- Nem egy nyugdíjas állás a Soproni vezette Terézvárosban főszerkesztőnek lenni. Hiszen már a harmadik vezető érkezik a Terézváros Magazin élére másfél év alatt: Kertész Anna május elején távozik az önkormányzattól.
- De a Kontra tudomására jutott az is, hogy a korábban kirúgott főszerkesztőt, Brém-Nagy Ferencet még fél évig egy megbízási szerződés keretében alkalmazta a VI. kerületi Önkormányzat a tavalyi évben.
- Brém-Nagy Ferenc ebben a félévben főként átadás-átvételi feladatokra összesen több mint kétmillió forintot kapott, amiért többek közt átadta a nyomdai kontaktokat és segítette utódját a szerkesztői feladatok megismerésében. FRISSÍTÉS: Utóbb megtudtuk, hogy ez a pénzösszeg, mint az előző hét évben a lapért felelős főszerkesztőnek, a 2020. december 31-ig szóló határozott idejű szerződése alapján amúgy is járt volna. A megbízatását képviselő-testület vonhatta volna vissza, de a pandémia miatt ez a döntés a polgármester hatáskörébe került. Miután mindenképpen felmentették volna, információink szerint ezzel a megbízási szerződéssel oldották meg a dolgot.
- De tudomásunk szerint van olyan online-sajófigyelést végző szakember is Terézvárosban, Kárpáti László személyében, aki több mint 70 évesen végzi ezt a feladatot. Tavaly ezért havi 168 ezer forintot kapott. Csak a véletlen műve lehet, hogy a kiemelkedő online szakember épp Kárpáti Péternek, Soproni korábbi kampányfőnökének az édesapja.
Korábbi cikkünk megjelenését követően, a Terézváros magazin főszerkesztője, a kerületben még egy éve sem dolgozó Kertész Anna kezdeményezte a főszerkesztői állása közös megegyezéssel történő megszüntetését.
Úgy tudjuk, Soproni elfogadta Kertész döntését.
kapcsolódó
-
Soproni a momentumos haverjaira szórja el a közpénzt
Cikkünkben betekintést nyerhetünk, hogy a magát tisztakezűnek valló Soproni Tamás, hogyan is gazdálkodik a közpénzekkel az általa vezetett önkormányzatban.
Hogy ez cikkünk hatására történt-e, azt nem tudjuk biztosan, mindenesetre jó eséllyel komoly feszültséget válthatott ki a hölgyek között, hogy míg Gerencsér Mária sajtófőnökként 570 ezret, Hikádé Beáta pedig ki tudja milyen munkakörben 800 ezret vihet haza, addig a főszerkesztőként a valódi felelősséget a hátán vivő Kertész Anna keresett a legrosszabbul, a maga 560 ezer forintjával.

Információink szerint Kertész Anna május 10-vel felhagy a kerületi újság főszerkesztésével, Soproniék pedig bőszen nekiláttak az új főszerkesztő keresésének. Ki is írták rá a pályázatot,
Soproni rövidre akarja zárni a történetet, hogy az új főszerkesztő már május elején már kiválasztásra kerülhessen. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
Kirúgta majd visszaalkalmazta a korábbi főszerkesztőt
Nem lehet egy nyugdíjas állás a Terézváros magazin első emberének lenni, hiszen Soproni 2020. május végével már megvált egy főszerkesztőtől, Brém-Nagy Ferenctől, akit tavaly júniustól váltott a fentebb már említett Kertész Anna.
Azaz, hogy ez nem teljesen igaz.
Mert a Kontra információi szerint, Brém-Nagy ugyan nem dolgozhatott tovább a kerületi újság élén, azonban egy megbízási szerződés keretében mégis maradt az önkormányzat alkalmazásában a kirúgását követően is.

A feladatkörei pedig azért is alakultak érdekesen, mivel Brém-Nagy megbízása a szerződés alapján lényegében egy átlagos átadás-átvételre vonatkozott hat hónapra.
Hiszen a szerződése határozott időre 2020. június 1. és december 31. között jött létre.
A Kontra információ szerint Brém-Nagy szerződése az alábbi feladatokra szólt:
- „részletesen leírja és átadja a Terézváros Magazin előkészítésének feladatait, az előállítás folyamatát, a megjelenésében közreműködők, a nyomda kontaktjait,
- folyamatosan segítse a Terézváros Magazin szerkesztését végző vezetőt a feladatok megismerésében, a nyomdai előkészítésben,
- tanácsaival segítse a lap megújításának folyamatát,
- segíti a nyomda kiválasztására szolgáló beszerzési pályázat szakmai összeállítását és véglegesítését.”
Vagyis a szerződés szerint lényegében egy szokványos átadás-átvételről volt szó némi pályázati segítséggel hat havi fizetésért, összesen kétmillió forintért.
Levélben fordultunk Soproni Tamáshoz, hogy érdeklődjünk Brém-Nagy megbízási szerződéseinek részleteiről. Amint válasz érkezik, cikkünket azzal kiegészítjük.
Lépést tart a korral: Kárpáti László több mint 70 évesen online sajtófigyelést végez az önkormányzatnak
Ami nyilvánvalóvá vált az az, hogy Soproni a kerületi propagandát nem bízza a véletlenre. Hiszen információink szerint, a korábban ismertetett három hölgyön kívül,
olyan "kiváló szakemberek" is segítették és segítik a kerületi kommunikációs feladatokat, mint például a hetven év feletti Kárpáti László, aki a tavalyi évben havi 168 ezer forintért végzett online-sajtófigyelési munkákat.
Hogy pontosan mit csinál ezért a pénzért Kárpáti László, az jó kérdés.
Természetesen csak a "sors furcsa fintora lehet", hogy Kárpáti László véletlenül épp Soproni egykori kampányfőnökének, Kárpáti Péternek az édesapja.
Kárpáti László ezek szerint a korosztályából azon kevesek közé tartozik, akik nem csak hogy ismerik jól az internetet, hanem még pénz is keresnek online munkavégzéssel.
A biztonság kedvéért azért megkérdeztük Soproni Tamás polgármestert, hogy pontosan milyen területeken is végzi Kárpáti úr a kutatásait. Kíváncsian várjuk a válaszát, amint beérkezik, cikkünket azzal kiegészítjük.