- A Karácsony Gergely-féle fővárosi városvezetés számos Soros-közeli figurát is komoly pozícióba juttatott. A Kontra korábban beszámolt arról, hogy Karácsony visszahozta jogi tanácsadóként, és Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. igazgatóságának elnökeként például Tordai Csabát. Aki korábban a Soros-féle Átlátszó alapítója is volt, de kuratóriumi tag volt a szintén a spekuláns által megtámogatott, Bajnai-féle Haza és Haladás Alapítványban is.
- De beszámoltunk arról is, hogy Misetics Bálint is tagja lett a Karácsony-féle szakértői csapatnak, aki A Város Mindenkié nevű álcivil szervezetből érkezett. De beszéltünk korábban Lé Mariettáról is, aki a főpolgármester részvételért felelős főtanácsadója lett, és egész életét különböző álcivil szervezekben töltötte.
- Most bemutatunk néhány olyan háttérszereplőt, akik talán kevésbé vannak a reflektorfényben, mint a fentebb említettek, azonban mégis fontos pozíciókban ücsörögnek, és persze Soros György megbízható embereinek számítanak a Városházán.
G. Szabó Dániel
Az ő neve talán ismerősen csenghet, mivel a jogász végzettségű férfi korábban az Index újságírója is volt.
Ennél azonban fontosabb, hogy G. Szabó élete teljesen összefonódott a Soros-birodalommal. Korábban a Majtényi László féle Eötvös Károly Közpolitikai Intézetnek volt a kutatója, amelyik 2009-től közel 140 millió forintot kapott Soros Györgytől.

De a szintén a Soros Alapítvány által támogatott, oktatási korrupcióval foglalkozó Átlátszó Oktatás alapítója, valamint dolgozott a Helsinki Bizottság rendészeti programjának munkatársaként is.
A politikában is megfordult: a Hallgatói Hálózat egyik arca volt, de a Momentumnak is besegített. Jelenleg Karácsony Gergely is alkalmazza havi 600 ezer forintért, mint közigazgatási szakreferenst.
Németh (L.) Zsolt
Németh L. Zsolt Karácsony Gergely zuglói kabinetfőnöke volt, onnan hozta magával a főpolgármester.
Karácsony őt is a Soros György-féle hazai különítményből igazolta, hiszen Németh, vagy Németh L. a Transparency International (TI) ügyvédjeként dolgozott korábban.

Németh bár az átláthatóságot hirdető Transparency ügyvédje, mégis több offshore-gyanús cégnek is a kézbesítési megbízottja volt korábban. A Sivernet Continental Inc. Seychelles köztársaságbeli cégnek 2008 és 2011 között volt a kézbesítési megbízottja, de ellátta ezt a feladatot a Ras Al Khaimah Egyesült Arab Emírségek-beli cégnek is 2009. és 2017. között.

Felesége, Salgó Ella a Transparency International projektkoordinátora volt, és magánál, a Soros házi-alapítványánál, az Open Societynél is dolgozott.
Az ügyvéd közigazgatási szakreferensként 900 ezer forintot visz haza Karácsony Városházájáról.
Zalai Judit
Őt is a zuglói polgármesteri kabinetből hozta magával Karácsony. LinkedIN-oldala szerint a 2014-es EP-választáson, és a 2014-es önkormányzati választáson segített önkéntesként a Soros-közeli Együtt párt kampányát. A 2019-es önkormányzati választáson Karácsony Gergely kampányába is beszállt.
Közvetlenül is kapcsolatba került a Soros-birodalommal, hiszen Hajdu Nórát (Együtt) képviselte az Önkormányzati Minimum elnevezésű, a K-Monitor és a Transparency International workshop-on még 2014-ben.

Zalai jelenleg gazdálkodási főtanácsadó havi 800 ezerért a Fővárosi Önkormányzatnál.
Barsi Orsolya
Barsi a Soros-féle tényfeltáró oldalnak, a K-Minitornak volt a munkatársa, innen igazolta Karácsony. A főpolgármester két pozícióval is megbízta Barsit, hiszen a szakreferensi feladatok mellett a Pro Régió Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnak a felügyelőbizottsági tagja lett.

Pesti Srácok írta róla korábban: „Ahogy ígértük, Barsi Orsolyát sem felejtjük ki a sorból, akinek “EU-támogatások szakértő” a titulusa, és beruházási szakreferensként segíti Karácsony Gergely munkáját, amiért havonta 850 ezer forintot kap a Főpolgármesteri Hivataltól. Természetesen ő is hasznos munkát végez ezért a potom összegért, hiszen aki az ATV-ben nyomja a szélsőbaloldali propagandát, félti az uniós agrárpénzeket és oligarcházik, az nem lehet más, mint kitűnő szakember, főleg, ha a Soros György-félre K-Monitor korrupcióellenes munkatársa. A K-Monitor többek között arról is híres, hogy listázta a “fideszes hoteleket”, de az átláthatóságért is sokat dolgoznak, ahogy látjuk is a baloldali vezetésű önkormányzatok működésénél.”
Jelenleg a Főpolgármesteri Hivatal, beruházási szakreferense, havi 850 ezerért.
Kéri András
Őt is Zuglóból igazolta a főpolgármester. Már az ottani polgármestersége idején is együtt dolgoztak.
Kéri virtigli Soros-ember, hiszen a hazai Amnesty International elnöke főállásban, de korábban a CEU-n is tanult.

Pesti Srácok azt írta róla: „A láthatóan sokszínűségben ragyogó Kérit egyébként maga a főpolgármester, Karácsony Gergely javaslatára tették be a grémiumba, ráadásul úgy, hogy a döntést szakmailag szinte semmi sem indokolja.” Egyébként már Zuglóban is Karácsony Gergelyt segítette. 2016-ban létrehoztak egy új státuszt, az üzemeltetési osztályvezetőit. Az állást pedig pályázat nélkül egy bizalmi PM-es, Kéri András kapta.
Jelenleg közigazgatási szakreferensként havi 850 ezer forintot keres a fővárosi önkormányzattól. Elvileg heti 40 órában dolgozik a fővárosnak. Kérdés, hogy emellett, hogyan tudja az Amnestyt is elvezetni.
Hiába, ezt mi földi halandók nem érthetjük meg.
Nógrádi Nóra Sarolta
Korábban a szintén az Open Society által finanszírozott Political Capitalnak dolgozott. Az elemző cég csak 2010-ben 60 millió forintot kapott a Soros-birodalomtól.
Nógrádi Sarolta a Juhász Péter-féle Együtt színeiben is indult a 2014-es önkormányzati választáson a II. kerületben, majd 2018-ban Nógrád megye 01-es számú egyéni választókerületében is jelölt volt.

LinkedIN-oldalán rejtélyesen azt írja: 2008 és 2009 között az egyik legnagyobb parlamenti pártnak segített.
A Városházán önkormányzati főtanácsadó, irodavezető pozícióban dolgozik, havi 830 ezer forintért.
Cikkünk megjelenését megelőzően, közérdekű adatigényléssel fordultunk Karácsony Gergelyhez, hogy küldje meg részünkre az érintett személyek részletes munkaköri leírását, valamint azt, hogy milyen teljesítéseket is végeztek az elmúlt két és fél évben. Mivel nem igazán látjuk, hogy a legtöbbjük pontosan milyen feladatot is lát el Városházán havi sok százezer forintért. Amint válasz érkezik, beszámolunk róla.