A svéd és a finn kormány egyaránt felülvizsgálja eddigi katonai semlegességét, és lépéseket tesznek a NATO-hoz való csatlakozás irányába. A svéd kormány jelezte azt is, hogy nem terveznek népszavazást kiírni a NATO-csatlakozásról.
A skandináv ország miniszterelnöke, Magdalena Andersson szerint amennyiben a parlament jóváhagyja a belépést, megkezdik a csatlakozási előkészületeket.
A két északi ország szempontjai maximálisan érthetőek, garanciát szeretnének kapni arra, hogy valamelyik nagyhatalom szavatolja a biztonságukat háború esetén. A probléma mindössze annyi, hogy a NATO-csatlakozás egyáltalán nem lesz ínyére az oroszoknak, akiknek az álláspontjuk szintén tökéletesen érthető.
Oroszország nem szeretné, ha egy ellenséges katonai tömb országai bekerítenék. Ahogy Európa, úgy Oroszország is a biztonságos távolságtartásban érdekelt, illetve abban, hogy a gazdasági együttműködés zavar nélkül folytatódhasson Nyugat és Kelet között.
A finn–svéd törekvés így nehezen összebékíthető az orosz érdekekkel. Az északi államok fegyveres semlegessége évtizedekig biztosítékul szolgált a térség békéjéhez, a változások ezzel szemben a fenyegetettség érzését növelnék Oroszország vezetőiben.
Gyakorlatilag olajat öntenének a tűzre, amire sem Ukrajnának, sem Európának nincs szüksége jelen helyzetben.
Persze nem lehet örökre kizárni a finnek és a svédek NATO-csatlakozását, mivel két szuverén államról van szó, akik szabadon dönthetnek arról, hogy kivel szeretnének szövetségre lépni, és kivel nem.
Az időzítés azonban elhibázott egy ilyen horderejű lépés megtételére, illetve nem mellékes az sem, hogy a svéd kormány kellő demokratikus felhatalmazás nélkül szándékozik határozatot hozni NATO-ügyben.
A demokrácia állapota slágertémának számít az Európai Unión belül. Ideje lenne tehát annak, hogy Magyarország véresszájú kritikusai jeleznék a svéd kormány irányába: a NATO-tagsággal kapcsolatban a demokratikus minimum, hogy megkérdezzék az emberek véleményét.
Kezeljék felnőttként a svéd társadalmat! Annak idején még az MSZP is szavazást kezdeményezett a csatlakozásról, így elvárható lenne, hogy a magyar modellt kövesse Svédország is, ha NATO-tagságra ácsingózik.
Ugyanis mi, magyarok, rendkívül érzékenyek vagyunk arra, hogy az Európai Unión és az észak-atlanti szövetségen belül maximálisan érvényesüljenek a demokratikus normák, illetve minden döntés transzparens módon szülessen meg.
Magyarország még az LMBTQ-propagandáról is megkérdezte az emberek véleményét, a NATO-csatlakozás ügyében pedig még inkább indokolt lenne ez.
A finnekre és a svédekre hatalmas felelősség nehezedik.
A jó megoldás az lenne, ha ennek a felelősségnek a tudatában hozhatnának döntést a polgárok. Arról nem beszélve, hogy az ország egyik ellenzéki pártja kifejezetten ellenzi az ország csatlakozását a katonai szövetséghez.
Tudniillik a háború eszkalálódása már jó ideje mindannyiunk felelőssége. Minden döntésnek következményei vannak, a felelősség pedig nem kizárólag az oroszok vállát nyomja.
Az orosz–ukrán háború kirobbanásának körülményeit nem áll szándékomban firtatni. Tény azonban, hogy az orosz támadást megelőzően Oroszországot a megengedhetőnél sokkal erőteljesebb mértékben provokálták a nyugati hatalmak.
Azt is el kell azonban mondani, hogy Oroszországot semmi nem menti fel azalól, hogy a tényleges háború első puskalövései az orosz vonalak mögül érkeztek.
A „ki kezdte” és a „ki a hibás” kérdés napirenden tartása azonban most meglehetősen kontraproduktív.
Európa, Ukrajna és úgy általában az egész világ érdeke az, hogy ha már kirobbant a háború, akkor gátoljuk meg azt, hogy a frontvonal egyre szélesedjen, egyre többen vonódjanak be az összetűzésekbe. Igen, ebben felelőssége van a svédeknek, a finneknek, az amerikaiaknak, a németeknek, a franciáknak. És igen, a magyaroknak is.
A magyar kormány ezen felelőssége tudatában döntött úgy, hogy a békítő szerepét vállalja, a magyar emberek ugyanis egyöntetűen békét akarnak, Kárpátalján és az anyaországban egyaránt. Most ez a legfontosabb törekvés:
fegyverszünet és béketárgyalások! Azonnal!
Akiben pedig kételyek vannak, az gondoljon csak a szlovákoktól érkezett fegyverszállítmányra. Az oroszok válaszul azonnal kárpátaljai célpontokat bombáztak, hogy meggátolják a hadianyag célba jutását.
Aki tehát most békét akar, az nem fegyvert küld, hanem humanitárius segítséget; aki békét akar, az nem duzzasztja fel szövetségi rendszerét külsősökkel, hanem a feszültségek feloldásán munkálkodik. Már amennyiben valóban békét akar az EU és a NATO.
