3.702.000.000 forint nettó költség.
Másfél éven keresztül húzódó építkezés.
Egy városvezetői ciklus csúcsteljesítménye sőt, koronaékszere!
Facebook-posztok tucatjainak témája.
A főváros egyik régi szégyenfoltja volt a meglehetősen forgalmas közlekedési csomópontként is funkcionáló Blaha Lujza tér. Az egykori Nemzeti Színház épületének már a helyére is alig emlékszik valaki. A kommunisták közismert praktikummal keveredett elegáns stílusérzékükkel úgy döntöttek, hogy felújítás helyett bedobozolják a tér legmeghatározóbb épületét, a vásárcsarnokot. Így a téren a kutyaszar, grafitik, cigarettacsikkek és kannás bort szürcsölgető hajléktalanok lettek a legmeghatározóbb látnivalók.
Tény, hogy végre kezdeni kellett már valamit vele, és Karácsony Gergely úgy döntött, látványosan tehetetlen főpolgármesteri ténykedésének szabályt erősítő kivételévé teszi a teret. Az eredetileg tervezett költségkeretbe persze nem sikerült beleférni, és a megújult Blahát látva az is elgondolkodtató, mi tartott ezen másfél évig. De úgy gondoltuk, ezeken az apróságokon nem elegáns kukacoskodni, kimentünk hát megnézni, sikerült-e a Blahát a Karácsony Gergely szavait idézve zöld, közösségi térré tenni.
A december elejei átadás nem kedvez az első benyomásnak, az évszaknak megfelelő időjárás nem segít, hogy parkosított, szeretetre méltó, marasztaló oázisként ismerjük meg a budapestiek többségének legfeljebb az áthaladási/átszállási csomópont funkciójával rendelkező teret.
Ezzel együtt kijelenthető, hogy ha az önmagát zöldpolitikusként definiáló Karácsony ezt érti parkosítás alatt, akkor Budapest inkább a rosszul lerakott, nem túl ízlésesen kiválasztott térkövek és járólapok, semmint a pázsit és a fák városa lesz – feltéve, hogy a választók újabb ciklusra adnak neki felhatalmazást.
Húsz percet töltöttünk terepszemlével sétálva, keresve a figyelemre méltó motívumokat, és azt kellett megállapítanunk, hogy ez a projekt valóban remek allegóriája Karácsony munkásságának. Aki erre büszke, attól ne várjunk valódi teljesítményt.
Nem mintha a tér katasztrófa lenne: Nem rossz, de a jó nem ilyen.
A fejlesztéssel kapcsolatban megfogalmazott alapvető állítások nem cáfolhatók:
- Biztosan kijön valahogy az 1000 m2 alapterületű zöldfelület, bár hogy itt fűben heverészni nem fog senki, az biztos.
- Valóban vezet lift az aluljáróba, ránézésre azonban ennyiben ki is merül az „akadálymentesített tér” kategóriája.
- Tényleg több Bubi- és e-roller-parkoló van, és a tér egyik távoli, eldugott sarkában még egy rusnya, olcsó nyilvános WC is helyet kapott (hogy ezt a téren korábban rezidensnek számító, itókázó hajléktalanok fogják-e használni a fák tövébe pisilés helyett, arra nem mernénk fogadni).
Koherens koncepció, hangulat azonban nincs, a részletek között pedig találunk elszomorító és megmosolyogtató elemeket is.
A tér közepén elhelyezett Nemzeti Színház-mementó szöveg nélkül legfeljebb főpolgármesterünk fájdalmasan őszintén nyafka arckifejezését idézi meg, így pedig nem sok értelme van.
A forgószékek olyanok, mint a városházán az ellenzék:
- vörösek,
- úgy forognak, ahogy a széljárás változik,
- túl sok van belőlük, de legalább biztos sokba kerültek,
- kivétel nélkül mind rossz helyen van,
- csúnyák.
Jót tett volna továbbá, ha az összkép kedvéért néhány helyről – különösen a metrókijárathoz vezető lépcsők melletti falról – levakarják az ótvar graffitiket, és az aluljáróban csinálnak legalább egy takarítást.
„A térrel együtt teljeskörűen megújult a Somogyi Béla utca is.” (Karácsony Gergely)
Mutatjuk a teljeskörűen megújult utcát:
A tér olyannyira nem látja el meghirdetett funkcióit, hogy külön hirdetőoszlop kell a fővárosi propagandához. Gergőék kommunikációs stábja elmondja nekünk, mit kéne itt nézni, amit szeretni lehet:
Azt sem bántuk volna, ha az alapvetően sík fővárosi domborzati viszonyokat nem próbálják meg éppen a Blahán kisebb-nagyobb dombokkal és völgyekkel feldobni. A csúnya szürke burkolatok egymással való váltakozása, a „zöldfelület”-nek csúfolt, kőből épült magaságyak elhelyezése következetlen, az illesztések időnként csúnyák, és úgy általában az az érzése az embernek, hogy a tér koncepcióját egy kötelező, suli utáni napközis foglalkozáson készítette egy unatkozó harmadikos általánosba járó iskolás gyerek.
Meg ilyenek. Nehéz lett volna leszedni a strabagos szalagot, és becsomagolni az átadás előtt?
Összességben megnyugtató, hogy ismét néhány tucat parkolóval kevesebb lett a belváros peremén, csak hogy ronda, szürke köveken nagyobb felületen sétálhassanak át a hetes buszhoz igyekvők. De ha Karácsony Gergely helyébe lennénk, ezt a projektet nem írnánk be az önéletrajzunkba.
