Ha érteni akarjuk azokat a jelenségeket, amelyek nyugatról keletre tartva épülnek be életünkbe, érdemes időnként saját országunk határainál távolabbra tekinteni, körülnézni.
Ahogy a mobiltelefon, internet, hamburger is Amerikából indultak világhódító útjukra, az LMBTQ mozgalom amerikai jelene is lehet a mi jövőnk.
Persze akkor, ha ezt akarjuk és hagyjuk.

Mi most a teljesség igénye nélkül készítettünk egy összefoglalót néhány ilyen történetből.
Texas hagyományosan republikánus bázis, nem meglepő tehát, hogy a józan ész ellenállásának erőfeszítéseiről szóló hírek gyakran innen érkeznek.
Az LMBTQ jogvédők szerint az ilyen beavatkozások nagyon ritkák, jellemzőbbek a társadalmi nem változtatását támogató szociális programok, valamint a hormonmegvonásos kezelések melyek akár még jót is tehetnek a kicsiknek. A texasi állami szenátusban egyébként a hasonló témájú törvényjavaslatot fogadtak el a közelmúltban a „jogvédő” szervezetek tiltakozása ellenére.

Az American Medical Association nevű egészségügyi szervezet kezdeményezi, hogy a születési anyakönyvi kivonatból maradjon ki a gyerekek születéskori neme.
Az AMA LMBTQ+ tanácsadó bizottsága szerint ugyanis ezzel rendszer szinten ismerik el, hogy a nemiség binárisan felosztható, megfosztva a gyerekeket és szüleiket a lehetőségtől, hogy maguk dönthessenek a kérdésben.
Ezen kívül hátrányosan megkülönböztetik azokat a csecsemőket, akik már születésük pillanatától a férfi és nő kategórián kívül szeretnék saját magukat definiálni (!!!). A kiskorúak nemváltoztató műtéthez való jogát vehemensen támogató bizottság ugyanakkor nem tekinti a nem bináris nemi kisebbségek jogvédelméhez elégségesnek ezt az intézkedést, de fontos első lépésnek tartanák.

Tennessee államban a Human Rights Campaign Foundation nevű jogvédő alapítvány és két ügyvédi iroda peres eljárással készülnek alkotmányellenessé nyilváníttatni egy olyan, nemrég elfogadott állami jogszabályt mely szerintük transzfób módon megfosztja a nemi identitásukban képlékeny iskolásokat és iskolai dolgozókat, hogy a születési nemüktől eltérő mellékhelyiséget látogassák, valamint hogy gendersemleges mellékhelyiségeket hozzanak létre oktatási intézményekben.
A hat éves Ariel nevű transznemű kisfiúlány, aki már két éves kora óta tudja, hogy ő valójában kislány, nem érti, miért nem fogja tudni használni a női mosdót, bátyja, a szintén transznemű Alex pedig volt, hogy egész nap nem ivott, csak hogy ne kelljen bináris WC-be pisilnie.

A következő történetet azon olvasóink figyelmébe ajánljuk, akik szerint értelmetlen és oktalan a magyar gyermekvédelmi törvény nemváltoztatást bemutató tartalmak szabályozására vonatkozó része.
Augusztus 15-én mutatták be a Korona árnyékkal című animációs rövidfilmet, amelynek főhősét egy a való életben is nemet változtató tengeri állatról, a rózsaszín borzhalról mintázták. A Tatum O’Neal LMBTQ közösségi ikon közreműködésével készült. A gyermekeknek készült érzékenyítő alkotás egy – az emberi biológiától meglehetősen távol álló példával illusztrálja, mennyire természetes és normális a nemváltoztatás és milyen csúnya dolog ezt kritizálni. O’Neal egyébként a film antihősének, egy transzfób cápának kölcsönzi hangját.
Az előzetes itt tekinthető meg:
Ezen a néhány példán keresztül is látható tehát, hogy Amerika egyelőre se kiköpni, se lenyelni nem képes azt az új valóságot, melyben a társadalmi nemmel együtt a biológiai nem megváltoztatása is rendszeres és támogatott része az életüknek.
Érzékelhető, hogy az elfogadásért dolgozó lobbitevékenység egyik legfontosabb fókusza fiatalok, gyermekek tudati – esetenként fizikai – átalakítása. Nekünk egyelőre elég arról döntenünk, akarunk-e abba az irányba fordulni, ahol most az Egyesült Államok tart.