Márki-Zay Péter még az utolsó héten is képes fokozni a fokozhatatlant: még zavarba ejtőbb monológokat ereszt meg, már Rákosit védi Orbánnal szemben. Tudja, hogy már tényleg nincs hova hátrálnia.
Támogatást szövetségeseitől legfeljebb az udvariasságok szintjén kap, a terepen kampányoló ellenzéki jelöltek állítólag most már inkább menekülnek előle; miközben ő az ellenzék soraiban megbúvó fideszes árulókról beszél.
kapcsolódó
-
A Belvárosban levették Márki-Zayt a plakátokról, helyette inkább Karácsonnyal meg Dobrevvel kampányolnak
Úgy látszik, a baloldali jelöltek már nem szívesen mutatkoznak a saját kormányfőjelöltjükkel. Éljen az ellenzékváltás! A helyszínen néztük meg a Nagy Plakátcserét!
Hátha bejön!
Egyik fő imádója (utolsó csatlósa), Puzsér mondta ki a napokban, hogy most már neki is elege lett belőle. De ami még szórakoztatóbb, az az, amit Tóta W. nem is olyan nagyon régen összehordott róla Facebook-oldalán, több menetben.

Narcisztikus influencer
Végre ne egy személyről szóljon Magyarország
Nem hiszünk egy új vezérben
Keresztény-konzervatív bácsi
De a legdurvábban itt szúrt bele a baloldali jelöltbe, szépen visszaküldte Hódmezővásárhelyre:
Márki-Zay Péter pont jó helyen van Vásárhelyen, és annyira esélytelen, hogy nem tárgyaljuk itt.
És az Olvasó bizony jól érzi, hogy Márki-Zay még az ellenzéken belül is csak egy lenyelni való béka maradt:
Hát most azoknak kell lenyelnie a békát, akiknek Márki-Zay Péter nem szimpatikus vagy nem a legszimpatikusabb az egykori jelöltek közül. Adott bőven okot arra, hogy ne szeressék, és még fog is.
Azt a véleményt (amit Tóta W. persze jó szokása szerint tényként nyilatkoztat ki) pedig tökéletesen osztjuk, hogy Fekete-Győr és Márki-Zay rémgyenge jelöltek voltak...
Márki-Zay és Fekete-Győr interjúja nem tragédia: kellenek gyenge jelöltek is. A Partizán viszont már most megmutatta: létezhet jobb világ, és az a Fideszen kívül létezik.

Na de most gondoljunk bele: egy olyan politikust szavaztak meg miniszterelnök-jelöltjüknek, aki eleve gyenge volt! Ráadásul még ők is annak tartották.
Persze tudjuk: régi posztok ezek, és azóta már Tóta W. is biztos másképp gondolja. A múlt is kicsit megváltozott, meg hát mindenki fejlődőképes (kivéve Orbánt, mert ő szélkakas).
Szóval e mögé az alak mögé kellene egy emberként beállnia az ellenzéknek pártokkal, szavazókkal egységben, fegyelmezetten.
Biztos menni fog. De hátha nem teljesen.