Soros szervezetei már a kezdetektől, több, mint 30 éve foglalkoznak ezzel a témával. Soros saját írása szerint "a kommunista érához képest Kelet-Európában a romák ma rosszabb helyzetben vannak."
A cigányok felkarolásával, támogatásával persze nem is lenne semmi baj, csak épp számos gyanús jel utal arra, hogy a Soros-birodalom és a vele cinkos hazai ellenzék valódi szándéka nem a jogvédelem, hanem sokkal inkább a feszültségkeltés, uszítás.
Hogy mennyire fontos ez a téma a spekuláns számára, azt jól mutatja, hogy van Roma program mind az alapítványnál, mind pedig a CEU-n.
Az eddigi tevékenységük alapján kiderült, hogy a céljuk nyilvánvalóan nem a romák helyzetének a javítása, hanem a kelet-közép-európai cigányság megszervezése és összeugrasztása az adott nemzetállam nem-cigány lakosságával. Erre utalnak az általa finanszírozott CFCF Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek nevű szervezet által Gyöngyöspatán és több más helyen indított stratégiai perek is, amelyek óriási feszültséget okoztak romák és nem romák között.

Az aktivizmus ezen a téren nem idén kezdődött, hiszen Kelet-Közép-Európában a romaintegráció jelszava alatt már régóta szervezik a roma közösségeket, és valójában igyekeznek egy Soros-kompatibilis, Nyílt Társadalom-kompatibilis értelmiséget kiképezni a romák között.
Hogy mennyire komolyak az álcivilek szándékai ezen a téren is, azt jól mutatja, hogy maga Soros György is megnyilvánult ennek kapcsán, és azt mondta egy Magyarországon forgatott videóban, hogy a romák ügye számára személyes ügy.

De nem csak ő, hanem a birodalom trónjának ifjú várományosa, Alex Soros szerint is most van itt az ideje annak, hogy a romák felhasználva politikai mozgásterüket valódi politikai közösségként működjenek. Alex szerint ugyanis a 12 milliós roma kisebbségnek egy politikai csoportot kell alkotnia, közösen küzdve a befogadásért és a jogokért.
Az utóbbi mondat érdekesebb, hiszen akarva-akaratlanul elárulja Alexander Soros, hogy mi is a valódi cél: a romák - különösen az értelmiségiek - közösségbe szervezése és hadrendbe állítása.
Ezt erősíti egyébként Mensur Haliti Roma Initiatives Office csoport vezetőjének írása is, amelyben kifejtette, hogy „Lehetőségeket és támogatást kell adnunk a roma fiatalok közös vágyának, hogy megtörjék a status quo-t…”
Az egyik tevékenységüket bemutató beszámolóban pedig arról panaszkodik, hogy
az elért eredmények és befektetések ellenére, még nem történt áttörés az erős és hatékony roma hatalomgyakorlás terén.
Tehát a cél nem a cigányok helyzetének javítása, hanem a radikális baloldali forradalom, vagyis a konfliktus generálása.
Tanulmányok a stratégiai pereskedésről
A társadalmi feszültségkeltés a stratégiai pereskedés útján nem újkeletű módszere a Soros-hálózatnak, nem is Gyöngyöspatával kezdődött és nem csak a romákat érinti. A Helsinki Bizottság még 2018-ban tett közzé arról tanulmányt, hogy hogyan lépjenek fel aktivistáik a „gonosz Orbáni illiberális állammal” szemben. A 10 pontos módszertanban 8. pont a stratégiai pereskedés volt.
De 2016-ban ennél specifikusabban, az OSF honlapján is közzétettek egy 116 oldalas riportot arról, hogyan lehet romák szegregációja miatt perelni. A kötet több mint 100 interjút három országból foglal magában, többek között Magyarországról is.

De persze a Sorossal kollaboráns hazai ellenzék is kiszolgálója az álfilantróp céljainak a romák ügyében is, mit sem törődve az ezzel okozott hatalmas károkkal. Mutatunk néhány példát.
Niedermüller már 2015-ben Sorossal tanácskozott a romák stratégiai pereskedéséről
Niedermüller Péter, a DK korábbi EP-képviselője, jelenlegi erzsébetvárosi polgármester is látszólag zászlajára tűzte a romák ügyét.
2015 novemberében ugyanis ő nyitotta meg az OSI akkori konferenciáját az Európai Parlamentben, amely az ENSZ-el közös „Roma évtized” nevű programsorozatának záróeseménye volt, és amely rendezvényen elsősorban a romák – gyöngyöspataihoz hasonló - stratégiai pereskedéséről volt szó.
A téma annyira fontos volt a „birodalom atyjának”, Soros Györgynek, hogy személyesen vett részt és fel is szólalt a rendezvényen.

A Roma évtized név is arra utal, hogy Sorosék már egy évtizeddel azelőtt sem sajnáltak pénzt, paripát, fegyvert a roma ügyekért. Ami persze önmagában nem jelentene problémát, sőt.
Csak épp az álfilantróp céljai nem biztos, hogy a cigányság felemélését, támogatását segítik elő.

Hogy pontosan mi is Niedermüller és a DK valódi célja a romák ügyében, azt jól mutatja, hogy az EP-képviselőből lett erzsébetvárosi polgármester 2015-ben, egy jogerős kúriai döntést követően fordult az Európai Bizottsághoz a gyöngyöspataihoz hasonló nyíregyházi huszár-telepi iskola ügyében.
Niedermüller azt akarta elérni, hogy a Bizottság folytasson le kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, azaz – jó hazaáruló módjára - meg akarta büntettetni a saját hazáját a főnöke utasítására.

Ezt annak ellenére harcolta volna ki Niedermüller, hogy a nyíregyházi ügyben a hazai bíróság is kimondta, hogy nem történt szegregáció a roma diákok esetében.
És hogy miért volt ennyire fontos Soros megbízható szövetségesének ez az ügy? Nem a roma diákok sorsa miatt.
Azért volt fontos, mert a huszár-telepi iskola pere mögött is ugyanaz a CFCF Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Soros-közeli alapítvány állt, mint az idei gyöngyöspatai ügyben. Azaz ki kellett szolgálni a főnök céljait.
Vagyis már 2015-ben is jól látszott az összhang a Soros-birodalom és a hazai ellenzék között a romák ügyében is.

Óriási feszültség a gyöngyöspatai ügy körül
De emlékezzünk csak vissza az idei év botrányára, a gyöngyöspatai iskolaperre, amelyet ugyanez az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) kezdeményezett, mint a fenti nyíregyházi ügyet. A stratégiai per következtében a Heves megyei kisvárosnak 99 millió forintos kártérítést kellett kifizetnie annak a 60 gyöngyöspatai roma diáknak, akiket a helyi Nekcsei Demeter Általános Iskolában elkülönítettek társaiktól. Ez a kártérítés Gyöngyöspatát könnyen csődbe juttathatta volna és számos arra nem méltó személyt is jutalmazott munka és iskolába járás nélkül.
Ráadásul az érintett szegregációs helyzet kialakulása épp a baloldali kormányok idejére volt tehető.
A hazai Soros-szervezetek természetesen diadalként ünnepeltek a megítélt kártérítést, mit sem törődve azzal, hogy mekkora feszültséget is okoztak a magyar társadalomban az üggyel.
Feszültségre pedig egyáltalán nincs szükség, hiszen olyan lecsapódásai is vannak, mint például a május végi deák téri késelés. Akkor szintén etnikai jellegű feszültségből fakadóan csaptak össze roma és magyar fiatalok egymással, ami egy 16 és egy 21 éves fiatal szurkoló halálával végződött.
Persze nem lehet kijelenteni, hogy a gyöngyöspatai ítélet egyenes következménye lenne a Deák téri gyilkosságoknak, de jót biztosan nem tett a társadalmi feszültségeknek.
Gyurcsányné és Donáth Anna is rárepült a témára
Ha a felháborító per nem lett volna elég, a folytatás persze nem maradt el más ellenzéki politikusok részéről sem, hiszen - ahogy szokták - igyekeztek tovább szítani a feszültséget és ebből politikai tőkét kovácsolni.
Idén májusban például konferenciát szervezett a romák az EU gazdaságában betöltött szerepéről Soros házi alapítványa, az Open Society Foundation (OSF), ahol több európai uniós tisztségviselő és EP-képviselő is részt vett. Többek közt Dobrev Klára is, akinek bár semmi köze nincs a romák integrációjának ügyéhez, mégis valahogy ő kapott meghívást a Soros-szervezet tanácskozására és nem Járóka Lívia, aki egyébként az EP egyetlen roma származású, a Fidesz által delegált képviselője. Járóka Lívia és több roma szervezet is felháborodását jelezte, hogy újfent nélkülük tárgyaltak a cigányok ügyéről.

De nem csak ők, hanem a Momentum Mozgalom több politikusa is elszólta magát az amerikai Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) mozgalmon felbuzdulva, hogy szeretnék a nyilvánvalóan Trump elnök megbuktatását célzó, hetekig káoszt és rombolást okozó mozgalmat hazánkba is importálni,
csak nálunk persze a romákat használnák fel ugyanezekre a célokra.
Donáth Anna az ifjú SZDSZ-es hazaárulók EP-képviselője fellelkesülve az amerikai „sikereken" rá is repült a témára és igyekeztek importálni a káoszt.
A koronavírus-járvány közbeszólt, de Gyurcsányék és Soros György érdekei továbbra is egyeznek: a hatalmat akarják megszerezni. Erre pedig csak akkor van esélyük, ha óriási feszültséget keltenek a magyar társadalomban.
A következő részben arról fogunk beszámolni, hogy a Soros-birodalom milyen szervezeteken belül dolgozik a romák áljogvédelmén.