Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt-jelölt a vidéken?

Már hárman - Fekete-Győr András, Jakab Péter és Márki-Zay Péter - coming-outoltak a közelmúltban indulási szándékukról az összellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Felkészül Dobrev Klára, Karácsony Gergely Szilveszter, és majd meglátjuk, hogy az MSZP képes lesz-e saját embert javasolni, esetleg beáll-e újra a csakis Budapestre koncentráló az újra induló Főpolgármester mögé.

Már javában tart a „Ki utálja jobban Orbán Viktort” című vetélkedő, azaz a pártok és jelöltjeik elsősorban nagyotmondásban próbálják felvenni egymással a versenyt. Fő témáik közé főleg az oltási rend, a keleti vakcinák elleni hergelés tartozik, de emellett nyilvánvalóan percenként vizionálják a kormány bukását. Fekete-Győr viszont egyedüliként komplett programot hirdet hétvégente részletekben, ami azért is furcsa, mert az összefogást alkotó 6 párt már rögtön az elején leszögezte, hogy közös programot fognak majd valahogy összehozni. Ennek a programnak eddig egy ismert eleme van, mégpedig hogy Orbán 1 g*ci. Jellemző egyébként, hogy ezt a pontot is úgy lopták egy részegen köztéri bokrokra pisáló atlétás, egykori milliárdostól.

A baráti sajtó eközben nem is győzi propagálni a csinn-bumm cirkuszt, a közvélemény kutatók pedig el is kezdték latolgatni az esélyeket. Az eredmények persze nem zavarják a jelölteket, hiszen minden lakájmédia a saját pártfogoltját mutatja be éllovasként. Teljesen felesleges pénzkidobás volt a pártok részéről a felmérések berendelése, ez már most nyilvánvaló.

Eddig a Publicus, a Medián és az IDEA Intézet foglalkozott behatóan a témával.

  • A Mediánnál Karácsony a befutó, Dobrev Klára a legelutasítottabb. 
  • Az IDEA Intézetnél pedig nem túl meglepő módon Dobrev Klára vezet.
  • A Publicus inkább a pártok népszerűségét latolgatta. Ki is jött nekik, hogy a Fidesz a teljes népesség körében mért 29%-os támogatottsága egyre inkább leszakadni látszik az ellenzéki összefogósdi 27%-tól. Nem vicc, nekik a matek ezt így diktálja. Persze ahány jelölt, annyi pseudo-győztes, a saját média bárkit piedesztálra emel egy kis pénzért olvasottságért.

Hogy mennyire kell ezeket a méréseket komolyan venni, elég csak az utóbbi idők közvélemény kutatásainak hatékonyságára rápillantani, ahol a Medián kivételével a többiek nem igazán vitézkedtek. A 2018-as országgyűlési választások eredményét a Medián tippelte meg legpontosabban, azonban a Publicus hatalmasat hasalt.

 

A 2019-es elemzések hasonló tendenciákat mutatnak, ahol a Medián a pontosabb, míg a Publicus és az IDEA megint a legpontatlanabbak közé tartozott.

 

Azonban érdekesebb lesz megfigyelni majd Gyurcsány Ferenc taktikáját, hiszen ha jól ismerjük a minden hájjal megkent DK-s méregkeverő módszereit, az egész show-műsor már most borzasztóan szórakoztatónak ígérkezik. Emlékezzünk rá, hogy a 2019-es önkormányzati választások során tartott előválasztások idején a már biztos befutónak gondolt Karácsony Gergelyre egyszer csak ráindította az egykori függetlenobjektív Kálmán Olgát. Vajon ha a neje, Dobrev Klára kerül a képzeletbeli dobogó legtetejére, milyen éles csavart dob majd be a történetbe? Az lenne ám csak az igazi cliffhanger!

Borítókép, nyitókép forrás: fandom.com, MTI, Facebook