Orbán Viktor Európa legmagányosabb politikusa. Nincsenek barátai, magára valamit is adó nyugat-európai politikus be sem lép abba a szalonba, ahova Orbánt (még) beengedik. Orbánnak viszont szövetségesekre van szüksége, hogy galád céljait elérje, ám balszerencséjére (és a mi szerencsénkre) Oroszország számára érdektelenek vagyunk, Kína pedig messze van. Olyan messze, hogy például senkinek eszébe nem jutna olyan őrültség, mint vasúttal összekötni a két országot. Mozgástér híján nem maradt más választása, mint az amúgy is rokonlélek tálibok felbujtása, hogy rohamléptekkel foglalják el egész Afganisztánt, és ott ugyanolyan pusztító diktatúrát vezessenek be, mint amilyen Magyarországon is van az új alaptörvény egyoldalú, az ellenzéket figyelmen kívül hagyó elfogadása óta.
Afganisztán egyébként közelebb van, mint gondolnánk, hiszen az Árpádok is onnan származnak. Közeli rokonaink, főleg Orbánnak.
Apropó! Minek is köszönhető a tálibok mindenkit megdöbbentő gyors előretörése? Nem lehet nem észrevenni az időpontok közelségét. Csak húzni kell egy vonalat Tucker Carlson budapesti vizitje és Kabul bevétele között! Orbán Tucker segítségével elérte, hogy miután hosszú heteken át arról cikkezett az atlanti sajtó, hogy a kormányerők maximum három hónapig állhatnak ellen a táliboknak, az afgán hadsereg inkább letette a fegyvert; szerencsére a demokratikusan megválasztott, de most menekülni kényszerült afgán elnöknek sikerült az afgán nemzeti bank devizakészletét (a helikopterbe már nem befért, így mellészóródott bankjegyeket kivéve) saját magánál biztonságba helyeznie. Kun Béla volt utoljára ennyire hősies. De minden hősiesség kevésnek bizonyult a Tálib Együttműködés Rendszerének (TER) egészpályás letámadásával szemben. :(

Orbán Tucker segítségével érte el azt is, hogy Biden előbb vonja ki a tengerészgyalogosokat a civileknél. Persze a világ jóságos nagypapája résen volt, ezért miután kivonta a tengerészgyalogosokat, hamar felismerte, hogy a háttérben Orbán mozgatja cinikusan a szálakat, ezért gyorsan vissza is küldte őket. A magyar miniszterelnök, miután lebukott, szájnyalogató őrületében ártatlan kabuli polgárokat tömködött az amerikai C-17 szállítógépek hajtóműveibe.
Cseh Katka figyelmeztetése nem csak a Talibánnak, hanem Orbánnak is szól. Az Európai Parlament külügyi bizottsága résen lesz, és nem felejt, mert nem felejthet!
Orbán ki akarja léptetni Magyarországot az Európai Unióból, hogy minket nyugat helyett keletre vezessen. Magyar-Afgán Illiberális Emirátust kíván létrehozni, hogy megkönnyítse a civilek elnyomásához szükséges tudáscserét a NER és a Talibán között. Ebben a fénytörésben már azt is látnunk kell, hogy a Fidesz egyik utolsó igazi kereszténydemokratáját és Európában is szalonképes politikusát, Szájer Józsefet ő lökte ki azon az ablakon! Mert az illiberálisok így bánnak az LMBTQI-közösség tagjaival. Ha nincs ott a helyszínen teljesen véletlenül a német titkosszolgálat, nagyobb baj is történhetett volna. Danke Mutti Merkel!
Se Afganisztánnak, se Magyarországnak nincs tengeri kijárata. Mind a két államban elnyomó rezsim működik és mind a két állam életképtelen önmagában. Az egyik amerikai, a másik európai köldökzsinórra szorul. Közös még bennük, hogy mind a ketten hálátlanok. Ahelyett, hogy végrehajtanák a két ország érdekében kiadott washingtoni és berlini utasításokat, az afgánok és a magyarok is az öklüket rázzák és csak pimaszkodni képesek. Meg az önállóságról papolni, miközben a világ fejlettebb fele már rég felismerte, a 21. század globalizált valóságában csak a diktatúrák önigazoló nyelvezetének lehet a része a szabadságra való monomániás hivatkozgatás.
Az egész világ egy nagy falu, aki kimarad, az lemarad!
A nem közmédiás, pőre valóságot pedig láthattuk a CNN-en: mind a két országban a lábukkal szavaznak az emberek. Az egyetlen különbség, hogy Orbán a magyarokat engedi utazni. Egyelőre.
Új Múlt Kft. – Techno-kriptológiai és Biztonságpolitikai Civil Akciócsoport Alosztály (OSI, Norvég alap, stb.)