Tóta W. Árpádot elmarasztalta a Kúria. Ennek oka az, hogy a vitriolos haladó publicista 2018 novemberében Magyar ember nem lop, csak kalandozik című művében „büdös magyar migránsokról“ és „magyar banditákról“ írt. Tóta ellen két magánszemély nyújtott be keresetet az ún. kollektív személyiségi perlés intézménye segítéségével. (Csodás intézménynek hangzik!) Első fokon a bíróság a felpereseknek adott igazat, másodfokon Tótának, a Kúria végül az első fokú ítéletet hagyta helyben.
Egy normális világban minderre radikálisan szólásszabadságpárti énünk azt mondaná, hogy a Kúria ítélete nyilvánvaló baromság, és hogy a „büdös magyar migránsok“ szóvirága miatt talán mégsem kéne bíróságilag elmarasztalni valakit, mert azért konkrét személyek sértve érzik magukat. Egy normális világban Tóta W. írhatna „büdös magyar migránsokról“, én meg leírhatnám róla, hogy egy infernális kretén. Aztán ő válaszolhatna valamilyen hasonlóan kedves jelzővel. Ilyen a közéleti csetepatéktermészete, minden továbbira pedig (ha például valaki tényként állítja XY-ról, hogy nemi erőszaktevő, vagy hogy nyilas nagyszülei vannak) léteznek hagyományos, metoo-előtti jogintézmények, amelyek segítségével viszonylag civilizáltan lehet rendezni az ilyen konfliktusokat is.
Az, hogy a jog intézményeit használják politikai küzdelmek és viták eldöntésére, természetesen haladó találmány, ahogy minden, ami az életünket megkeseríti. Először talán a perlési politizálás nevű jelenség érvényesítette ezt a logikát az Egyesült Államokban. Hogy szebben hangozzék, beszélhetünk alapjogi forradalomról is, amit a haladók nyilvánvalóan nagy becsben tartanak. Ekkor alakult ki az a gyakorlat, hogy amelyik ügy mögé nem tudunk politikai többséget kovácsolni, azt majd szépen kiharcoljuk a bíróságon az ún. jogvédőkön keresztül, a média segítségével. Így nyílt lehetőség mindenféle létező és kitalált kisebbség extra jogainak kiharcolására úgy, hogy ezekért a klasszikus politikai harcmezőben nem kellett megküzdeni. A fundamentalisták amúgy is szeretnek mindenféle általuk támasztott követelést, előjogot „alapjognak“ nevezni, innentől kezdve ezek a kérdések kikerülnek a politikai viták teréből - és aki mégis kétségbe vonja őket, el lehet ítélni szintén jogintézményeken keresztül.
Úgy pedig pláne el lehet ítélni bárkit, hogy bevezetjük az ún „gyűlöletbeszéd“ fogalmát, törvényt eszkábálunk belőle, majd bővítjük a hatókörét - az alapjogi forradalom vonatán nincsen fék! Megsérteni az elnyomott kisebbségek érzékenységét e haladó, alapjogi korban sajnos büntetőjogi kategória.
És akkor ennek fényében most nézzük meg, miként adja elő közös jeremiádáját Gulyás Márton és Tóta W. Árpád.
(Csak azért nem érdemes hozzátenni, hogy miként faragnak mártírt a firkászból, mert ehhez a művelethez általában nem kell bírósági ítélet sem, az nekifutás nélküli alapművelet.)
Van itt szó az eltörlés kultúrájáról („cancel culture“), safe space-ről, politikai korrektségről, mint a szólásszabadság és az irónia gúzsba kötéséről.
De várjunk csak! Ezek nem azok a korlátozó eszközök, amiket a Gulyás és Tóta által képviselt haladó oldal vezetett be? Nem Gulyás szokta a többi megmondásában és beszélgetésében - az alapjogi forradalom szellemében - a Legfelsőbb Morál nevében elutasítani a különféle védett kisebbségeket érő sértéseket? Nem errefelé rajonganak az ilyen törvényeket életbe léptető nemzetközi intézményekért és csoportokért? (Mint maga Tóta, aki az elmarasztalás tárgyát képező cikkben is épp egy ilyen intézmény beavatkozásában bízik a magyarokkal szemben - ó, az irónia!)
És tegyük hozzá, Tóta nagyon messze van még attól, hogy a „cancel culture“ áldozata legyen - ahhoz a jelenlegi standardok szerint minimál feltétel az állásvesztés, és további tartozék az, hogy az illetőből leprást csináljanak. Majd ha Tóta nem tud ételt rendelni, a kártyájával fizetni, és senki nem hajlandó nyújtani neki semmiféle szolgáltatást, na akkor válik a „cancel culture“ áldozatává - tessék pontosan követni az útmutatást!
Ha nem a haladók által berendezett világban élnénk, azt lehetne mondani, hogy a Kúria döntése fájdalmasan abszurd, hiszen nyilvánvaló, hogy Tóta ironizált - ahogy az is nyilvánvaló lenne, hogy Uj Péter ironizált. De nicsak! Ambrózy Áron például nem ironizálhat a PC törvények értelmében, és sem Tóta, sem Gulyás, sem Uj nem vette védelmébe. Legjobb esetben is teljes nyugalommal nézik végig ilyenkor, ahogy a „cancel culture“ végigszánt a magyar ugaron, de ezek az erők általában inkább szeretnek részt is venni a gondolatbűnözők nyilvános lincselésében. Ha nem a haladók által berendezett világban élnénk, akkor bődületes marhaság volna az, hogy konkrét egyének sérelmezhetnek egy olyan megjegyzést, ami egy közösségre vonatkozik, vagy fordítva. De lám, a haladók legalább harminc éve működtetik például az antiszemitizmus-bizniszt, amelyben mindenfajta bírálat agyoncsapható a szabadon forgatható bunkósbottal, és ahol szintén alkalmazható az egyén-közösség csiki-csuki. Most már ne tessék mondani, hogy nem jó ötlet, hiszen a tiétek!
Így, a haladók által megteremtett univerzumban azonban csak annyi történt, hogy Tóta W. Árpád megszegte a közösségi alapelveket, ezért harminc napig nem tehet közzé bejegyzést és nem használhatja a messengert sem. Ezen túl közmegvetés tárgya is, mert mélységesen megsértette a világ egyik kisebbségét bántó megjegyzéseivel. Talán még PIM-igazgató sem lehet belőle. A megjegyzéseit független tényellenőrök megvizsgálták, részben vagy egészben hamisnak találták, a kontextust pedig hiányzónak. (A sajtópereknél jellemzően kérdés nélkül illik tényként elfogadni a bírósági ítéleteket. Akkor tehát ez esetben is, bocsi!)
Hogy ez irónia? Esetleg egy mém? Igazán sajnáljuk: a haladó univerzumban ezek nem léteznek, és nem is tudunk nekik helyet szorítani sajnos.
Annyi történt csupán, hogy a haladás bővítette a védett kisebbségek listáját, most már nem csak a színeseket meg a szexuális kisebbségeket tilos gúnyolni.
A morál az morál, a szabály az szabály!
És hogy ebben az univerzumban kénytelenek vagyunk szanálni Nagy Szerzőink műveit? Tessék up-to-date-nek lenni, haladókáim! Hát nem hallottátok? Nincsenek Nagy Szerzők, csak az elnyomottak hangja, amit föl kell erősíteni! Shakespeare is túl fehér.