Vágó Istvánról az a hír járja, hogy előre tudta a műsoraiban feltett kérdésekre a választ. Ez azért némileg árnyalja a „tudós” ember képét. Az ATV csatornáján jelenleg is futó „Géniusz” indulójaként akár cáfolatát is adhatná a kiapadhatatlan tudásával kapcsolatos kételyeknek, de televíziós vetélkedőinek maratonjainál már régen szögre akasztotta futócipőjét, és helyette a Demokratikus Koalíció személyiségdeformáló generátorára kötötte hátralevő életét.
Politikai közéletünk vehemens és állandó megszólalójáról kijelenthető, hogy sajnos akkor is üti a klaviatúrát, amikor erre senki nem kérte. Ahogyan politizál, ahogyan kompromisszumot nem ismerő módon osztja az észt, szinte minden pillanatban kiszakad az emberből egy Vágó úr, na „Álljunk meg egy szóra” (1987–1997). Kifejezetten érdekes, hogy
vetélkedőinek címéből tökéletesen kiolvasható saját, valamint az általa ajnározott párt ars poeticája.
Állításait, pártjának elhangzó direktíváit minden esetben követi a konzervatív oldal unásig ismételt kijelentése, miszerint, amit Vágóék mondanak annak „A fele sem igaz” (1981–1985).
Az is látható, hogy hazánk bel- és külpolitikájára úgy tekintenek, hogy az csak „Játék határok nélkül” (1993).
Politikai túlélésük a „Mindent vagy semmit” (1993–1999) jegyében zajlik. És ha mégis képesek lennének arra, hogy olykor-olykor magukba szálljanak, akkor a kormányzópárt legalább néhány intézkedésére azt mondanák, hogy „Van benne valami” (1987–1993).
Köztudomású, hogy amit védhetetlen helyzetekben magukra öltenek, az a „Pókerarc” (2007–2008).
Ezenkívül a keleti vakcinák hatásosságát illetően még most is napi 24 órában ismételgetik, hogy „Szkeptikus vagyok” (2013).
Végtelenül visszataszító az elhunytak számával hergelni, és kéretlenül is benevezni hazánkat a „Hol haltak meg többen lakosságarányosan” című, Vágó István feltétlen részvételével induló nemzetközi kvízműsorba. Vágó ezzel kel és fekszik, de ismerjük el, hogy az orvostudományhoz és a statisztikához legfeljebb annyira ért, mint a momentumos Hajnal Miklós a közgazdaságtanhoz.
A tisztelt olvasókra bíznám annak az 50 milliós kérdésnek a megválaszolását, hogy a balos, liberális álomcsapat vajon Magyarország melyik járványügyi helyezésével lenne maradéktalanul elégedett, és kezdene extatikus örömtáncba annak bekövetkezése esetén. Visszhangzik fülemben Farkasházy Tivadar egyik mondata, amely körülbelül így szól: „boldoggá tesz, ha kikap a magyar válogatott”. Csak azt érteném, hogy lehetnek a balosok ilyen mértékben fordítva bekötve?! Talány!
Végezetül, de talán ezzel kellett volna kezdeni, hogy Vágó a rendszerváltás környékén az akkor még bizonytalan, helyét kereső jelenlegi DK-s főnökének minden valószínűség szerint azt mondhatta, hogy Ferenc, ,,Legyen ön is milliomos” (2000–2008). Kijelenthető, hogy mai ismereteink szerint Nostradamus beszélt Vágó Istvánból.
A Szabó Tímea-i magaslatokban, a „beszélek, te hülyegyerek, hát b.szd ki, tényleg” szintjén – amelynél Vágó megszólalásai egy fokkal azért szofisztikáltabbak – sajnos a magamfajta embernek elfogy a levegője, és alig jut szóhoz a gyűlölködő és kioktató viselkedésük és posztjaik láttán. Azt gondolom, hogy
Vágó Istvánnak és O1G-s véleménykufárainak ezzel a viselkedésével nem kevés elszámolnivalója lenne a tükör előtt.
De sajnos nem tudom, hogy a kvízprofesszor és szivárványos csapata bármit is megértenek-e publicisztikámból, amely csak a dolgokhoz való viszonyulás különbözőségére próbált meg rámutatni.
Utolsó kérdésem a kvízmesterhez: Szerinte mi az, ami előbbre vihet egy helyzetet, az élet vagy halál igenlése, a tisztességes véleményközlés vagy a zsigeri provokáció? Amennyiben telefonos segítséget kérne tőlem, én a helyében mindkét esetben az életet és a tisztességes véleményközlést jelölném meg. Bingó!
„The show must go on” – énekelte Freddie Mercury 1991-ben. A Vágó-féle, napjainkra reaktivált és felújított, a nyilvánosság megtévesztését szolgáló „ÁtVágó” (2012) show-t viszont egyszer és mindenkorra illene már törölniük politikai műsoruk amúgy is szegényes kínálatából.
A szerző a Madách Színház színművésze
