Donald Trump egy primitív, hiú, vagdalkozó, nevetséges bohóc - buta náci, ráadásul velejéig gonosz - halljuk már jó öt éve mindenhonnan.
Ez biztosan mind nagyon igaz, bár ez az ember valahogy milliárdosból amerikai elnökjelölt, majd elnök lett 2016-ban, és idén is elég meggyőzően menetelt a címvédés kapujáig.
Aztán vesztett. Vesztett?
kapcsolódó
-
Joe Biden megnyerte az elnökválasztást
... egyelőre legalábbis úgy tűnik.
Természetesen simán lehet (sőt, sajnos valószínű), hogy Biden lesz és marad is az elnök (kérdés persze, hogy meddig), de ez a hiú bohóc szerintem inkább egy zseniális játékos. Vagy időutazó.
Sokan még emlékszünk a 2000-es amerikai elnökválasztásra, ahol a végül döntőnek bizonyult államban, Floridában szintén hosszasan elhúzódó jogvita alakult ki: sokadik újraszámolás után (illetve hát közben, mert a Legfelsőbb Bíróság a harmadik újraszámlálást végül leállíttatta) hirdették ki a végső győztest, George W. Busht - így végül alig 537 szavazattal nyert Al Gore-ral szemben.
De hol itt a zsenialitás vagy időutazás?
A Bush-kampány jogi csapatában volt ugyanis három név: Amy Coney Barrett, Brett Kavanaugh és Neil Gorsuch.
Na, ők talán már nem annyira ismerősek.
A csavar pedig itt jön: mindhárman most újra egy csapatba kerültek, de ezúttal a Legfelsőbb Bíróságban - Donald Trump jelölése után. Mi több, Amy Coney Barrett még az utolsó pillanatban, közvetlenül a választások előtt került be a testületbe, a szeptemberben elhunyt Ruth Bader Ginsburg bíró megüresedett helyére.
A kilenctagú testületből így összesen hatan mondhatóak konzervatív kötődésűnek.
Lehet, hogy szükség lesz rájuk még?
Talán Trump is így gondolta. Ha másra nem, arra még kiváló lehet ez a felállás, hogy némi borsot törjön legyőzői orra alá.