Támad az Űrlénykirály, akit Berki Mazsi egyik hivalkodó mondata ihletett meg

Balogh Borsával, az Űrlénykirály nevű zenekar alapítójával beszélgettünk könnyűzenéről, humorról, és Berki Krisztiánról. A sokarcú művész januárban lemezbemutató koncertet ad bandájával, de a nagy dobbantásig sem tétlenkedik, és jobbnál jobb paródia-videókat készít.

Mi az űrlénykirály, honnan ered a név?

Balogh Borsa: Sok évnyi zenekarban való zenélés után 2015-ben elkezdtem írni a saját dalaimat Űrlénykirály név alatt. Ezek először instrumentális "szerzemények" voltak, később találkoztam Galambos Péter énekessel, ezt követően már az ő hangjára írtam a zenéket.

A dalokat a házi stúdiómban vesszük fel, a keverést és minden ezzel kapcsolatos munkát itt végzünk el. Emellett összerántottam egy bandát is, az "Űrlénykirály zenekarát". Azért, hogy színpadra is ki tudjunk állni.

A tervek szerint egy januári koncerttel gyújtjuk be a rakétákat. Ha minden jól megy, ez a decemberben megjelenő nagylemezünk bemutatója is lesz egyben. Az Űrlénykirály név egy haveromtól van, valami régi sci-fiben látta.

Videókat is készítesz, amolyan görbe tükör stílusban. Ennek mi a története?

Balogh Borsa: A karanténban, mint sok más embernek, nekem is az indokoltnál több szabadidőm lett, és egy hirtelen ötlettől vezérelve zenei köntösbe helyeztem Berki Mazsi egyik elég erős mondatát. Megcsináltam a „dalt”, de mivel csak egy perces lett, gondoltam egy monológgal kiegészítem. A visszajelzések elég jók voltak, úgyhogy készítettem még egy videót, ezután jó páran kérték, hogy legyen folytatás. (Több millióan!).

Semmiféle tudatosság nincs ebben. Az első videónál sem volt és azóta sincs. Nem szeretnék stand up-os lenni, ha eszembe jut valami, akkor felveszem és kiteszem a videót, ami az emberek egy részének tetszik. Ennyi a sztori.

A humor szerintem a legszubjektívabb dolog, ami a világon létezik. Nem mondom magamról, hogy vicces vagyok. Ha a Mikroszkóp színpadon levetítenék az egyik videómat, nyilván senki nem tudná, hogy mi a bajom. Persze ez vica-verza működik, és ezzel szerintem semmi baj nincs.

Szerintem napjaink celeb - és influenszer világa már annyira mélyen van, hogy személy szerint képtelen vagyok haragudni rájuk. Indulatot nem váltanak ki belőlem, kicsit úgy látom őket, mint az elesetteket, akiket a neveltetésünkből fakadóan értelemszerűen nem bántunk.

Olyanok mint a kisgyerekek, akik azt gondolják magukról, hogy tökéletesen értik a világot, de még beszélni sem tudnak rendesen és ettől olyan szórakoztatóak. Nem szeretem az embereket megbántani és szerintem a videóimmal senkit sem sértettem meg. Igazából csak pár percig csinálom azt, amit ők.

Berki Krisztián beperel?

Balogh Borsa: Szokták kérdezni, de nem igazán tartok ettől, szerintem nincs miért. Persze, ha valamit esetleg félreértett volna és ezért megver, az nem lenne jó. Élőben még nem láttam, de a képeken sokkal erősebbnek tűnik, sajnos nem lenne sok esélyem.