Újabb támadást indított a Soros-birodalom Magyarország ellen, és ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk, ismét a hazánknak jogosan járó Európai Uniós pénzekkel való zsarolást lebegtették be, mint lehetőséget, írja a Tűzfalcsoport.blog.
A mostani támadás kiindulópontja - vagy inkább első felvonása - egy a Soros által finanszírozott Transparency International jelentés, amely szerint „az EU második legkorruptabb állama lett Magyarország”.
És persze ahogy az lenni szokott, a Transparency be is indította a Soros-féle riadóláncot, vagy ahogy a szerző fogalmaz "Mint egy szimfonikus mű a színpadon, a Soros-hálózat összehangolt, szervezett és óramű pontossággal mozdul egy-egy számára fontos ügyben."
Így történt ez most is.

A Tűzfalcsoport sorra vette a Transparency International legfontosabb hazugságait állításait és pontonként bizonyította tévedéseit.
- A Transparency azt állítja, a „A forrásbőség növeli a korrupció veszélyét”, és a magyar kormány semmit nem lép ez ügyben. "Csakhogy ez is nyíltszíni csúsztatás". - jelenti ki a szerző.
- A cikk beszámol arról, hogy a kormány a korrupció elleni küzdelem stratégiai céljait a 2020-2022 közötti időszakra szóló Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia elfogadásával határozta meg. Ez az egyik dokumentum.
De a Tűzfalcsoport azt is felidézi, hogy még egy idei kormányrendelet is foglalkozik a közbeszerzések tisztaságának ügyével. Így szó sincs arról, hogy a kormányzat ne tett volna látható lépéseket az ügyben.
-
Az OLAF az esetek 96%-ban „mellélő"
Azt is kiemeli a Tűzfalcsoport szerzője, hogy még az EU igazgatóságai is kimondták, hogy az OLAF, azaz Európai Unió Csalás Elleni Hivatala zárójelentései szinte sosem tartalmaznak elégséges információt ahhoz, hogy azok alapján kezdeményezni lehessen a jogosulatlanul kifizetett források visszafizettetését.
Azaz a hazai ellenzék által agyonajnározott OLAF - kivéve persze, amikor éppen az általuk összehozott 4-es Metró botrányról szól a jelentés - bizony-bizony nem mindig végzi elég hatékonyan a munkáját.
-
Ennek ellenére Magyarország komolyan veszi az OLAF ajánlásait
Visszatérő kritika a Soros-hálózat részéről, hogy Magyarország ignorálja az OLAF ajánlásait. Nos, ez is hazugság: a magyar ügyészség az OLAF ajánlásai nyomán minden esetben protokollszerűen rendeli el a nyomozást. Az OLAF 2015-19-es évek ajánlásai alapján az ügyészség az ügyek 47%-ában emelt vádat.
-
Ez a szám lényegesen magasabb, mint a 39%-os uniós átlag.
A szerző arról is beszél, hogy bár a Transparency azt állítja, hogy a hazai fejlesztési programok hatékonysága alacsony, azonban ez is hazugság.
Hiszen kiderült hogy ez a szám 2006 óta folyamatosan növekszik, 2020-ra az EU–27 gazdasági térség átlagának már a 74 százalékát érte el a mutató. Ráadásul a hazai baloldal által sokszor ajnározott Merkel kancellár, az The Economics Standard és McKinsey & Company nyilatkozatai is szembemennek ezzel.

-
Ha minden pénzt ellopott a kormány, ez hogyan sikerülhetett volna?
Teszi fel a jogos kérdést a szerző. Felidézi azt is, hogy még a Covid-19 okozta válsághelyzet sem volt képes megroppantani a magyar reálbérek töretlen emelkedését: 2019-ben Magyarország volt a dobogó második fokán a reálbéremelkedés-ütemét tekintve, vagyis
Magyarország a legjobb válságkezelők ligájában játszott Európában ebben az évben is.
- A szerző felidézi azt is, hogy a Reuters a napokban a Transparency anyagát összeollózva hazudozott Magyarországról, amelyről szinten elmondja, hogy "háttérismeret nélkül dobálózik statisztikai adatokkal, másrészt olyan kritériumokat kér számon Magyarországon, melyeket más tagállamokon nem."
- A Reuters cikke „szisztematikusan felmerülő szabálytalanságokról” beszél, miközben a 2017-es uniós ellenőrzés – egy hivatalos audit - a hazai szabályozást rendben találta. A cikkben megfogalmazott „EU történetének legmagasabb pénzügyi korrekciója” - állítás kapcsán szintén a Soros-hálózat mondta tollba az írást, hiszen a közbeszerzések vonatkozásában megállapított, Magyarországot érintő 10%-os átalánykorrekció átlagos mértékűnek minősül.