Uj Péter zsidózása

Index majd 444 főszerkesztőként jelentősen hozzájárult a hisztérikus képmutatás és a szekértáborok közötti elvakult küzdelem gerjesztéséhez, a politikai újságírás elbulvárosításához.

Olyan kulturális közeg megteremtésének a vezéralakja, amely most végleg kicsinálná őt a közéletből, ha nem azon az oldalon állna, ahonnan irányítják az ilyen jellegű boszorkányüldözéseket.

Az ügy

A Pesti Srácok szerkesztőségéhez juttatta el egy ismeretlen az Index belső, szerkesztőségi levelezésének részleteit 2005-ből. Az egyik körlevélben az akkori főszerkesztő, Uj Péter hívja fel munkatársai figyelmét a Flash együttes ügyére, javasolja, hogy foglalkozzanak a témával. A Tilos Rádió és az ORTT közötti küzdelmek időszakáról van szó, amikor a szociálliberális vezetésű hatóság és a mögöttük álló politikusok folyamatosan az adó elhallgattatásán dolgoztak. Egy Tilost érintő ORTT büntetés hírén háborodott fel az Index főszerkesztője, amit a Flash egyik durva, trágár dalának napközbeni lejátszása miatt kaptak. A munkatársaknak szóló levelében közli Barcs Miki (a Flash frontembere) reakcióját a büntetésre. A szövegben a Barcstól megszokott cirádás káromkodások és provokatív zsidózás hangsúlyos szerepet kaptak.

„Térdre nyilas pucsíttani, Se..enbüntet fityma rabbi! Tennap hallottam (m)értékadó judeopata körökben, hogy ez a sza.osku..a bácsfi dijána is kok zsidó, mint a szabóalby, se..enburgerrul maggyarosittott! zsidó nemzsidó, ba….ttronda gusztustalan csótány, 1 kiló kokóval se tunnám korpásongyalázni, még ha úgy pucsítana is, mint a szálasi akasztása közben ez a tény pediglen politikailag incorrect! Ha beszopol mindent kisk.csög, a politikus levágja a kisp.csöd!!!”  

Antiszemita-e Uj Péter és Barcs Miki?

Nem, természetesen nem azok.

Barcs minden tekintetben egy igazi punk troll, aki nem ismer el semmilyen külső polgári korlátot, szabályt, tekintélyt, sőt, kifejezetten rájátszik ezek kigúnyolására, a velük való provokációra. Nem kell szeretni az ilyesmit, de lehet, és abban önmagában nincs semmi kivetnivaló, ha ezt az ország piacvezető online médiumának főszerkesztője teszi. És abba sem lehet belekötni, ha Uj ezt a témát a kollégáinak ajánlja, hiszen kétségtelenül érdekes és fontos foglalkozni vele.

Ha nem antiszemita Uj Péter, és nem éltet egy antiszemita punkénekest, akkor miért foglalkozunk az üggyel?

Azért, mert az inkvizíció aranykorát és az ötvenes éveket idéző kulturális lincselés korszakát éljük, amelynek Uj Péter az egyik vezéralakja.

Főszerkesztőként számos ember kicsinálását vett részt, mindezt pont azon az alapon, aminek most ő az áldozata. Belekapaszkodtak egy félremagyarázható mondatba, majd a rasszizmus, antiszemitizmus vagy homofóbia vádjával lejárató kampányt indítottak ellene. Sőt, legutóbb legyártottak egy filmet a nyilasterror legszörnyűbb kegyetlenségeiről, amit jól rákentek a kormányoldalra, mintha az utólag kollaborálna a gyilkosokkal.

Szegény Laci, ha most élne, hogy közénk lövetne!

Szegény Peti, ha nem ő írta volna ezt az e-mail-t, most hogy elítélné!

Magyarán, ha ez a szerkesztőségi belső levelezés mondjuk a Kontrától, a Magyar Nemzettől vagy a Pesti Srácoktól szivárgott volna ki, akkor Uj Péter már kiadta volna a főszerkesztői utasítást, hogy

„szóval én foglalkoznék ezzel újságilag azért”.

És akkor bizony alaposan foglalkoznának vele. Cikkek, videók tucatjai készülnének, amelyek bizonyítják, hogy az említett jobboldali szerkesztőségek és főszerkesztőik mélyen antiszemiták, és pont ezért, az antiszemitizmusuk miatt nevezte ki őket személyesen Orbán Viktor, aki minden reggel lediktálja az aznapi vezércikket. Erről táblázatok, grafikák, statisztikák és elemzések is készülnének, hiszen a hitelesség látszatára adni kell. És lássuk be, ebben, mármint az ótvar propagandában és a látszatra adásban kurva jók.

Bohár Dani, a Pesti Tv A riporter című műsorának szerkesztőjeként felhívta Uj Pétert, hogy szembesítse a 2005-ben Index főszerkesztőként írt levelével. Uj azzal magyarázta a dolgot, hogy akik ismerik őt, azok tudják, hogy szokott ilyesmivel és ilyen kemény stílusban viccelődni. Rendben, fogadjuk el a magyarázatot. Én biztos megteszem, mert én is szoktam ilyesmivel és ilyen stílusban viccelődni.

Már csak az a kérdés, hogy ha ezt Uj természetesen elfogadja a saját maga esetében, akkor főszerkesztőként miért vezényel le hajtóvadászatot másokkal szemben, akik sokkal enyhébb szavak miatt lettek falhoz állítva? Hogyan számol el ezután a lelkiismeretével?
  • Vannak emberek, akik magukkal szemben nagyon szigorúak, míg mások ügyeiben megengedőbbek.
  • Vannak, akik igyekeznek harmóniát találni a saját magukkal szemben állított követelmények és a másokkal szembeni elvárások között.
  • És vannak, akik a mások szemében a szálkát is, a sajátjukban a gerendát sem veszik észre.

Nos, ebbe a harmadik kategóriába tartozik Uj Péter, annak abba az alcsoportjába, amelyikben a mások szemében a szálkát keresni, az a fizetett foglalkozásuk.

Kell-e tartania Uj Péternek a botránytól, amiért durván (ámde ironikusan) zsidózó szöveg mellett állt ki főszerkesztőként?

Nem kell, mert az ilyen jellegű botrányokat az ellenzéki oldalon szoktak felkapni és hajtóvadászatot indítani a kiszemelt áldozat ellen. Márpedig azt már tapasztalhattuk, hogy egymást nem bántják, kövessen el bármit a ’függetlennek’ hazudott véd és dacszövetség valamely tagja. (Lásd a simogató kezeket, amikkel a 444 és a liberális média derékhada viszonyul a Jobbikhoz. Jobb, ha nem megyünk bele a részletekbe, hogy a kényeztetés mire emlékezteti az egyszeri szemlélőt - a szerk.) 

Ilyen volt például, amikor a 444 előre megírta Novák Katalin államtitkár olaszországi elődadásáról a beszámolót, mintha az újságírójuk ott ült volna a közönség soraiban, de lebuktak, mert előbb kikerült az oldalra a cikk, mint ahogy Novák elkezdte az előadását. Ez a malőr a magyar fake news-gyártás egyik legszebb gyöngyszeme, mégsem lett belőle botrány, mert az Index, HVG, 24.hu, RTL, stb. ellenzéki médiavilág nemes egyszerűséggel elhallgatta, így csak a kormánypárti sajtót fogyasztó közönséghez jutott el a hír.

Uj Péternek ezzel sem kellett senki felé elszámolnia, így nyilván most sem ideges különösebben, mert tudja, hogy nekik mindent szabad. Ahogy ez már szokás diktatúrában egy ellenzéki médiumtól.

Végezetül jöjjön egy történelmi párhuzam:

Amikor a második világháború kezdetén Németország megtámadta a Szovjetuniót, Sztálin elmenekült vidékre, mert azt hitte, hogy a pártvezetés ellene fordul, amiért a tisztogatásaival legyengítette a hadsereget, illetve benézte a Hitlerrel kötött békemegállapodást. Mikor érte ment egy küldöttség, azt hitte, hogy letartóztatják és kivégzik, mint árulót. Időbe tellett, hogy felfogja, nem kivégezni, hanem visszahívni akarják, hogy vezesse a védekezést.

Ez a történet jutott eszembe arról, ahogy Uj Péter makogva magyarázkodik Bohár Daninak, mert megijedt, hogy most van vége a karrierjének. Majd azt is érzékelni lehetett a rövid interjú alatt, ahogy megnyugszik, hiszen rájön, hogy ő a morális inkvizítor, akire a választási kampányban szüksége van az ellenzéki erőknek, így nem lesz semmi baja az ügyből.

Nekünk maradjon meg vigaszként a Pesti TV műsorának azon néhány másodperce, amelyben a végtelenül cinikus 444 főszerkesztő megizzad picit.