Egy időben, de egymástól függetlenül akciózott a két művésznő. A hölgyek a mostanság divatos, felszínes és ostoba politikai korrektség jegyében fosztanák meg a magyar kultúrát, azaz a hivatásukat, a legértékesebb művektől.
Mert Jókai regénye, az Az arany ember nőellenes, Vörösmarty verse, A vén cigány pedig raxista. Mindezt egy magyar írónő és egy magyar színésznő hangoztatja, mert ez oLJan modern és haladó dolog.
Bele sem gondolnak, hogy mit beszélnek, csak utaznak a nemzetközi trenddel, a kulturális önfelszámolás divatjával. Mert a JÓ EMBEREK ilyen baromságokat beszélnek szerte a világban, majd szobrokat döntenek le.
Mi azért gondoljunk bele, hogy hova vezet ez az út. Gondoljunk arra, hogy a kultúra mindent meghatároz, ami az emberiség múltja, jelene és jövője. A Tóth Krisztinák és Sárosdik üres szlogenként szokták ezt emlegetni, de most kiderült, hogy simán belerondítanának a kulturális örökségünkbe, pusztán csak azért, hogy csatlakozzanak a nemzetközi idiótákhoz.
Tóth ügyét gyorsan letudhatjuk, mert helyettünk is frappáns választ adott neki Hansági Ágnes irodalomtörténész, Jókai-kutató, a Szegedi Tudományegyetem docense, aki az Indexnek nyilatkozott a hibbant írónő szavaira reagálva. Tóth azt mondta, hogy Jókai Mór Az arany ember című művét kivenné a kötelező olvasmányok közül, mert a nőalakjai rossz mintát mutatnak a gyerekeknek. Hansági tájékoztatja az írónőt(!!!), hogy
„Az irodalomnak nem az a feladata, hogy az ideális női vagy férfi szerepmintákat, viselkedési modelleket bemutassa.”
Egyrészt érdekes, hogy íróként miért gondolta ezt az irodalom feladatának Tóth, másrészt, ha komolyan gondolta, akkor nem csak ezt az egy regényt, hanem szinte mindegyiket el kéne tiltania a gyerekektől.
Kukába a magyar irodalom 80-90 százalékával, mert nem felelenek meg a modern genderista elképzeléseknek.
Sárosdi videosorozatban megy neki Szarvas Józsefnek, mert az elvállalta a SZFE-n, hogy tanít. Őt pécézte ki magának valamiért, hogy a gyűlöletperceit neki szentelje. Az erőszak ellen korábban nyilvánosan fellépő színésznő verbálisan bántalmazza Szarvast, seggnyalónak nevezi, mert ugye Sárosdi szerint van csúnya agresszió, amit el kell ítélni, és van a nemes, ami tulajdonképpen hősies és hasznos dolog, hiszen ő csinálja, így nem is lehet más. No, de a Schilling-házaspár szokásos gyűlölködésére önmagában nem érdemes szót pazarolni, csak azt a részletet nézzük meg, amelyben kifogásolja, hogy Szarvas az SZFE toborzó filmjében a felvételijén elmondott versből idéz.
Húzd rá cigány, megittad az árát, Ne lógasd a lábadat hiába; Mit ér a gond kenyéren és vízen? Tölts hozzá bort a rideg kupába. Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett.
Sárosdi szerint nem mondunk olyat, hogy „húzd rá cigány”. Tehát nem szavaljuk el Vörösmarty 1854-ben írt versét, szóljon az bármiről is, mert nem píszí a „húzd rá cigány”. Értem.
Hazudok, mert valójában nem értem, hogy van pofája az egyik legszélsőségesebb, legprovokatívabb színházi társulat tagjának bárkit is megrendszabályozni, korlátozni, hogy mit mondhat és mit nem.
Amit a két művészhölgy divatból tesz, az tényleg tipikus példája a maga alatt vágja a fát mondásnak. Mert ugye ők a kultúrából élnek, az a hivatásuk. Márpedig az hatalmas naivitás lenne a részükről, ha azt gondolnák, hogy ha sikerül az általuk megfogalmazott módon kiszelektálni a kultúrából a legújabb gender és antirasszista szempontok szerint műveket, akkor az nem hatna pusztító módon az egész kulturális életre, benne arra is, amit ők csinálnak. Pláne manapság, amikor egyre nagyobb probléma, hogy az online kulturális tér és a fogyasztói kultúra silány termékei vették át a magaskultúra helyét és szerepét.