Napról napra várjuk a világraszóló sikernek, a demokrácia ünnepének kikiáltott előválasztás tényleges eredményét. Figyeljük, mikor indul be a kíméletlen gőzhenger, ami a demokrácia, a szabadság és az egyenlőség által fűtve végre bedarálja Orbán Viktor embertelen diktatúráját.
Várunk és várunk és várunk.
Nap mint nap türelmetlenül lapozgatjuk a sajtót, hogy mikor kezdődik végre a Változás.
„Sajnos” azonban úgy tűnik, az előválasztás az ellenzéki aktivitás crescendója, nem pedig bemelegítője volt.
- Gyurcsány Ferenc eltűnt a közéletből, legfeljebb zavaros hangvételű, megfejthetetlen célú Facebook-posztokkal igyekszik biztosítani híveit arról, hogy van még pulzusa.
- Jakab Péter is jobban koncentrál a magánéletére, mint az ország megmentésére (bár ez utóbbi sosem volt igazán erőssége, talán a hölgyeknél nagyobb sikere lesz).
- A Momentum új elnököt választott, de kit érdekel???
- Dobrev Klára újra arra összpontosítja erőit, hogy Brüsszelben minél nagyobb kárt okozzon hazájának.
- Márki-Zay Péter a jó magyar baloldali hagyományok szellemében teljes erővel, egyszemélyes hadseregként támadja a rezsicsökkentést. Ennek nagyjából annyi a hatása, mint mikor az iskolai matekverseny III. helyezettje interjút ad a helyi suliújságnak.
Karácsony Gergely pedig visszatért politikai otthonába, a semmittevés-panaszkodás-rettegés háromszögének örök körforgásába. Számos nyilatkozatban erősítette meg: tulajdonképpen nagyon jó, hogy megúszta ezt az egész miniszterelnök-jelöltesdit.
Apropó Zugló! Emlékeznek még Tóth Csabára? A posztkomcsi utódpárt XIV. kerületi parkolócézárára?
Mi emlékszünk!
Nem volt az olyan régen, hogy a korrupcióvadászat keresztes lovagja, Hadházy „Tisztakezű Szent” Ákos úgy kergette ki az MSZP helyi keresztapáját, hogy Fekete-Győr Andrásnak nedves álmai lettek tőle. A Momentum és úgy általában az egész ellenzék verte a mellét, hogy ez nemcsak szabályt erősítő kivétel, de jele annak, hogy az ellenzék megtisztul a 2010 előtti sötét alakoktól.
Tóth Csabát végül elárulták saját fegyvertársai és szövetségesei. Hátba szúrta őt a DK és a főpolgármester, majd végül saját pártja is kihátrált mögüle, így végül kénytelen volt visszalépni a Hadházyval vívott küzdelemben. De nemhiába ő a baloldal egyik legszívósabb kápója veteránja, úgy tűnik,
most emlékezteti őket, hogy a baloldali La Familia tagság életre szól: ÁSÓ, kapa, nagyharang választhatja csak el egymástól a feleket.
Karácsony Gergely a Rákos-patak rehabilitációjáról szóló Facebook-posztjával illusztrálta, hogy még ezt az aprócska küzdelmet sem sikerült megnyernie. Sőt, kénytelen ismét pózolni az őt és családját állítása szerint közvetlen fizikai atrocitással fenyegető Tóth Csabával.
Hogy vajon a patak jobban megtisztult-e, mint a baloldal, arról nincsenek híreink, mindenesetre ha Karácsony érintett volt a projekt lebonyolításában, erősen kérdéses annak tényleges, hosszú távú sikere.
A zuglói kisfőnök éppen olyan rutinosan esett a talpára, mint a kóbor macska, aki ha kidobják az ajtón hétszer, nyolcadszor is visszamászik az ablakon. Ha az Olvasó esetleg úgy gondolta volna, már csak petúniákat kapálgat visszavonultan, miközben minden figyelmét emlékiratainak szenteli, nagyon téved. A zuglói húsosfazék mellől láthatóan nem nagyon lehet őt eltávolítani. Szégyenérzetről, büszkeségről beszélni ezen a szinten már nincs értelme, pózol bárkivel, csak hogy megmutassa, nem az a fajta kullancs, akit csak úgy ki lehet csavarni a gazdatestből. Ez pedig nem más, mint közönséges erőfitogtatás.
Felmerül a kérdés, vajon miket tudhat Gelgelyről és a helyi baloldalról, ha ennyi botrány után még mindig a felszínen van? Mivel tarthatja sakkban (persze az ásón kívül) a főpolgármestert, ha az újra és újra kénytelen erőltetett vigyorral asszisztálni az MSZP talán utolsó erős bástyájának restaurációjához?
A baloldal tehát nem elég, hogy csak tétlenül vakarózik, de ezalatt még azt a minimális megtisztulásra irányuló erőfeszítést is kukába dobták, amit korábban sikerült összehozniuk.
