Nincs olyan egészséges lelkű magyar, aki ne reménykedne a trianoni békediktátum igazságos jóvátételében, a határok etnikai elvű módosításában. Egy magyar ember ugyanis jó esetben soha életében nem fogadja el, hogy színtiszta magyar területeket csatoltak el Szent István országától, hogy több millió honfitársunknak kell idegen uralom alatt élnie.
Szóval az igazságtétel iránti vágyunk természetes. Az lenne a beteges, ha könnyedén lemondanánk mindarról, amiért az őseink a vérükkel fizettek.
Látjuk közben azt is, hogy Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken és Délvidéken minden sokkal rosszabb lett, amióta a magyarokat legyőzték, és aránytalanul megbüntették Európa lator nemzetei. Szívsajdító szembesülni azzal, ahogy az elrománosodott vagy éppen elukránosodott területek az évtizedek alatt Dél-Albánia szintjére süllyedtek.
Az igazság iránti vágyunk azonban soha nem homályosíthatja el a tisztánlátásunkat. Elsősorban arra vonatkozik az intés, hogy bármilyen veszteségek is értek minket, senkit nem szabad gyűlölnünk. A gyűlölet ugyanis ellentétes Isten akaratával, szóval nekünk a románokat és a szlovákokat egyaránt szeretnünk kell.
Még akkor is, ha tudjuk, hogy nincs egyetlen talpalatnyi föld sem a Kárpát-medencében, amelyre ezek a népek sajátjukként joggal igényt tarthatnának. Legfeljebb úgy, mint a Magyar Királyság alattvalói. Ámen.
Van azonban az igazságkeresésnek egy meglehetősen kínos változata is. Ez a jelenség úgy írható le, hogy egyesek képesek mindennek bedőlni, ami azzal kapcsolatos, hogy valamelyik „igazságos” főhatalom visszaadja a magyaroknak jogos tulajdonukat, és rendet tesz a közép-európai kuszaságban.
Kínos, ez a megfelelő szó. Baromi kínos azt látni, hogy amúgy jó szándékú emberek nagy számban osztják meg olyan kamuportálok híreit, mint a Világ titkai, Titkok szigete, Kimondott Igazságok és társaik. Ez azért is problémás, mert ezek a felületek nagy követőtáborral rendelkeznek, így az általuk közölt „információk” akár több százezer emberhez is eljuthatnak. Márpedig augusztus elején vezényszóra és egyszerre hozták le ugyanazt a kamuhírt:
„Trump kimondta? A magyaroknak visszajár Kárpátalja és Székelyföld!” vagy „Donald Trump: Székelyföld a magyaroké - a G7-es csúcson nagy port kavart a kijelentése”.
Nos, az állítás önmagában igaz, Székelyföld a magyaroké, ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy a területekre vonatkozóan Trump semmiféle kijelentést nem tett.
A volt elnök vélhetően azt sem tudja, hogy a székelységet eszik-e vagy isszák. És ez nem az ő bűne, hiszen egy európai nép küzdelme csak az érdekeltekre tartozik. Már ha a vitatott terület alatt nincs véletlenül valamilyen értékes természeti erőforrás, altalaji kincs, mert ebben az esetben azonnal a globális érdeklődés középpontjába kerül az érintett területen élő nép.
A magyar területi igényekre vonatkozó trumpi megjegyzések így biztosan szemenszedett hazugságok. Ha Amerika érdeklődne a magyarok igazsága iránt, már tudnánk róla. Egyelőre azonban csak azt tudhatjuk biztosan, hogy az USA legfontosabb térségbeli szövetségese Románia, mivel a bocskoros állam éppen a stratégiai szempontból kiemelten fontos Fekete-tenger partján fekszik.
Az amerikaiak hirtelen támadt igazságteremtő vágyában reménykedni így teljesen felesleges. A magyarok többsége azonban nem foglalkozik olyan mélyen a külpolitikai kérdésekkel, hogy kételkedjen abban, hogy Trump végre az igazság oldalára állt.
A mi szempontunkból ugyanis teljesen logikus és erkölcsös lenne, ha egy nagyhatalmi vezető a sok szemétség mellett végre valami kegyeset is tenne a világgal. Például Székelyföldet visszacsatolná Magyarországhoz. Ez azonban az úgynevezett vágyvezérelt gondolkodás tárgykörébe tartozik.
Akik ezeket az oldalakat működtetik és ezeket a kamuhíreket megosztják, azok jó eséllyel adatlopással foglalkoznak, vagy a Google hirdetések miatt gyártanak le clickbait címeket.
Ennyi a magyarázat. Nem orosz kémoldalak, nem hazafias szervezetek akciója, egyszerűen a kattintás miatt oszt meg egyszerre több hasonló oldal is ugyanolyan cikkeket. Valószínűleg ugyanaz a csapat működteti mindegyiket. Egy kispesti panellakás kisszobájából szerkesztve.
Ami dermesztő, hogy a Facebook-cenzúra nem csap le ezekre az oldalakra, a tényellenőrzés nem figyelmeztet a csalásra.
Miközben jobboldali tartalmakat gyakran rejtenek „digitális árnyékba”, hogy az elérésüket gyengítsék. Például egy Kontra-cikket szándékosan visszasorolnak, hogy a lehető legkevesebb felhasználói felületen jelenjen meg a hírfolyamban, miközben ezek a kamuoldalak gond nélkül futhatnak.
A revíziós álhíreknek azonban van egy kevés valóságmagja. Valószínűleg élelmes csalók Putyin elnök egyik korábbi kijelentését gondolták tovább, és így született meg a magyar álmoknak kedves álhírgyártás.
„Ha valaki fölvetné a második világháború utáni rendezés felülvizsgálatát, akkor a magyar–román határ kérdését is szóba kell hozni" - mondta Putyin, mikor a Kuril-szigetek hovatartozásának kérdése felmerült néhány éve.
Igen, az orosz vezetés észben tartja világunk érzékeny területi kérdéseit. Nekik ugyanis érdekükben áll időnként ezekkel manipulálni az európai közvéleményt. Nekünk, magyaroknak azonban sem Putyintól, sem Trumptól nem szabad ajándékot elfogadnunk.
Óvatosan tehát a revíziós álmok dédelgetésével. Semmi kétség, hogy Szent István országának részei egy nap újra egyesülnek az anyafölddel, az időpontot azonban csak Isten tudja, siettetni pedig semmit nem kell.
Mi alapítsunk nagycsaládokat, mert csak az hozhatja el a határok megváltoztatását.
