arról, hogy:
A háború ezen a ponton túli folytatása nem Ukrajna szabadságáról szólna, hanem egy új háborúról maga Oroszország ellen.
A sokat látott diplomata szerint a béketárgyalásokat minél előbb tető alá kell hozni, különben olyan feszültség és felfordulás lesz, amit lehetetlen lesz kezelni. Kissinger szerint a háború kirobbanása előtti határok szolgálhatnának tárgyalási alapul. Ebben az esetben az ukrán vezetésnek le kellene mondania azokról a területekről, amelyek évek óta orosz ellenőrzés alatt állnak: a Krím-félsziget és a Donyec-medence egy része tehát visszatérne Oroszország-anyácskához.
„Remélem az ukránok hősiessége mellé bölcsesség is társul” – mondta Kissinger.
A veterán külügyér ezúttal is pontosan mérte fel a helyzetet. A probléma mindössze annyi, hogy bármennyi bölcsességgel is áldotta meg az ukrán népet a Fennvaló, a béke megteremtésének és a háború befejezésének kérdésében nem az Ukrajna területén élő népek döntenek. Persze naivitás lenne azt gondolni, hogy a kijevi vezetés térfelén pattog a labda. A háború befejezésének vagy folytatásának ügyében egyedül Washington illetékes. Akkor lesz vége a háborúnak, amikor a Fehér Házban úgy döntenek, hogy elég volt. Ez teljesen világos azok számára, akik nem zárkóznak el a valóságtól.
Zelenszkij a legkevésbé sem egy önjáró politikus. Legkésőbb akkor hullott le az államfővé edződött egykori komikus karakterének hazug mivoltáról a lepel, amikor fény derült hirtelen meggazdagodására. Washington megtalálta az emberét.
A jelek pedig azt mutatják, hogy a Joe Biden mögött álló politikai köröknek eszük ágában sincs lecserélni a sorozatsztárt, ahogy nem szeretnék azt sem, ha véget érne a háború keleten. Számukra ez a konfliktus nemcsak hogy ingyen van, hanem jelentős bevételi forrást is jelent.
Nem mellesleg az amerikai vezetés Oroszország kivéreztetésére játszik. Abban bíznak, hogy az ukránok egy kevés politikai és haditechnikai támogatással a hátuk mögött hosszú évekre lekötik az orosz kapacitásokat a fronton. Éppen annyi támogatást kapnak, amennyi a felszínen maradáshoz elég, de ne durvuljon el a helyzet.
Az oroszok pedig egy veszélyes csapdába manőverezték magukat az ukránok elleni támadással. Mintha csak az amerikaiak kedvében akartak volna járni azzal, hogy februárban megtámadták nyugati szomszédjukat. Az orosz vezetésnek ugyanis már nincs visszaút ebből a konfliktusból, addig kénytelenek benne maradni a háborúban, amíg Ukrajna meg nem adja magát. Az utolsó tartalékaikat is kénytelenek lesznek felélni, máskülönben Oroszország léte kerül veszélybe.
Ebben a helyzetben biztosak lehetünk abban, hogy Oroszország addig folytatja az inváziót, amíg végül Ukrajna helyén csak egy füstölgő törmelékhalmaz marad.
Az apokaliptikus kép pedig egyáltalán nem túlzás. Oroszország úgy halad előre a fronton, hogy minden útjába eső akadályt feléget. Nincs hova hátráljanak, a vereséget nem vállalhatják. Az egyetlen kiutat az jelenti, ha felszámolják az ukrán ellenállást, és egy olyan békét erőszakolnak ki, amely után mindenki vesztesnek érezheti magát. Bárhogy legyen, az elmúlt hónapok eseménye után már semmi nem lesz a régi. Ukrajna pedig még nyomorúságosabb hely lesz, mint korábban. Amennyiben egyáltalán marad belőle bármi olyan, ami emlékeztet egy létező országra.
Erre az eshetőségre világít rá Douglas McGregor nyugalmazott ezredes, Donald Trump korábbi amerikai elnök védelmi miniszterének tanácsadója, aki a napokban a Sky News Australiának adott interjújában elmondta, hogy Ukrajna mára bukott állammá vált.
Teljesen letörölhető a világ térképéről. Úgy gondolom, hogy szükség van a tűzszünetre. Ausztráliának ezt követelnie kell, mert Washingtonban senkinek nem áll szándékában ezt megtenni.
A figyelmeztetések sajnos rendre elsikkadnak azok mellett a hírek mellett, amelyek a fősodratú (jellemzően ballib) médiafelületeken megjelennek a várható végkimenetelt illetően. A háborús erőfeszítések iránti lelkesedést fenntartani hivatott híradások alapján ugyanis úgy tűnik, hogy Oroszország már a végét járja, a rendszer és az orosz előrenyomulás egyszerre omlik össze hamarosan.
Már csak egy kicsit kell várni, és beáll a várva várt fordulat, már csak egy nagyon kevés pénzügyi és haditechnikai segítségre van szükség, és az ukrán hadsereg beveszi Moszkvát. Akkor pedig minden civilizált ember együtt örülhet, többé nem lesz erőszak és háború a Földön, az oroszlán és az őzgida pedig együtt legelészik majd.
Na de persze ott van még Kína, és a medve halála után még egy kis háborúra, szankcióra és erőfeszítésre szükség lesz a sárkány legyőzéséhez. De más megoldás nincs, csak és kizárólag a háború!
A valóság azonban teljesen mást mutat az orosz-ukrán konfliktus állásában. Az oroszok jelentős tartalékokkal rendelkeznek a háború folytatásához, a nélkülözés és az izoláció egyáltalán nem rendítik meg a lakosságot. Oroszország zavartalanul üzletel Indiával és Kínával, jelentős bevételeket bezsebelve az olajeladásokból.
Közben a tisztogatások is megindultak az orosz elit berkein belül. A megbízhatatlannak ítélt milliárdosok egy része már felvette a „néhai” előnevet. Putyin rendszere továbbra is stabilan áll. Ha terveztek is puccsot, az ötlet hosszú időre a fiók mélyére került, a belső ellenzék tagjai pedig abban reménykedhetnek, hogy nem kerül rájuk is sor egy tragikus öngyilkosság elkövetésével.
Közben Ukrajna romokban, az ukrán nép pedig elképesztő szenvedéseket él meg a háború miatt. Európa?
Kontinensünk a szankciós politika bevezetésével vágott eret magán, lassú és csendes halálra ítélte a teljes közösséget. A morális győzelem azonban biztosított. Hiszen mi sem lehet erkölcsösebb annál, mint fegyvert küldeni a reménytelen háborút folytató ukránoknak, akik amúgy amerikai biztatásra vállaltak testvérháborút az oroszokkal?
Persze nincs mentség arra, amit Oroszország tett, semmi nem indokolja azokat a borzalmakat, amelyeket február 25-e óta elkövettek. Ez azonban egy másik tál tészta. Most nem a háborús felelősség és az elkövetett bűntettek kielemzésének van itt az ideje.
A legfontosabb az, hogy a feleket minél előbb visszakényszerítsék a tárgyalóasztalhoz. Szó szerint ki kell kényszeríteni a békét. Máskülönben a most kibontakozó válság csak előjáték a valódi katasztrófához.
Hogy a béke európai önérdek? Részben. Véget kell vetni az ukránok szenvedésének is. Ebből a háborúból semmilyen körülmények között nem jöhetnek ki győztesen. Soha az életben nem győzik le a fronton Oroszországot. Hazudhatnak bármit a washingtoni üzenőfüzetként működő médiumok, a háború végkimenetele nem kérdéses. Már csak az a kérdés, hogy mikor lesz elég a felesleges áldozatokból.
A hangulat átfordulóban van Európában is. Most kell békét teremteni, mielőtt az európai polgárok megelégelik a hasznos idióta szerepét, és a kontinensen magára marad az ukrán nép.
