Lépjünk már túl mindenen végre! Miért ne koncentrálhatnánk újra közösen a jövőnkre? Kezdjünk már mindent tiszta lappal!
Jogos kívánságok, de mi mégis szeretünk úgy a jelenben, mint a múltban is vájkálni, úgyhogy ma is ezt fogjuk tenni: átnézzük az ellenzéki padsorokat, és igyekszünk néhány érdekes pontot kiragadni a képviselők múltjából.
MSZP:
Kering ugye egy-két lista a neten arról, hogy az igazi kommunisták meg a legnagyobb MSZMP-sek és KISZ-esek a Fideszben vannak. Oké, biztosan úgy van (nincs így), de gondoljunk bele csak egy dologba:
Hiller István, ex-MSZMP-s: Egyre kevesebb sajnos az, aki már a rendszerváltás előtt is párttag volt – Hiller viszont pont ilyen. 1983-ban lépett be az MSZMP-be, bár ezt az mszp.hu-n sajnos nem említik meg.

Hiszékeny Dezső, a néphadsereg kiváló katonája, KISZ-tag: Bár kora alapján (66 éves) simán lehetett volna a rendszerváltás előtt is párttag, de ennek nincs nyoma bemutatkozásában. Van viszont nyoma a KISZ-tagságának, ami inkább aranyos írott emlékeket dobott ki – elsőként a Néphadsereg 1978-as évfolyamának 27. számából:
Az Igaz Szóban (1978-as évfolyam, 5. szám) is folytatódott a diadalmenet, ahol is a kazán-műszaki KISZ-alapszervezet tagjai írtak neki nyílt levelet a laktanyába gratulációképpen:

De a neve az 1985-ös XIII. kerületi választásoknál is feltűnik a Fővárosi Közlönyben (6-7. szám melléklet), ahol tanácstagnak választották 59,8%-os arányban (vagy egy névrokonát, lehetett persze bárki). Ez alapján én azért el tudom képzelni, hogy akár MSZMP-tag is lett addigra.

Vesztegetés vádjával folytatott későbbi büntetőügyére nem fecsérelnénk sok szót, hiszen azóta felmentették – de az mindenképpen jópofa védekezés volt, hogy ő nem is tudott volna ötöt mutatni (az ötmilliós kenőpénzre utalva), hiszen a kisujja egy sportsérülés miatt csak félig hajlik be, így legfeljebb négy és félmillióra utalhatott volna.
A sportsérülést mindenképpen elhisszük, mert már a KISZ-es kollégái is hiányolták kapusteljesítményét a fent idézett levélben.
Kunhalmi Ágnes, a pitiáner: Na ő a tiszta múltú fiatal, aki képes volt minden kényszertől mentesen, meggyőződésből belépni az MSZP-be.
Azért kisebb stiklik itt is voltak: 2014-ben még azt írta róla a pártja, hogy van diplomája, de aztán kiderült, hogy nyelvvizsga hiányában mégsincs. 2015-ben aztán csak letudta azt is, és átvehette az oklevelet is végre.
És azért elevenítsük fel fiatalkori diákigazolvány-ügyét, ami miatt jogerősen elítélték közokirat-hamisításért:
Én viszont hiszem, hogy az új politika az őszinte fellépésről kell szóljon. Ezért tartom fontosnak most, és itt elmondani, hogy 2005 novemberében engem például jogerősen pénzbüntetésre ítéltek közokirat-hamisításért, egy diákigazolványos visszaélésért. A lejárt gimnáziumi diákigazolványomra ragasztottam egy érvényesítő matricát, amit az egyik barátom szerzett nekem, hogy diákbérletet tudjak venni, ami sokkal olcsóbb volt. Hülyeség volt, meg is bántam. [...] 83 ezer forint volt a nettó jövedelmem, és nehezen éltem meg belőle. Húszéves voltam, hibáztam, de nem tagadom. Nem vagyok rá büszke, de nem vagyok becstelen ember sem. A félelemkeltés politikai gyakorlata ellen szerintem az őszinteség a megoldás.
Dr. Molnár Zsolt, a kapucnis Göncz-ellenes: Ő volt az, aki 1992-ben szkinhedek társaságában, fejére húzott kapucnival fütyülte ki Göncz Árpád akkori köztársasági elnököt – Molnár ekkor 18 éves volt.
Eddig még meg is volnánk, de innen hogy került az MSZP-be? Na ez a fő kérdés!
Vajda Zoltán, aki mindenhol megfordult már: Csak érdekesség, hogy míg Wikipédia-oldaláról lemaradt, az előválasztási önéletrajzába már bekerült: a CEU-n végzett közgazdászként, mesterszakon.
Szintén nem is annyira sötét múlt, de idekívánkozik, hogy a Bajnai-féle Együttben kezdett 2014-ben, aztán volt közös jelölt 2018-ban, 2019-ben független, majd a Mindenki Magyarországért jelöltjeként indult neki 2022-nek, hogy kerületét nyerve beüljön az MSZP-frakcióba. De mégis sötét múlt és még sötétebb jelen, meggondoltam magam.
Komjáthi Imre, egy igazi melós: Hiszékeny mellett a másik hiteles arc: 1968-as születésű, eredeti szakmáját tekintve karosszérialakatos, lett belőle üzemi titkár, és csak 1999-ben érettségizett le. Vagyona nincs sok: egy 210 négyzetméteres edelényi ház és 21 milliós bankadósság, vagyonnyilatkozata szerint még autója sincs.
DK:
A párt, ami MSZP volt, de gyurcsányista lett: elég szép életgörbe. Feri bosszúja, így is mondhatjuk. Hát, egész jól sikerült bosszú és elégtétel, ezt be kell látnunk.
Gyurcsány Ferenc, akiről sokat tudunk, de még mindig nem eleget: sokat beszéltünk róla, de azért pár kulcsszót megemlítenék: KISZ, szakdolgozat, Mellár és a vizsgák, öregecskedő feleségek, privatizáció, sportminiszter, Medgyessy megpuccsolása, Sukoró, a 2006-os tévévita hazugságai, majd Gergényi. Mostanában pedig Fábry vádolta meg elég egyenesen azzal, hogy Pécsett besúgó volt.

kapcsolódó
-
A Gyurcsány-szakdolgozat: a valóság sokkal durvább lehet annál, hogy Feri egyszerűen lemásolta a sógora munkáját
Mellár: Amikor Gyurcsány elvtárs ment vizsgázni, előtte mindig leszóltak a piros telefonon
Gréczy Zsolt, akiről inkább nem beszélünk: Hát igen, nem is részletezném itt, mindenki tudja. És örök életére akárki akárhol meglátja, AZ fog eszébe jutni róla. Jó lehet a pszichológusa mindenesetre, mert pofája az továbbra is van közszerepet vállalni. Ő tudja.
Gy. Németh Erzsébet, aki soha nem nyert semmit: 1984-től az úttörőmozgalomban dolgozott, 1989-től 1994-ig pedig a Baloldali Ifjúsági Társulás választási irodájának vezetője volt.
Választásokon sose tudott győzelmet aratni: 2002-ben MSZP-s főpolgármester-jelöltként harmadik, a 2014-es önkormányzati választásokon már DK-s jelöltként a XVII. kerületben Riz Levente mögött 19,69 százalékkal második helyen végzett. 2019-ben újra a XVII. kerületben indult közös ellenzéki jelöltként, de ismét csak az ezüst csillogott neki a fideszes Horváth Tamás mögött; kárpótlásként azért végül főpolgármester-helyettesnek választották. Nem a választók persze.
2021-ben megint nekirugaszkodott, és persze újra vesztett: ezúttal már az előválasztáson kirostálták az ellenzéki szavazók is 31 százalékos eredménnyel, és Orosz Annát küldték a tavaszi országgyűlési választásokra. De mire nem jó a lista: csak besurrant a parlamentbe ő is.
Kálmán Olga, aki nem lett színésznő: az egyik független-demokrata ex-médiaszemélyiség, aki csak ott kötött ki a nagypolitikában. Újabb érdekesség, hogy eredetileg színésznő szeretett volna lenni:
- Igen, színésznő akartam lenni. A gimnáziumban sokkal több időt töltöttem el a színjátszással, mint bármi mással. Az életem volt. Felvételiztem is a színművészetire. Az első rostán, úgy, ahogy kell, ki is pottyantam. Mert hát egy tizennyolc évesnek mi keresnivalója is van ott? Semmi. Nincs élettapasztalata.

Nos, ha a színészet nem is jött neki össze (még azt se mondom, hogy jobban jártunk volna), lett belőle sikeres médiaszemélyiség és sikertelen politikus. Persze csak benyomták mindig valami funkcióba (így szokott ez lenni, lásd Gy. Németh Erzsébetet), de a főpolgármesteri előválasztáson is hiába indult az utolsó pillanatban, és a tavaly októberi előválasztáson Tordai Bencével szemben ismét alulmaradt. Lehet, hogy nem kéne ezt erőltetni?
Sebaj, listáról végül csak országgyűlési képviselő lehetett ő is. Nehogy kimaradjon, kár lett volna érte!
Dr. Oláh Lajos, a kínaiak barátja: Tagja a Magyar ENSZ Társaságnak és a Nagy Fal Magyar – Kínai Barátság Egyesület elnöke, továbbá alapítója a Kínai-Magyar Barátságért Kitüntető Díjnak.
Ezzel sincs önmagában semmi baj, de azért Fudan-ügyben megszólaltatnám őt is...
Sebián-Petrovszki László, az ultimate gyurcsányista, aki kokettált a jobboldallal is: idézzünk Wikipédia-szócikkéből!
Varju László, a kínaiak dzsúdós barátja:
2002-től az Interparlamentáris Unió Magyar-Kínai Baráti Tagozatának tagja vagyok.
Csak a szövetségesei meg ne tudják!
Vicces adalékként gondolunk küzdősport-teljesítményére az MTVA-székház „ostroma”-kor, ahol is a biztonsági őrrel került szorosabb cselgáncskapcsolatba; ezt pedig a ma már telexes, fekete öves (de miben?) Tóth Gergely szépen ki is elemezte cikkében.
Az ügyészség garázdaság vétségével, súlyos testi sértés bűntettével és választás rendje elleni bűntettel vádolta az MSZP egykori, a DK jelenlegi politikusát, Varju Lászlót, akinek a perében folytatódik a bizonyítási eljárás. Az ügyész egy év tíz hónap felfüggesztettet kért az országgyűlési képviselőre – 2021 szeptember óta ez volt a legfrissebb státusz, hátha lesz folytatás!
Varga Zoltán, a KISZ-es: MSZMP-s nem lett végül, de a KISZ tök jó volt, azt mondja a Cívishírben.
Momentum:
A NOlimpia bűnében fogant Y és Z generációsnak beállított, idegen érdekeket szolgáló kispárt, akik azóta se csináltak semmit – kár, hogy ők se mertek külön listán indulni 2022-ben, megnéztem volna őket.
És tudjuk persze, hogy a felmenőiről senki se tehet, de azért Donáth Anna családja (MSZP), Mécs János (Mécs Imre fia, SZDSZ), Benedek Márton (Göncz-fiú és unoka, SZDSZ) és a többi mégis olyan rossz érzéseket kelthetnek sokakban – meg hát a sors valahogy csak összeterelte ezeket a fiatalokat egy kohorszba.
kapcsolódó
-
A Donáth-dinasztia sötét titkai
Bár senki nem tehet a felmenőiről, Donáth László büszkén hivatkozik rájuk - és úgy tűnik, tetteiben Anna is büszkén vállalja fel a kommunista nagyapa örökét.
Fekete-Győr András és a mini atomerőmű: francia exbarátnővel, jó külföldi kapcsolatokkal, milliónyi címlapfotóval az lett a vége, hogy bár Párizs tényleg megkapta az olimpiát, őt viszont a sajátjai végezték ki a Partizánon.

kapcsolódó
-
YESlimpia - Fekete-Győr András hangosan ünnepli a magyar csapat sikereit, de honnan is indult?
Hosszú út és árulások sorozata vezetett idáig
Orosz Anna, a nyolcadik legbefolyásosabb nő:

Ez aztán a kemény karrier! Mindent elmond a férfisovinizmusról, hogy már ennyivel az ország 8. legbefolyásosabb nője tudott lenni – ráadásul lemondott... Hát sokra mentünk vele, megint itt van.
Jobbik:
A polgári körös Zázriveczből lett MIÉP-szövetséges, majd a Spinozában Hellerékkel szövetségre lépő Vona Gábor mint egykori elnök – már ez is éppen elég lenne. Eleve talán ebben a pártban láthattuk a legjobb név(vissza)változtatást, kreatív névhasználatot: gondoljunk csak az egykori Vonára, Lenhardt-Lénárd Balázsra, Toroczkai-Tóthra vagy Z. Kárpát Dánielre, akinek se a Zsiga, se a Zs. nem tetszett eléggé.
Jakab Péter, aki a 2010-es cigánybűnözéstől eljutott odáig, hogy imádta a gyerekeket, és európai, konzervatív pártja van:
Gyöngyösi Márton, a világlátott áruló: Gyermekkorát külkeres édesapjának köszönhetően Egyiptomban, Irakban, Afganisztánban és Indiában töltötte. A dublini Trinity College-ban diplomázott, egy évet Nürnbergben is tanult – a végén jobbikos lett. Ez még mindig oké, de jött a zsidólistázós felszólalás, és a Donyecki Köztársaságban is volt választási megfigyelő:
Ha hazánkban parázslana „a nemzeti szuverenitás lángja”, akkor Bajnai Gordon és társai életük hátralévő részét börtönben töltenék.
Igen, ezeket mind Gyöngyösi mondta 2014-ben, lásd hivatkozott korábbi összeállításunkat. Most pedig már ki akarja tiltani a Roszatomot. Érdekes, mondhatni: fejlődőképes ember.
kapcsolódó
-
Imádták Putyint, de ahogy barátkozni kezdett Orbánnal, hirtelen megváltozott a véleményük
Vajon kik mondták 7-8 évvel ezelőtt? "Oroszország csak reagált az ukrán polgárháborúra. Az oroszok csak a honfitársaikat védik - hol katonai, hol diplomáciai eszközökkel." "Putyin egy óvatos demokratizáló volt." A magyar ellenzék képviselői matrjoskaként fordulnak oroszügyben, ezért korábbról összegyűjtöttük a legoroszbarátabb nyilatkozataikat.
Párbeszéd:
Az LMP-s árulók. Mert ugye a Legyen Más a Politika is eredetileg úgy gondolta, hogy se nem MSZP, se nem Fidesz. Aztán mi lett belőlük? Nem beszélve az újonnan csatlakozó képviselőkkel, akiket valahogy csak össze tudtak gereblyézni a frakciójukba.
Szabó Rebeka, aki szintén veszített, de aztán csak bejutott: A 2022-es magyarországi országgyűlési választáson összellenzéki jelöltként a Párbeszéd Magyarországért színeiben indult Pest megye 10-es választókerületében, miután az előválasztás győztese, a halált okozó autóbalesetével ízléstelenül hivalkodó Gér Mihály visszalépett. Szabó amúgy az előválasztáson el se indult: a DK-s Magdics Máté volt Gér ellenfele eredetileg.
Láttunk már jobb eredményt: Szabónak áprilisban sem sikerült nyernie, a fideszes Pogácsás Tibor mögött 28,52 százalékkal második helyen végzett, ám Karácsony Gergely sokadik visszalépése után ő kerül a parlamentbe az Egységben Magyarországért listájáról. Ezt nevezzük felhatalmazásnak!
Mellár Tamás, a mindenkit eláruló, hadházys párthopper: mindenhonnan sértődött emberként távozik, pedig volt MDF-es, fideszes és századvéges is... és annyi minden lehet még!
Egyszerűen túl jó és elvhű ember ő a világhoz! De azért a Párbeszéd frakciójába csak beáll a végén, hogy meglegyen az öt fő:
De hát a pécsiek csak tudják, mi és ki jó nekik: tessék, működik a demokrácia.
Jámbor András: Szintén újságíró-bloggerből lett politikus, nagyot nyert vele a társadalom! De hát tényleg megválasztották, ez van. Csak most, hogy egyszerre nem lehetnek ott az önkormányzatokban, az EP-ben és az Országgyűlésben, maradt még elég újságíró-utánpótlás? Nem lennék a főszerkesztők helyében...

És van bárki, aki képes lenne rendesen kitölteni, VÉGIGDOLGOZNI a mandátumát, és azt nem folyton kampányolással, majd visszalépésekkel, mandátumáról lemondással, sakkozással töltené?
Szabó Tímea, a férjfaló ügynökgyanús elem: A minta, a mindenre rossz példa. Hogy csak felvett vagy őszinte szerep, az jó kérdés, de sajnos elég meggyőző.

Egyik volt férje az egykor jobbikos Hunyadi Gábor, de ahogy megírtuk, jó eséllyel Obama külügyi szóvivője, a legutóbb éppen Kijevben, a háború kitörése előtt szolgáló Daniel Langenkamp is házastársa lehetett.
Kutatóként bekerült a Harvardra, Pakisztánban menekültekkel foglalkozott, Afganisztánban az új kabuli kormánnyal az újjáépítési folyamatot koordinálta. Az LMP megalapítása után a többiekkel dezertált a Párbeszédbe.
kapcsolódó
-
Szigorúan bizalmas: a CIA-val hírbe hozott Szabó Tímea házasságot köthetett Obama külügyi szóvivőjével
Egyre forróbb a történet: az amerikai politikai és médiaelitbe erősen beágyazott Daniel Langenkamp nem csupán mentora volt a baloldali politikusnak, hanem annál sokkal több. Márpedig ez egy magyar parlamenti képviselő esetében minimum problémás. Mi jöhet még ezek után? Részletek a cikkben!
Elsőre, röviden ennyi. És még hol a nagyja...