- Trianon 102. évfordulója alkalmából egy látványos akcióval készültek a nemzeti összetartozás napjára, hiszen 1000 gyermekkel – 500 komáromi és 500 révkomáromi kisdiákkal - közösen énekelte el a Kézfogás című dalát. Honnan jött az akció ötlete? Mit szimbolizált pontosan a megható performansz?
A komáromi híd nekünk, felvidékieknek szimbolikus jelentőségű. Hogy miért is van ilyen nagy jelentősége, elég csak a párkányi hídra gondolnunk, amely egészen az 1990-es évekig nem épülhetett újjá a második világháború után. Nyilván ilyen módon is igyekeztek elválasztani a felvidéki magyarokat az anyaországiaktól.
Emiatt bár bizonyos időszakokban a komáromi hídon nagyon sokszor jártunk át Magyarországra, de nagyon sokszor nem jártunk, járhattunk át. Hiszen az 1980-as években egy ideig egy olyan jogszabály is hatályban volt Szlovákiában, amelyik előírta, hogy a szlovákiai lakosok – tehát mi, felvidéki magyarok is – egy évben csak kétszer mehetünk Magyarországra. Míg az NDK-ba, Lengyelországba akárhányszor lehetett menni, Magyarországra csak évente kétszer. Vajon miért? – tehetjük fel a költői kérdést. Mondják, hogy a Duna összeköt minket. Nos minket, felvidéki magyarokat a Duna sokáig éppen ellenkezőleg, elválasztott az anyaországtól.
Amikor 2004-ben megláttam, hogy 60 kilométer per órával lehet átkelni a komáromi hídon, könnyek szöktek a szemembe, és átmentem rajta 70-nel.
Trianon évfordulója tehát nekünk, az elcsatolt területen élő magyaroknak egy nagyon fontos szimbólum. És szerintem az egy csodálatos gondolat volt, hogy átfordították ennek a döntésnek és a 2004-es csúfos népszavazásnak az emlékekeit azáltal, hogy a nemzeti összetartozás napjának nyilvánították ezt a napot.
A fentiek alapján teljesen adja magát a helyszín: a komáromi híd. Hiszen Révkomárom és Dél-Komárom – ahogy a hivatalos elnevezés mondja – gyermekei a Duna fölött lebegve, egymás kezét fogva énekelhették el a nemzeti összetartozás dalát, és kifejezhették ezáltal azt is, hogy mindannyian magyarok vagyunk, méghozzá a világ legbékésebb módján, énekelve.
Én 29 országban koncerteztem, és mindenhol találkoztam magyarokkal. Minden magyarnak ott van a szemében az a vágy, hogy ha nem is minden nap, de egyszer-egyszer kinyilváníthassa így vagy úgy azt, hogy a nyelve, a származása, a vallása miatt magyar, és a magyar nemzethez tartozik. Én Felvidékről származó magyarként úgy tartom, hogy nekem más választásom nincs is, mint hogy büszke legyek arra, hogy magyar vagyok. Én úgy gondolom, hogy ha valaki büszke arra, hogy magyar, és az embernek van egy tartása, akkor igenis megszületik a tisztelet az irányába. Ám ha valaki lemegy kutyába, akkor bizony nem. A több ezer éves kultúránkkal van is mire büszkének lennünk, hiszen annyi világnagyságot, annyi csodát adtunk ennek a bolygónak. Erre büszkének is kell lennünk.
Ha mások is látják, hogy szeretjük egymást így vagy úgy, akkor sokkal inkább elfogadnak minket, és ezért nagyon fontos, hogy néha-néha kinyilvánítsuk az összetartozást. Ezt a dalt a Duna TV tizenötödik születésnapjára írtam, és a Duna TV eszmeisége is pont ez volt: egy közös televízió, ami összeköti a világ magyarságát.
Egy idő után ezt a dalt a nemzeti összetartozás himnuszaként kezdték aposztrofálni, én meg nem tiltakoztam ez ellen.
Innen jött a mostani akció ötlete is, egy szimbolikus helyen és időben, 11 órakor, 500 révkomáromi és 500 komáromi gyerekkel lebegve a Duna felett. Nem beszélve arról a több mint 325 másik iskoláról, akik regisztráltak, és velünk egyidejűleg énekeltek a világ minden pontján.
- A Kézfogás című dal 2008-ban a Duna TV fennállásának tizenötödik évfordulójára készült. Mi ihlette a dalt? Milyen volt a közhangulat abban az időben Magyarországon és a külhonban? Mennyire volt hálás nemzeti témákkal foglalkozni 2004. december 5-e után?
Ismerve a magyarországi és általában a Kárpát-medencei szellemiséget, ki kell jelenteni, hogy a népszavazás eredménye egy nyilvánvaló manipuláció révén jött létre. Az akkori politikai vezetés meg akarta mérgezni, el akarta törölni a nemzeti összetartozás gondolatát. Ennek ellenére én soha nem tudtam elfogadni azt, hogy ez egy általános vélekedés lenne a külhoni magyarokkal szemben Magyarországon. Ez nem igaz. Szerintem nagyon sokan az említett okok miatt nem vettek részt a népszavazáson.
- 2011-ben Kossuth-díjat kapott, a hivatalos indokolás szerint „a magyar és közép-kelet-európai népzenei alapokon nyugvó hagyományápoló, értékmegőrző, azt a legszélesebb környezetben megismertető és elfogadtató, népdalkincsünket megőrző és továbbadó, humanista szellemiségű, a magyar nyelvet virtuóz módon használó zeneszerzői, előadóművészi, költői, dalszövegírói munkásságáért". Meséljen kérem kicsit a kezdetekről, valamint arról, hogy hogyan találta meg a saját hangzásvilágát? Mennyire volt tudatos a magyar népdalokra épülő zenei hangzás kialakulása? Vagy ez ösztönösen jött?
Én már a galántai gimnáziumban is egy zenekar élén álltam 14 évesen. Négy évig prímásként egész estés előadásokat vezettem le. Már itt megérintett a magyar népzene: játszottuk a Homokórát is, meg legényest is. Vegyes volt tehát a repertoár, de a népzene ekkor már folyamatosan jelen volt az életünkben. Ezzel párhuzamosan beleszerelmesedtem Bach hegedűmuzsikájába, és egyszerre vittem ezt a két stílust. Ez a kettő aztán valahogy összefolyt, és ebből alakult ki egy sajátos hegedűstílus, ami a sajátom lett.
Gyula bátyámmal megalapítottuk a Ghymes zenekart, ami a mi sajátos zenei ízlésünket követte. Volt tehát egy népzenei vonal, egy klasszikus zenei irányzat és persze az 1970-es, 1980-as évek magyar könnyűzenéjével is szoros „barátságba” kerültem. Itt el kell mondanom, hogy az anyaországi magyarok borzasztóan el voltak kényeztetve, mert a magyar könnyűzene az 1960-as, 1970-es, 1980-as években világszínvonalú volt.
Ezek az impulzusok értek, és ebből ösztönszerűen alakult ki aztán a saját zenei világom. Én nem minősítem a saját zenémet, megtették ezt már helyettem mások, hiszen az Arénát is megtöltöttük, több lemezünk platinalemez lett.
Régóta szerzek zenét, nem is a Ghymes zenekarban kezdtem, hanem sokkal hamarabb. Verset pedig hétéves korom óta írok. „Az élet furcsa, nehéz játék.” Ez volt az első sorom, a vers címe pedig az volt, hogy az Élet. Úgy gondoltam, hogy hétévesen már le kell jegyeznem a tapasztalataimat az utókor számára. De ezt az első sort, „Az élet furcsa, nehéz játék”, ezt írom azóta is.
- Kész az új, Esthajnal című lemez, amelyről ki is jött az első klip Fapapucs címen. Meséljen kicsit az új lemezről! Mi a küldetése, miért kapta ezt a címet? Honnan jött az indíttatás, hogy a magyar cigányzene tematikával kezdett foglalkozni?
Huszonegy évvel ezelőtt felkért a legmenőbb musicalszínház Pozsonyban, a Nová Scéna, hogy a „Cigánytábor az égbe megy” című művet, amit műsorra szerettek volna tűzni, hangszereljem én, és írjak hozzá zenét. Nagy sikere volt az előadásnak, olyannyira, hogy néhány éve már fel is újították. Azóta izgat engem a cigányzene.
Először talán a Kaly Jag hozta be ezt a nagyon kemény kannás-gitáros, ősi cigányzenét, ami engem is mindig megmozgatott.
A Margitszigeti Szabadtéri Színház és Bán Teodóra látott ebben fantáziát, a lemezbemutatóra is itt fog sor kerülni augusztus 19-én.
2017 óta dolgozok ezen az anyagon, és mára már duplalemeznyi anyag állt össze. Az előadásról annyit, hogy egyrészt lesznek profi zenészek, mint például a Parno Graszt, és persze ott lesznek a zenésztársaim. Elhívtam Tóth Gabit is, aki szintén nagyon szereti a magyar népzenét, ezért örömmel vállalta a felkérést. De fellép Reviczky Gábor és a Duna Táncegyüttes is.
Mindeközben meghirdettünk egy cigányok számára szóló tehetségkutatót három fordulóval, már a döntő is lezajlott. A győztesek pedig jönnek a koncertre, és egy dal erejéig az amatőr cigányzenészek is zenélni fognak.
- Az egyik – ha nem a legnagyobb – nemzeti ünnepen, március 15-én a Dubaji Világkiállításon, a Millennium Ampitheatre-ban lépett fel zenekarával, és képviselte a magyar államot. Meséljen erről az élményéről, milyen érzés volt itt, a világ előtt magyarként fellépni?
1990 óta járom a világot, a külföldi fellépés tehát nem volt nekem újdonság. Én ott érzem magam otthon, ahol értik a verseimet. De ez csak az egyik szegmens, a másik a zene világa.
Mindig borzasztóan érdekes szűz közönség előtt fellépni, mert az provokálja a zenészt. Hiszen olyan embereknek játszunk, akik még esetleg nem is ismerik a muzsikámat.
Ez egy komoly vizsga is, kaland is. És még mindig izgulok, el is várom magamtól, hiszen ez egy extrém helyzet.
Hogy megkaptam a lehetőséget arra, hogy március 15-én, az egyik legnagyobb magyar ünnepen képviselhetem Magyarországot, az egy csodálatos élmény, és nagy megtiszteltetés. Köszönet érte!
Mik a tervei a nyár további részében? Hogyan fognak telni a napjai?
Jelenleg a korábban említett lemezbemutató koncerttel foglalkozom, nagyon sok próba vár még ránk. Ez egy vadonatúj anyag lesz, ősbemutató, a közönség ezzel még nem találkozott kivéve a Fapapucsot. De az csak ízelítő 3 és fél perc, a teljes anyag közel 100 perc.
Emellett van egy felkérésem egy gyönyörű filmzene megírására, de a címét még nem árulhatom el. Emellett pedig még egy színházi felkérésem is van. Egy szó, mint száz jövő nyárig biztos, hogy nem fogok unatkozni.
