A volt jegybankelnök megint aktív a médiában, a járvány okozta bajok őt is a jobboldali kormány támadására ösztönzik. Furcsa reflex ez az ellenzéki erők részéről, mert ugyan az emberek valóban sok mindenhez hozzászoktak már a politikai küzdelmekben, így egyre megengedőbbek a nemtelen eszközökkel kapcsolatban, de ez nem jelenti azt, hogy ne jegyeznék meg, a közös nagy társadalmi krízisben ki hogyan viselkedett.
Surányi pénzügyszakmai tudásának megítélése nem témája ennek az írásnak, ettől független az a meglátásunk, amely szerint őt az ellenzéki erők közé soroljuk. Nem sértődhet meg rajta, hiszen maga sem rejtegeti különösebben a politikai hovatartozásának tényét. Ha valaki visszaidézi magában az elmúlt három évtized közéleti eseményeit, biztos előkerül néhány csörte, amit Surányi a jobboldallal vívott, persze mindig szigorúan szakmai alapon. A legélesebben az első Orbán-kormány idején mutatkozott meg a politikai ellentét köztük, ami meglehetősen elhúzódott, mert Surányi volt a rendszerváltás utáni első jegybankelnök, aki kitöltötte mandátumát. Az akkor már bőszen diktátornak nevezett Orbán Viktor furcsa önkényúrként nem váltotta le a kormánnyal nem együttműködő pénzügyi vezetőt.
Surányi számos ponton bírálja a kormány koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseit. Megállapításai többnyire illeszkednek az ellenzéki politikusok kampányszövegeihez, azokat hitelesíti a szakértő megszólaló. Például az önkormányzatokat érintő intézkedéseket említi, amit megszorításnak nevez, vagy a munkanélküliek segélyezését szorgalmazza.
Szerinte helytelen lépés a munkáltatókat támogatni, mert ezzel a válság okozta struktúraváltásban elvérző cégekbe feleslegesen öntik a pénzt. Helyette a munkájukat, megélhetésüket részben vagy egészében elvesztett munkavállalókat kéne segélyezni, mert ez a pénz fogyasztásként azonnal megjelenne a rendszerben. Arra a szerkesztői kérdésre, hogy szerinte a kormány miért nem ezt az utat választotta, azt válaszolja, hogy a jelenlegi vezetésnek az az elve, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. (Természetesen ez nincs így. Szándékosan elferdíti azt a valóban meglévő kormányzati törekvést, amely szerint mindenkinek az a legjobb, ha munkából szerzett jövedelemből él, nem pedig segélyből. Pontosan tudja Surányi, hogy a politikusok kedvenc játékát űzi, amikor az általa kritizált szereplő helyett megfogalmazza azt, amit aztán elítélhet.)
Egy érdekes színjátékot is láthatunk tőle, amikor arról beszél, hogy közel 2000 milliárd forint hiányról nem tudni, hogy mire ment el. Azért érdekes, mert közben azokat a lépéseket bírálja, amelyekre elment ez a pénz. A kormány beszámolóiból kiderül, hogy szinte pontosan ennyit, illetve picit többet költöttek el a nem egészségügyi válságkezelésre.
Tehát tudja Surányi, hogy mire ment el ez a pénz, hiszen beszél róla, kritizálja, de mégis színészkedik kicsit, hogy azok, akik nem figyelnek fel az ellentmondásra, felháborodjanak, hogy a kormány ellopott 2000 milliárd forintot.
Ha most félretesszük az aktuálpolitikai vonatkozásokat, akkor érdemes elgondolkodni a volt jegybankelnök és a jelenlegi kormányzat közötti szemléletbeli különbségeken. Ebben segítségünkre lehet az a megjegyzése is, amely szerint a 2008-as válság hasonló gazdasági visszaesést produkált, mint a mostani, viszont akkor jóval kevesebb volt a költségvetési hiány. Azt már nem teszi hozzá, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormányok voltak azok, amelyek Európában egyedülálló módon szinte semmit nem tettek a válság okozta társadalmi problémák enyhítése érdekében. Ezt nem más, mint a balliberális oldal emblematikus szociálpolitikusa, Ferge Zsuzsa nyilatkozta egy szegénységről szóló konferencián.
A Fidesz és a KDNP a 2008-as válság utáni krízisben vette át a kormányzást és kezdte el azt a munkát, amelynek célja a magyar gazdaság talpraállítása, a munkanélküliség minimalizálása és számos régóta halmozódó társadalmi probléma kezelése volt. Ehhez mind a cégek, mind az állampolgárok számára bizonyos megélhetési utakat le kellett zárni, helyette más, élhetőbb lehetőségeket megteremteni. Ebben a stratégiában sarkalatos kérdés volt a segélyezés kezelése, mert a rendszerváltás után jelentős tömegek számára vált a hozzá kötődő életforma az egyetlen ismert és elképzelhető lehetőséggé. Nagy munka és sok szenvedés van abban, hogy évek alatt sikerült több tízezer családot kiszabadítani a csapdából.
Azt senki nem tudja, még Surányi sem, hogy a járvány milyen hatással lesz hosszútávon a gazdaságra. Azt tudjuk, hogy milyen úton és hova jutottunk el a járvány kezdetéig, illetve már azt is látjuk, hogy eddig milyen károkat szenvedtünk el. Ezért azt kijelenteni, hogy helytelen dolog támogatni a meglévő munkáltatókat abban, hogy átvészeljék a krízist és továbbra is munkát adjanak százezrek számára, illetve ha végre elmúlik a veszély, akkor a lehető legkisebb veszteséggel folytathassák a tevékenységüket, helyette tömeges segélyezést vezessünk be, amit kínkeserves módon sikerült lenyomni, nem tűnik felelős lépésnek.
