Miközben a világ érdeklődését a mindenki számára egyre több kárt okozó ukrán–orosz háború köti le, az Egyesült Államokban szép csendben telnek-múlnak a hetek és hónapok Joe Biden adminisztrációjának hivatali idejéből. Azt nem tudjuk (csak sejtjük), hogy odahaza mennyire van elegük az egyre csak trottyosodó Józsi bácsi remegő kézzel kormányzós elnökségéből, de a világ többi része nem a béke és prosperitás korszakaként fogja emlegetni a 2020 és 2024 közötti időszakot.

Alig várjuk, hogy a vén szimatoló végre visszavonuljon üveges szemmel bámulni az óceánt, vagy kislányok haját szimatolni békességben valamelyik tengerparti idősotthonba.

Miért?

Annak ellenére, hogy a világsajtó szereti a hazánk keleti szomszédjában zajló konfliktust az ártatlan Dávid és az ősgonosz Góliát küzdelmeként leírni, valójában az Egyesült Államok az ő globális érdekeit önsorsontó lelkesedéssel kiszolgáló Európai Unió tevőleges közreműködésével az erőviszonyok tesztelése, esetleges átrendezésének lehetősége céljából folytat proxyháborút egykori hidegháborús ellenfelének örökösével.

Bár a nemzetközi sajtó előszeretettel tette gúny tárgyává Biden elődjének, Donald Trumpnak a kissé félszeg közeledését Putyin elnökhöz, ma már láthatjuk, mibe kerül nekünk, ha a Világ Első Számú Igazságosztó Csendőrnemzete megpróbál demokráciából leckét adni az orosz medvének, közvetlenül Putyin portájának küszöbén.

A menekültek százezrei, az infláció, az energiaárak elszabadulása és az ellátásbiztonság veszélybe kerülése mellett a moralizálós megfelelési kényszerbe csavarodott brüsszeli bürokraták elhitték az Európai Unió meggyengítésében érdekelt Amerikának, hogy Putyint térdre lehet és kell is kényszeríteni, méghozzá olyan létfontosságú termékek szankcionálásával, amelyet drágán, bizonytalanul vagy egyáltalán nem tudunk biztosítani.

Miközben pedig jól megmutatjuk az Egyesült Államoknak, hogy lelkesen és önként vállaljuk Oroszország és önmagunk térdre kényszerítését (anélkül, hogy ez az amerikaiaknak érdemi veszteségekbe vagy pénzébe kerülne), József bácsi bejelentette, hogy 2024-ben újra nekifutna az elnökválasztásnak. Igen, már megint.

• Felmerül a kérdés, hogy tekinthető-e az egyre valószínűbben eluralkodó demencia következményének, hogy az elnök bizony elfelejtette, már jó párszor beígérte az újrázást?
• Esetleg Putyinnak szeretett volna üzenni, hogy a világ első számú nagyhatalma egyhamar nem hátrál ki az Oroszországgal folytatott közvetítőkön keresztül bonyolított konfliktusból?
• Vagy ami a legnyilvánvalóbb: érzi ő is, hogy bár a mindenkori első ciklusukat töltő elnökök tradicionálisan pártjuk automatikus jelöltjei szoktak lenni a rákövetkező választásokon, egyáltalán nincs garantálva, hogy szellemi képességeinek teljes birtokában és a demokraták támogatásával indulhat a második elnöki megbízásért.

Az elnök az

utóbbi

másfél

évben már

többször is

hangsúlyozta,

hogy számít a választók bizalmára, és megméretteti magát. Ám nem könnyíti meg a helyzetét, hogy éppen ezen időszakban fordult át a támogatottsága negatív tartományba.

Az elnök népszerűsége az úgynevezett midterm, vagyis a ciklus félidejében rendezett felső- és alsóházi választások előtt pár hónappal rekordmélységbe süllyedt. A választók bőven több mint fele nem tartja sikeresnek az elmúlt két évet, amely során sem gazdasági, sem ideológiai szempontból nem volt képes számottevő eredményeket felmutatni. Azonkívül persze, hogy valószínűleg nem volt még elnök, akinek szerencsétlenkedéseiből ennyi vicces mém, videó és vicc született volna, mint az idős demokrata politikusról.

Tehát a világ szeme ősszel a szenátusi és kongresszusi választásokon lesz, ahol kiderül, kaphat-e még egy esélyt a mostani rendszer, vagy az amerikai baloldalnak át kell gondolnia, hogy jó ötlet volt-e egy kézi vezérléssel mozgó idősödő bábfigurát kínálni választóiknak.

A demokraták közül már most is egyre többen adnak hangot véleményüknek, miszerint az ország és a világ is jobban járna, ha Biden inkább valahol horgászműsorokat nézve kanalazná a spenótot ahelyett, hogy remegő kézzel könyököl az atomfegyvereket irányító gombok fölött.

Függetlenül a midterm választások eredményétől és pártja támogatásától számíthatunk rá, hogy a következő két és fél évben Joe bácsi időnként belemotyogja majd a mikrofonba: I’m going to run again in 2024.

Lehet, hogy élete végéig fogja hajtogatni.