-
Elege van már a kényelmetlen valóságból?
-
Belefájdul a feje az árnyalt összefüggések megértésébe?
-
A történelem és kultúra súlyos teherként nehezedik a mindennapjaira?
Semmi gond!
Az Ön problémáján most segít az Új Múlt Kft. Háborús Propagandával foglalkozó üzletágának legújabb terméke, a visszamenőleges oroszmentesítés!
Mindannyian tudjuk, hogy a rasszizmus (értsd: nemzetiségi, faji-etnikai alapú hátrányos megkülönböztetés) olyan mértékben rossz, hogy professzionális sportolók ezrei (talán tízezrei) térdelnek minden verseny/mérkőzés előtt – a kiközösítés terhe mellett – tiltakozva annak alkalmazása ellen.
Létezik azonban a helyes és indokolt rasszizmus is, amit rasszizmusnak nevezni nem más, mint megátalkodott rasszizmus. Hiszen mi más lenne az igazi rasszizmussal összemosni a jogos rasszizmust, mint annak relativizálása. Márpedig aki a rasszizmust relativizálja, az rasszista.
Tehát: rendőri intézkedés során meggyilkolt színes bőrű bűnözőknek minimum szobrot kéne állítani, ám orosz származása miatt bárkit és most már bármit szabad, sőt, morális minimum is kitiltani, kiközösíteni, ellehetetleníteni, rossz hírbe hozni.
Ugyanis jegyezze meg az Olvasó:
minden orosz egyetemlegesen felelős Ukrajna megtámadásáért, nemcsak a jelenben, de ezúttal már a múltban is.
Az Új Múlt Kft. bemutatja az Ukrosz Programot (Ódor János kollégánktól kölcsönözve a kifejezést). Ennek keretében eltávolítunk minden olyan tulajdonnevet, amely emlékeztet a gyűlöletes orosz népre és országukra. Meggyőződésünk, hogy ha elég mélyre dugjuk a homokba a fejünket, Oroszország – és egyúttal a háború is – egyszerűen csak elmúlik magától, mint egy rossz álom.
Az alapötlet természetesen nem tőlünk származik, egy budai söröző már megkezdte a tisztogatást: az ukrán az új orosz! Hisz ha például orosz borscslevest rendelek, azzal menthetetlenül kollaboránsa leszek a putyini vérengzésnek, sőt, az orosz kék macskát is kötelességünk vagy átnevezni ukránra, vagy rövid úton megszabadulni tőle.
A teljesség igénye nélkül ezért összeszedtünk néhány ukrosz fogalmat, amelyek mostantól már sosem voltak oroszok, nehogy érinthetetlenné váljanak. (Az 1984 szerzője, George Orwell utódai bejelentkeznek a jogdíjakért).
-
Moszkvai őrkutya: kifejezetten undorító gondolat, vélhetően a gazember Putyint is ilyen őrzi. Hogy azért mégse kelljen mindet elaltatni, legyen ezentúl mariupoli őrkutya.
-
Orosz krémtorta: mindennek van határa! Akibe egy szemernyi jóérzés is szorult, képtelen két pofára zabálni ezt a tradicionális krémes süteményt, amíg a bűnös nemzet neve alatt szolgálják fel. Az ukrán krémtorta kicsit furán hangzik, de majd megszokjuk.
-
Oroszvár: Pozsony város része, ahol egy gyönyörű Zichy-kastélyt is találunk. Az egésszel csak az a baj, hogy az eredetileg Taksony fejedelem által betelepített oroszok az Árpád-korban is már mind bűnösök voltak a 2022-es ukrajnai invázió előkészítésében. De nem elégszünk meg az Ukránvár elnevezéssel, követeljük, hogy azonnal csatolják Ukrajnához a városrészt – de a kastélyt minimum!
-
Orosz Barbara: a neves művésznőt meg kell fosztani minden állampolgári jogától, amíg nem kérvényezi vezetéknevének megváltoztatását. Civilizációs szolidaritás is van a világon, az volna a minimum, hogy a TV2 páros lábbal rúgja ki, amíg ezen a néven garázdálkodik! Gyalázat!
-
Orosz rulett: a hírhedt, veszélyes játékot sem szabad többé ezen a néven emlegetni. Mostantól ukrán rulett lesz. Igaz, hogy ez azt jelenti majd, hogy a pisztoly valószínűleg még balszerencse esetén sem sül el, esetleg mert kiloptak belőle valami fontos alkatrészt a fegyvert szállító nyugati „barátok”, de az átnevezés mindenképp indokolt!
És végül:
OROSZlánkirály. Reméljük, ezt nem kell magyarázni, sem az új verziót leírni.
