Hosszú évtizedek ilyen-olyan tiltakozásai után, a George Floyd-ügy következményeként újra felerősödött hangok miatt a 2020-as NFL-szezont megelőzően a Washington Redskins (tkp. rézbőrűek) amerikai futballcsapata a rasszista vádak és szponzori nyomás miatt nevet kényszerült változtatni.
Azonban a Redskins George Floyd májusi minneapolisi halálát követő megmozdulásoknak már engedni kényszerült. Igaz, az amerikai őslakosok (már ami maradt belőlük) soha nem tartották sem sértőnek, sem bántónak a franchise-t, illetve a nevet. Ugyanis a „redskin” kifejezést ők maguk is használják, egymást gyakran csak „skin”-ként szólítják. Ez körülbelül olyan, mint a feketék által beszélt amerikai angol nyelv egyik kizárólag rájuk jellemző változatában, az ebonics-ban a „nigga”, vagy a latino közösség hasonló jelentéssel bíró szava, az „esse”. Csak a „redskin” kevésbé pejoratív a köznyelvben. Sőt, egyesek pedig az amerikai őslakosokat támogató, vagy a kultúrájuk emlékét őrző és tiszteletben tartó hagyományként aposztrofálták a Washington-i csapatot.
Legfőbb támadóik legfontosabb érve persze az volt, hogy cinikus dolog pont az elnyomó ország fővárosában egy indiánokra utaló nevű franchise-t üzemeltetni. Ennek ellenére természetesen a többi hasonló nevű sportszervezet is reflektorfénybe került, csakúgy, mint a Chicago Blackhawks, akik továbbra is kiállnak a névhasználat mellett, az Atlanta Braves, a Kansas City Chiefs, akik kompromisszumot kötöttek és a mérkőzéseik során nem lóbálják majd a tomahawkjukat, illetve a Cleveland Indians, ami a következő franchise, aminek a nevét, a kabaláját és a logoját is teljesen ki kell cserélniük.
És hogy miért van erre szükség? Azért, mert a legfőbb szponzoraik, vagy az USA-ban igencsak befolyásos szervezetek a támogatásaik megvonásával fenyegetik őket, ami akár a megszűnésükkel is járhat.
Ugyanis Amerikában minden egyes sportszervezet szigorúan üzleti alapokon működik. Ha pedig a felhergelt közönségük nem jár meccsre és nem veszik a mezeket, pulcsikat, sapkákat és kulcstartókat, nem lesz bevétel. Aztán szépen le is húzhatják a rolót.
A Cleveland Indians már a 2019-es szezontól kezdve kénytelen az eredeti „Chief Wahoo” logoja helyén egy piros „C” betű alatt játszani, 2020 december óta viszont a feldühített közvélemény nyomásának következtében arra kényszerültek, hogy bejelentsék, hogy a nevüket is megváltoztassák.
Érdekes ugyanakkor, hogy az senkit sem érdekelt, hogy az amerikai őslakos közösség többségét nem zavarják ezek a csapatok, sőt, egy részük szerint inkább pozitív hozadékuk van, mert felhívják a figyelmet az ő kulturális örökségükre.
Szerencsétleneknek még azt is a fehér ember mondja meg, mi az, ami kirekesztő számukra.
Európai, vagy mondhatnám, hogy inkább magyar szemmel teljesen abszurd történetek ezek, melyek tanulsága csak az lehet, hogy ellen kell állni a hozzánk is lassan behömpölygő szélsőséges liberális eszméknek. A képmutatás az egyik legveszélyesebb fegyver, amit ellenünk fordíthatnak, hiszen látjuk, mennyien bújnak a JÓ EMBER álcája mögé. Talán többet ártanak vele, mint amennyit használnak.

