- A Kontra információi szerint még a szövetségeseknek is kezd elegük lenni a VI. kerületi polgármester önimádatából, a barátai kistafírozásából és főként a propagandára szánt közpénzszórásából.
- Úgy tudjuk, hogy a sajtóügyekért havi közel 2 millió forintért három személy is felel, de emellett fotós cég és évi 8 millió forintért videós is segíti elvileg az önkormányzat, de a hírek szerint sokkal inkább Soproni - önfényező - tevékenységét.
- Emellett komoly feszültségforrás az is, hogy a Soproni vezette önkormányzat eltart olyan momentumosokat is, mint például Környei Balázs, aki egyébként a XVII. kerületben önkormányzati képviselő, vagy például Pleszel András, aki nemrégiben még a Ferencvárosi vagyonkezelő felügyelőbizottságának tagja volt, jelenleg pedig a Momentum pártalapítványának kurátora. De a sort bőven lehet még folytatni.
- Soproni kiskatonáit a Momentumból, kabinetfőnökét, Tóth Miklóst viszont egyenesen Gyurcsány Miniszterelnöki Hivatalából igazolta. Tóth neve felmerült a 2006. augusztus 20-i tűzijáték utáni halálos balesetek kapcsán is.
- Míg a költségvetésben több mint 100 millió forintot különítettek el propaganda kiadásokra, addig több kerületi óvodának és iskolának, vagy például a Terézvárosi Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának sem jutott elegendő pénz a költségvetésből.
A Kontra korábban már beszámolt róla, hogy Terézváros költségvetésének elfogadása az ellenzéki összefogás háza táján belül is feszültségeket váltott ki, hiszen a büdzsét végül nemcsak a Fidesz, de a kerületi MSZP sem támogatta. Egészen pontosan még szavazni sem szavaztak róla, csupán „tudomásul vették” azt. A korábban kiszivárgott hírek arról szóltak, hogy a kerületi szocialisták „intézményi felújításokra” szántak volna több pénzt, amelyre többek között a kutyafuttatóra és az utcafelújításra szánt összegből faragtak volna le.
A konfliktus azonban ennél jóval mélyebben gyökeredzik.
Úgy hírlik, hogy Terézváros momentumos polgármesterének a fejébe szállt a hatalom, és mára csak önkényeskedéssel, a saját imázsépítésével és a momentumos párttársai, szövetségesei kistafírozásával foglalatoskodik.

Emlékezzünk csak vissza, hogy Soproni - párttársaihoz hasonlóan - 2019. októberében még a tisztakezűségével és azzal kampányolt, hogy „Terézvárosban lezárult az urizálás időszaka”.
Mégis a momentumos polgármester csupán másfél év alatt eljutott oda, hogy igazi tanácselnökként vezeti a kerületet: minden róla és a párttársairól kell szóljon.
Ahogy arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, Soproni nem szűkmarkúskodik a kerületi propagandára szánt kiadásokkal, ugyanis egy 101,3 millió forintos tétel szerepel a költségvetés kiadási oldalán „lakossági tájékoztatás” címszó alatt.
A bökkenő, hogy úgy tűnik, ez a hatalmas összeg elsősorban a saját imázsának építését szolgálja.
kapcsolódó
-
Így gazdálkodnak az ellenzéki önkormányzatok - 1. rész
Az ellenzéki vezetők folyton pénzhiányra panaszkodnak, mégis jutott propagandára, a helyi civilekre vagy épp a haverok kistafírozására.
Soproni van Terézvárosért, vagy Terézváros Soproniért?
Azt, hogy minden Soproniról szól, jól mutatja, hogy a legtöbb közéleti történés előbb a saját Facebook oldalára kerül ki, majd csak kis idővel később az önkormányzat oldalára, mintha tőle venné át az önkormányzat a híreket. A cechet jó eséllyel Terézváros büdzséjéből állják, hiszen akkor mi rejlhet a „lakossági tájékoztatás” mögött, ha nem a kerületi önkormányzat posztjait megelőző és azokra kísértetiesen hasonlító saját oldalán megjelenő posztok. De ez csak a jéghegy csúcsa.
(Rákérdeztünk a VI. kerületi polgármesternél, hogy ki és miből finanszírozza a fenti Facebook-posztok elkészültét, amint válasz érkezik, cikkünket kiegészítjük.)


Az önkormányzat költségvetéséből természetesen busás összeg jut a Momentum azon aktivistáira, politikusaira is, akiknek egyébként közük sincs Terézvároshoz, csupán a lila szín dominál.
havi 2 millióért három felelőse van a sajtónak a VI. kerületben
Soproni közvetlen közelében dolgozik Gerencsér Mária, aki bár 2018-ban még Vas megye 3. számú választókerületben indult egyéni jelöltként a Momentum színeiben, 2020-ban már Terézváros sajtófőnökeként hivatkoztak rá. Korábban pedig a Momentum sajtóreferense volt.

Az ifjú momentumos "szakértelmét" igencsak jól megfizetik, mivel a Kontra információi szerint havi bére 570.000 Ft.
Hiába, a minőséget meg kell fizetni.
Hikádé Beáta hasonlóan régi, már több helyen kipróbált, a balliberális oldalon kézről-kézre adott káder. Korábban a Demszky-féle városházán is szolgált sajtóreferensként, majd 2011-ben az LMP sajtófőnökeként hivatkoztak rá, ezt követően Zuglóban is ellátott hasonló feladatokat. Úgy tudjuk, hogy jelenleg pedig osztályvezetőként felel szintén sajtós, kapcsolattartási feladatokért.

Soproni olyannyira megbecsüli a régi SZDSZ-közeli szakembert, hogy Hikádé információink szerint 800.000 Ft-ot keres havonta.
(Hogy kettejük közül ki a sajtóügyek valódi főnöke, az nem derül ki az önkormányzat honlapjáról, ezért levélben fordultunk Soproni Tamáshoz, hogy megtudjuk, kinek, mi a feladata, és pontosan mit csinál Hikádé a fenti jelentős összegért.)
A harmadik sajtóért felelős szereplőként bejön a képbe Kertész Anna is, aki a Terézváros magazin főszerkesztőjeként szintén elvileg a városrész, gyakorlatilag pedig Soproni imázsépítésén dolgozik a kerületi újságban.

Utóbbit Soproni a megszűnt, régi szoci hetilap, a Vasárnapi Hírek éléről igazolta le. A harmadik sajtóst is egészen jól fizetik, hiszen 560.000 Ft-ot kap havonta.
A csak a sajtóügyekért felelős három személy havi közel 2 millió forintos bérét még megfejeli a videósnak szánt évi 8 millió forintos összeg is, ami havi lebontásban további csaknem 667.000 Ft plusz költséget jelent.
Ezt az összeget természetesen szintúgy egy Momentum-tag, Podlussány Máté zsebelheti be egy olyan feladatkörért, amelynek ellátását egyébként egy külön fotós cég segíti az önkormányzatnál.
Így már kezd érthetővé válni többek között az ellenzéki összefogáson belüli feszültség is, hiszen több olyan személyt tart, havi több millió forintért sajtó- és propagandacélokra a Soproni vezette önkormányzat, akiknek amúgy semmi közük nincs Terézvároshoz, és akik nem is tudni biztosan, milyen feladatot látnak el, és azt valóban Terézváros érdekében teszik-e.
Kabinetfőnök Gyurcsány mellől, kiskatonák a Momentumból
A fentiek alapján elgondolkodtató, hogy vajon mennyit kereshet a szintén Zuglóból jött Tóth Miklós kabinetfőnök, akit Soproni a baloldali megújulás jegyében Gyurcsány Miniszterelnöki Hivatalából igazolta le.
Tóth szakállamtitkárként dolgozott a bukott miniszterelnök mellett, s a 2006. augusztus 20-i tűzijáték utáni baleset és haláleset kapcsán felmerült felelősségének gyanúja is,
mivel a korabeli hírek szerint ő volt az egyik személy, aki még időben leállíthatta volna a tűzijátékot.

Tóth később az üzleti életben is próbálkozott, Batiz Andrással és Daróczi Dáviddal alapított cégükkel az rossz hírű gyorskölcsön cégnek, a Provident-nek adtak PR tanácsokat.
Terézváros új polgármesterének kiemelten fontos az ifjú momentumosok támogatása: például személyi titkárként dolgozik neki György Áron, vagy épp településfejlesztési referensként Lovász Tamás, akik mindketten a lila párt égisze alatt kerültek a közélet közelébe.
De hírek szerint a kerület vagyonkezelőjébe vezetőnek igazolták Pleszel Andrást is, aki a Momentum pártalapítványának, az Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány kuratóriumi elnöke is főállásban.

Pleszel is a sokat hangoztatott Momentum-féle tisztakezűség és takarékoskodás jegyében nemrégiben még felügyelőbizottsági tagként dolgozott a korábban Baranyiék parkolási botrányát okozó, közbeszerzési bírságokkal megtűzdelt FEV IX Zrt-ben is.
kapcsolódó
-
Baranyi másfél év után sem oldotta meg a parkolást Ferencvárosban, bírságokra megy a közpénz
Már harmadjára futnak neki annak a közbeszerzésnek, amit már 2019 végén le kellett volna folytatniuk.
De érdemes néhány szót szólnunk Környei Balázs Andrásról is, aki jelenleg a XVII. kerület önkormányzati képviselője, tehát úgy került Terézvárosba, mint Pilátus a Credo-ba. Ennek ellenére Soproni beruházási ügyintézőként alkalmazza a kerületben.

A több kerületben is kiválóan "helytálló" momentumos Terézvárostól 366.300 Ft-ot tesz zsebre havonta.
Csupán másfél év a hatalom közelében, s máris lehullt a tisztakezű és feddhetetlen álarc, a lila köd mögül pedig előbújtak a jól ismert SZDSZ-módszerek: közpénzszórás, a haverok kitartása, álláshalmozás és önimádat.
Mire jut és mire nem jut pénz: Semmi sem drága a propagandára, minden más elmaradhat

A kerületi szocialisták egyfelől az említett több mint 100 millió forint értékű önfényesítésre „tájékoztatásra” szánt kiadásból és annak a cikkben kiemelt elemeiből, másfelől a zöldítésre szánt szintén kiemelkedően magas, közel félmilliárd forintos tételből faragtak volna le a költségvetésen belül.
És hogy melyek voltak azok az „intézmények”, amelyeknek a felújítására, támogatására viszont nem jutott elegendő pénz?
- Úgy tudjuk, hogy többek közt a Patrona Óvoda nem kapott megfelelő mértékű támogatást az önkormányzat idei költségvetésében.
- De a kerületi szocialisták bővítették volna a Színyei Merse Pál Gimnázium felújítására szánt keretet is – ez utóbbi kettőhöz összesen 26 millió forinttal vágták volna meg Soproniék propagandakeretét.
- Ezen felül a helyi fideszesek 40 millió forintot szántak volna a Játékvár Óvoda felújítási munkálataira.
- Illetve 15 millió 500 ezer forintot az Erkel Ferenc Általános Iskola felújítási munkálataira.
- Továbbá a kerületben lévő jobboldal a Bajza Utcai Általános Iskolát is támogatta volna.
- A fentieken kívül a kerületi Fidesz javasolt 500 ezer forint támogatást a Derkovits Alapítvány számára, iskolai kirándulások céljából, valamint szintén 500 ezer forint támogatást Terézvárosi Tudástér Alapítvány számára.
- A valódi szociális értékek jegyében pedig mind a kerületi Fidesz, mind a kerületi MSZP támogatta volna egy helyi civil szervezet, a Terézvárosi Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának (TERÉZÉNO) felújítását is.
Hamarosan folytatjuk.