Azt követően, hogy idén tavasszal Oroszország egy „különleges katonai művelet” keretében megszállta Ukrajna egy részét, majd kísérletet tett Kijev bevételére is, nemcsak Nyugat-Európában, hanem az Egyesült Államokban is pártokon átívelő kérdésnek számított az az állásfoglalás, miszerint Ukrajnát nyugati segély-, és fegyverszállítmányokkal kell megsegíteni annak érdekében, hogy mihamarabb vissza tudják szorítani az orosz csapatokat.
Ez ügyben, valamint a Moszkvát sújtani szándékozó szankciós csomagok kapcsán mutatott politikai összhang eleinte töretlen volt, miközben a kijevi retorika a hálálkodás és a fogadkozás mellett attól is hangos volt, hogy Ukrajna helyzetét precedens nélkülinek minősítette, mellyel egyúttal a nyugati támogatások szinte vég nélküli meghosszabbítását remélte.
Azonban a jelenleg Tajvan körül kialakult, kifejezetten feszültnek mondható helyzet kijózanító hatással lehet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök számára.
Ugyanis a jelek szerint Ukrajna helyzete talán mégsem precedens nélküli, s most talán megdőlni látszik az az ukrán sajtóban gyakorta emlegetett feltételezés is, miszerint jelenleg az Egyesült Államok legfontosabb szövetségesi feladata Ukrajna felszabadítása.
Mint ismert, már önmagában az sem volt előzmények nélküli, hogy Nancy Pelosi amerikai házelnök nemrég provokatív módon az ázsiai szigetországba utazott, ugyanis Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök már az orosz-ukrán konfliktus kitörése óta többször is csörtézett Tajvan ügyében.
Mi több, Biden a májusi ázsiai körútjának első megállójában, Japánban még tovább fokozta a politikai feszültséget azzal, hogy Tajpej helyzetét Kijev sorsához hasonlította annak ellenére, hogy bár Kína nem változtatott az „egy Kína” fémjelezte álláspontján, még sem jelentett a szigetországra de facto katonai veszélyt.
A nyílt sisakos amerikai kommunikáció kicsúcsosodását a már említett házelnöki látogatás jelentette, amelyre Peking már egy jóval határozottabb lépéssel válaszolt: a sziget körül hadgyakorlatokba kezdett a világ legnagyobb személyi állománnyal rendelkező hadserege, ennek keretében éleslőszert használva rakétákat lőtt át a sziget felett, továbbá tengeri hadviselést és tengeralattjáró-elhárító műveleteket szimulált.
A jelenleg is zajló események fényében a tajpeji külügyminiszter, Joseph Wu nem meglepő módon jelezte is a nemzetközi nyilvánosság felé, hogy Kína a sziget megszállására készül hasonló taktikai megfontolások mentén, mint ahogyan azt Oroszország tette Ukrajnával, jelentősen csorbítva az ukránok precedens nélküliségről alkotott narratíváját.
Ám nem pusztán az imént említett események utalnak arra, hogy az Államok reakcióképessége Tajvan kapcsán hatékonyabb, hanem példának okáért az amerikai katonai állomány mozgósításának mértéke is. Egy héttel ezelőtt négy amerikai hadihajó, a USS Ronald Reagan repülőgép-hordozó; a USS Antietam rakétás cirkáló, a USS Higgins romboló, valamint a USS Tripoli kétjáratú támadóhajó is egy rutinszerűnek mondott bevetésen vett részt a szigettől keletre fekvő vizeken.
Ugyanakkor fontos aláhúzni, hogy túl azon, hogy Ukrajnának csak áttételesen nyújt az Egyesült Államok katonai segítséget miközben Tajpej esetében már most fokozott amerikai katonai mozgást látni, biztonságpolitikai szakértők szerint érdemes szemügyre venni azt a változó államokbeli diskurzust is, amely Kijev helyett jelenleg Tajpejre helyezi a hangsúlyt.
E kommunikációs finomhangolás első lépéseként értékelik sokan, hogy két nappal azután, hogy Pelosi házelnök az ázsiai szigetországba utazott, az amerikai külüggyel kifejezetten jó kapcsolatot ápoló Amnesty International egy olyan jelentést tett közzé, amely gyakorlatilag háborús bűncselekmények elkövetésével vádolta meg az ukrán hadsereget.
A részletek szerint többek között azzal, hogy civil infrastruktúrát – iskolákat, lakóépületeket, valamint kórházakat - használnak katonai támaszpontokként. Mondani sem kell, az Amnesty jelentése után a bátor és kihívásokat nem ismerő ukrán ellenállásról alkotott nyugati mítoszok kártyavárként dőltek össze, amely Zelenszkij elnök szolidaritási kampányát nagyon nehéz helyzetbe sodorta.
Ám ami az ukrán katonai és politikai vezetés számára még kétségbeejtőbb lehet, az nem más, mint magának a jelentésnek a potenciális funkciója: egy nemzetközileg elismert szervezet által legyártott ukrajnai exit-stratégia, amelyre talán soha sem volt akkora szüksége a Demokrata Pártnak, mint most.
Ugyanis ami az amerikai belpolitikát illeti, novemberben sorsdöntő félidős választásokat tartanak, ám a felmérések szerint olyannyira rosszul áll az amerikai baloldal szénája, hogy az alsóházat szinte bizonyosan elveszíti, de még a felsőház politikai színezetének átfordítása sem kizárható, ami az utolsó két évben lényegében kisebbségi kormányzásra ítélné a Biden-adminisztrációt.
A gyenge számokat még maga az elnök karaktere sem tudná feltornázni, ugyanis Biden elnök népszerűségi indexe egy év alatt szó szerint a feje tetejére áll.
Miközben tavaly augusztus elején 50 százalékpontos támogatottsággal és 43 százalékpontos elutasítottsággal rendelkezett, úgy most az előbbi értéke 39, az utóbbi pedig 55 százalékpontot mutat.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy mind a Demokrata Pártnak, mind pedig az elnöki kabinetnek súlyos és azonnali politikai segítségre van szüksége, amely egy ennyire válságokkal terhelt időszakban szinte biztosan csak egy külső konfliktusba való szerepvállalás formájában érkezhet.
Ebből fakadóan minden jel arra enged következtetni, hogy az amerikai fókusz Kijevről Tajpejre helyeződhet át, a sziget autonómiájának biztosítása tehát prioritást fog élvezni. Amennyiben ez valóban bekövetkezik Ukrajna nagyon gyorsan egy olyan nemzetközi értelemben vett légüres térbe kerülhet, amely az eddigi folyamatokkal szemben már az elszigetelődés veszélyét hordozza majd magában.
