Tudomány: Karácsony Gergely 'meggyógyította' a holokauszt-traumát

Azóta - többek mellett - Puzsér Róbert is írt egy érdekes cikket a Magyar Hangra Holokausztszorongás és holokauszt-bűntudat címmel. Az írásában megvannak a Puzsértól elvárt meglepő ötletek, mint például az, hogy Ausztria bűntudata Hitler és a háború miatt azzal a következménnyel járt, hogy Conchita Wurst transzvesztita énekest a politika legfelsőbb szintjén ünneplik. Meglepő és bulváros okfejtés, de mégsem lesöpörhető egyetlen kézmozdulattal.

Puzsér az érintettségével kezdi az írást, mert édesanyja holokauszt túlélő volt, ezért ő gyerekként megkapta az anyukája ezzel kapcsolatos lelki sérüléseinek következményeit.

Anyám holokauszttúlélő volt. Sorsa terhének elhordása, az abból táplálkozó fájdalommal, gyásszal és szorongással való együttélés életem legsúlyosabb lelki terhe.

A Kontra Bauer Tamás édesapjáról szóló elbaltázott FB-posztja kapcsán foglalkozott a témával, amelyben párhuzamként említettük a másod- és harmadgenerációs holokauszt-traumát, azaz az utódokra átöröklődő lelki sérüléseket.

Akkor azt is megemlítettük, hogy bár leginkább a holokauszttal kapcsolatban szoktuk az elszenvedett traumákat és azok több generációs hatásait taglalni, de igaz ez a zsidóságot ért tömeges tragédia mellett minden más áldozattá vált emberre és csoportra is. A háborúk és a totalitárius rendszerek terrorjai Európában tízmilliókat öltek és kínoztak meg, tettek földönfutóvá, vagy ’csak’ generációkon keresztül tartottak félelemben.

Ezen a ponton kerül elő rendszeresen a szenvedések összehasonlítása, hogy mely népcsoporté vagy társadalmi rétegé volt nagyobb, illetve az, hogy ki tehetett az áldozati szerepéről és ki ártatlan áldozat. Eszement szélsőségesek a zsidókról mondják, hogy tehettek a tömeges és brutális lemészárlásukról, más eszementek pedig a nem zsidó magyarok háborús áldozatait intézik el azzal, hogy nem kellett volna a rossz oldalra állni. Az ilyen vitáknak ebben témában nincs jelentősége, mert a traumát hordozók szempontjából mindegy, hogy másnak nagyobb volt-e a szenvedése, ahogy az is, ha róla azt állítják, hogy felelős az üldöztetésében. A trauma tényén mindez nem változtat semmit.

Felvetődik a kérdés, hogy a 444 filmje, amely a nyilasok által megölt magyar zsidókkal szembeni érzéketlenséggel vádolja a jobboldali pártokat, vajon mennyire érzékeny a 12. kerületben felállított Turul-emlékmű szándéka iránt, ami a háború fővárosi civil áldozatainak kívánt emléket állítani? Szerintem semennyire, mert ha az lett volna, akkor nem manipulálja a témát.

Írtunk arról is, ami szintén jelentős számú magyar családot érint valamilyen formában, hogy rengetegen voltak azok, akik az életük során áldozati és agresszori szerepet is betöltöttek. Nekik és leszármazottaiknak egyszerre kell a bűntudat és az áldozati szorongás okozta traumákkal élniük. Utóbbiaknak úgy, hogy sokan nem is tudnak a konkrét eseményekről, csak az érzések hatásait viselik magukon.

Visszatérve Puzsér írására, a személyes érintettségének közlése után bemutatja, hogy mi a háttere a holokauszt mai közéleti kezelésének. Ír a bűntudatos népekről, mint a németek és osztrákok, valamint az áldozati szorongásról, majd azzal fejezi be, hogy a holokauszttúlélők számára nem csak a megélt szörnyűségek okoznak traumát, hanem egy irracionális bűntudat is, ami abból ered, hogy ők túlélték azt, amit mások, például a szeretteik nem. Szerinte ezért van jelen még most is elemi erővel köztünk a holokauszttrauma, mert ezt az érzést úgy igyekeznek feloldani a túlélők és leszármazottak, hogy újra és újra értelmet próbálnak adni az értelmetlen áldozatnak, a gyilkos halálnak. Értelmet pedig abban látnak, ha a közéleti eseményekre a traumájukból kiindulva reagálnak.

„Fel kell szólalnunk, hogy soha többé ne történhessen meg ez a szörnyűség!”

Ez ad utólag ’értelmet’ az áldozatok legyilkolásának. Ezért lehetséges, hogy teljesen indokolatlanul és irreális helyzetekre is rámondják: ez az út oda vezet.

Mi most folytatjuk Puzsér gondolatmenetét, mert bizony nem ott van a vége, ahol befejezte az írást.

Nem tesz ugyan említést a 444 filmjéről, de írásába jól beilleszthető a fent taglalt traumák és érzékenységek egyik kihasználójaként. Mert arról is ír Puzsér, hogy természetesen a politikai erők aktívan rájátszanak mind az elkövetők bűntudatára, mind az áldozatok szorongásaira. A 444 is erre utazik, hiszen ezerrel dübörög már a kampány, amelynek az ő oldalán ott a Jobbik, amit valahogy ellensúlyozni kell.

Arról sem tesz említés Puzsér, hogy az általa leírt jelenségekben meglepő változás történt az utóbbi néhány évben. Jelesül az, hogy az eddig mindenre ugró áldozati oldal és az őket kihasználó, heccelő politikusok hirtelen nem ugranak, de még csak nem is szökkennek olyan közéleti esemény kapcsán, ami korábban elképzelhetetlen volt.

Baloldali, liberális és zöld politikai erők választási szövetséget kötöttek és önkormányzatok közös kormányzását vállalták azzal a szélsőjobboldali párttal, amelyhez durva és ocsmány zsidózás és cigányozás kötődik, amelynek szoros partnere volt betiltásáig egy félkatonai szervezet, amely tényleg visszaidézte a háborús éveket, konkrétan a nyilasokat.

Én is holokauszttúlélők leszármazottja vagyok, értem miről beszél Puzsér. Most viszont megdöbbenve látom, ahogy azon rokonaim, ismerőseim, akik eddig tényleg mutatták minden tünetét annak, amiről Puzsér írt, egyszeriben ’meggyógyultak’.

• Emlékszem, 2012-ben még elítélték az LMP-s Karácsony Gergelyt, aki már akkor a Jobbikkal való technikai koalícióról beszélt, amikor még javában döngtek a gárdás bakancsok a cigánysorokon. Akkor meg is hátrált gyorsan Kari Geri, mert kezdett duzzadni a botrány körülötte.
• Haraszti Miklós ötletét sem kapták fel, ami szintén erről szólt, de a tekintélyes SZDSZ-es és Soroshoz köthető figura már inkább zavart csendet kapott, nem balhét.
• Aztán jött néhány év, amelyben a balliberális politika és a hozzájuk kötődő média egyrészt elkezdte szoktatni a választóikat a Jobbikkal való szövetség gondolatához, másrészt Orbán és a Fidesz 1993 óta tartó üldözését és démonizálását a végtelenségig fokozták.
• Végül Karácsony az ellenzék legnépszerűbb vezéralakja lett, aki ha főpolgármesterként elmegy egy vidéki "derék" náci mellett kampányolni, akkor az én rokonaim és ismerőseim ezt egyetlen árva hang nélkül elfogadják.

Persze tudom, hogy nem gyógyult meg senki, a történelmi trauma most is itt van köztünk. Sőt, ez a jelenség még sokkal félelmetesebb, mint az, amiről Puzsér írt. Gyakorlati szempontból az, mert bár az állandóan visszatérő alaptalan nácizás sem volt veszélytelen, hiszen ezzel elhasználták a szó valódi és fontos jelentését, de az a váltás, hogy most simán közhatalomba segítenek szövetségesként egy olyan pártot, amelynek pl. a vezetője, Jakab Péter, néhány éve még faji és nemi alapon fenyegetőzött, szitkozódott, azt jelenti, hogy a pártpolitikai játszmák és szempontok felülírtak minden józan önvédelmi reflexet.

Karácsony az egyik végletből átvezette a másikba azokat a sebezhető és zavarodott embereket, akik a holokauszttrauma utóhatásaitól szenvednek. Köztük sokakat a szeretteim közül is.

Átok rá ezért.