Végre-végre! Újra van Szabad Európa Rádiónk, illetve legalább podcast. Mint a magyar (fullasztóan szocioliberális) podcastszíntér nagy rajongója és kitartó követője, ujjongva tapsikoltam örömömben, amikor ráleltem erre a csatornára is. A kérdező Kerényi György - kicsit csalódnom kellett megint, hogy semmi beszédhibát nem tudtam nála felfedezni (hiányzik Tóth Richárdék pöszítéssel halmozott selypítése a HVG-ről), ezt azért Fekete-Győr András elképesztően modoros, erőltetett beszédtechnikája kicsit feledtetni tudta.

A német nyelvű érvelőverseny győztese, aki elég jól tud németül, mert tényleg hozza egy négyes-ötös, magabiztos gimnazista szintjét a középfokúra felkészítő tanfolyam után - bár a ragozásokat talán már sose fogja rendesen tudni. Nem is kell persze.
A tahométert újra kell kalibrálni Jakab és Fegyőr miatt a bunkósági versenyben. Ezért megérte NYUGATON tanulni és dolgozni!
Mivel a teljes beszélgetést meg lehet hallgatni, sőt: el is lehet olvasni (ha ezt előre tudom, nem körmölök le mindent újra) - inkább a főbb gondolatokat emelném ki némi ellenreakcióval.
Amikor a városházán 2017 elején átadtuk a 266 151 NOlimpiás aláírást
Életed máig legnagyobb eredménye, bravó!
Ha lesz közös lista, akkor ott is olyan garanciákat kell életbe léptetni, hogy ki lesznek zárva a múltjukban jogerősen elítélt, vagy bűncselekménnyel megvádolt politikusok.
Jó, a füstbombaejtés az lehet, hogy csak garázdaság, jogos. Hátha megúszod ezt is.
Ott bukik meg a Fidesz, hogy azt mondja, hogy mi, két és fél millióan, mi vagyunk a nemzet. Mi vagyunk a haza. Akkor a maradék hét és fél millió pedig hazaáruló.
Ez azért tök jó, mert ezt sok helyről hallom már úgy 22 éve, de mikor mondott a Fidesz ilyet, forrást adnátok, kérlek? Remélem, nem csak a szájukba adjátok és vagdalkozva vádaskodtok.
A befizetett adóforintokat nem lophatjuk el. Ez a pénz, amit ellop a Fidesz, az hiányzik a tanárok zsebéből.
Bitcoint te is szoktál bányászni? Esetleg hazát árulni? Szövetségeseid már megváltoztak, többet nem fognak „lopni" ők sem?
Társadalmi békére van szükségünk!
Erre még figyeljünk oda nagyon, mert mindjárt kifejti, hogy képzeli el a békét (lelövöm a poént: úgy, ahogy általában minden bolseviki: ha mindenkit kiirtottam, aki nekem nem tetszik, majd biztos béke lesz).
A szekértáborokat-logikát otthonról is hozta, benőtt a feje lágya (!), és mindkét oldalnak a középső ujját mutatta (!). Társadalmi béke van pl. Németországban, Ausztriában (nem tökéletes az ütemérzék, de nem tehet róla), Hollandiában. Az USA-t kifelejtette.
Százezrével volt lehetőségünk tőlünk nyugatabbra levő országokban élni, dolgozni...
Igen, ezek csak a momentumosok lehetnek kizárólag, fideszesek pl. soha. Ott társadalmi béke van! Ott mindenki egyetért.
Hogyan tudnak társadalmi békét teremteni? (a szeretet nyelvén?)
Várjuk ki a ’22-es választás végét. Sokféle forgatókönyv létezik, onnantól kezdve, hogy az ellenzék 2/3-os győzelmet szerez, mert annyira összeomlik a magyar gazdaság és vele együtt az Orbán kormány. Egészen odáig, hogy Orbán Viktor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről elutazik örökre keletre. Sokféle forgatókönyv létezik. Nyilván az is, hogy itt marad a Fidesz, nem kap ki olyan nagyon, és próbál majd az ellenzék hibáit kihasználva visszakúszni, visszamászni a hatalomba ’26-ban. Erre kell nekünk nagyon figyelnünk.
Az ellenzéknek meglesznek azok az eszközei, amelyekkel fideszteleníteni tudja a gazdaságot és az államot.
Na jól van, szerencsére rendesen belecsapott a fenyegetőzésbe nagyon erős és jól célzó barátunk (aki amúgy Rónai Egonhoz hasonlóan szintén barcás). A szerző megjegyzése: az „Orbán-kormány"-t szerintem kötőjellel kell írni, de ez természetesen a Szabad Európának szól.
Az ellenzék nem fog csak úgy malmozni, ha egyszerű többséget szerzett.
És megint most jön a román példa!
Párhuzamos intézményeket kell létrehozni: korrupcióellenes ügyészség, és meg kell csinálni azt, amit Polt Péter nem tud megcsinálni.
Polt Péterrel szemben eljárások lesznek megindítva.
Köztársasági elnököt is nyilvánvalóan cserélni kell.
Nem egyszerű kormányváltásról lesz szó, rendszert is kell váltani.
A funkcionáriusok majd ÁTÁLLNAK (megint ez a román-fixáció - a szerk.). Polt Péter eltávozhat szabadon, cserébe feladhat más embereket.
Eljachtozta az idejét az Adrián a kormány!
És te eltöközted? Egészen bámulatos ez a magabiztosság egy mind szellemileg, mint fizikailag középszerű fiatalembertől.
100 ezer Ft-os minimumjövedelem, ne 150 milliárdos Mészáros-építette atlétikai stadion! Családi pótlék, álláskeresési járadékot 6-9 hónapra kellene kiterjeszteni.
Meg az európai parlamenti képviselők is, akikkel pont tegnap egyeztettünk a hétéves uniós költségvetésről, amit nemsokára, reméljük, elfogadnak olyan feltételekkel, hogy az Orbán-kormány ne tudjon több pénzt lopni az EU-s adófizetőktől. Ezt még meglátjuk, hogyan fog menni, szerintem jól.
Én nem egy demagóg, populista politikus vagyok!
Akkor jó. Köszönöm, hogy egyenesbe tetted ezt a kérdést.
Román választás, nem bánta meg? Egyáltalán nem bántam meg.
Helyes. Így, őszintén sokkal jobban szeretünk benneteket. Amikor a magyar táborban szurkoltok Marseilles-ben, mert éppen jól megy a csapatnak, akkor még hazudtok is.