Megnéztük a Partizán még megjelenése előtt közérdeklődésre számot tartó #freeSZFE mozgalomról készült, maratoni hosszúságú riportját.
Bő másfél óra kommentár nélküli, kiváló minőségű riport megerősített minket korábbi véleményünkben: nem értjük, hogy mit akarnak, nem tudjuk, mi történt ott, de igazából így van ez jól. Bár megjelenése előtt a dicsőséges, szólásszabadság-párti forradalmárok személyiségi jogokra hivatkozva letiltatták a megjelenést, most mégis adásba kerülhetett a Partizán csatornáján ez az egyedülálló kordokumentum.
A Gulyás Márton nevével fémjelzett Partizán riport- és interjú-sorozat figyelemre méltó igényességgel és alapossággal mutat be különböző témában ismert személyeket, témákat, aktuálpolitikai helyzeteket. Nincs ez másként most sem, amit ebből az alternatív, belvárosi Woodstock-utánérzésből hiteles élménybeszámolóként ki lehetett hozni, azt a Partizán stábja kihozta.
Kérdés, hogy szükség volt-e erre? Kellett-e ez a szimpatizánsoknak, hogy rokonszenvük elmélyüljön? Kellett-e ez az érdektelen, csendes és túlnyomó többségnek, hogy másfél órás összefoglalóban képet kapjon a késő tinédzserkori, hormon-túltengéses színész-inasok öncélú lázadásának intézményesüléséről?
Mi úgy találtuk, hogy ha politikától tudatosan távol maradó átlagemberből fanatikus fideszest akarsz nevelni, nézesd meg vele ezt a videót.
A film címe Hülye Fiatalság, amely az átlagos, elfogulatlan néző számára a végére érve sem válik képletesen, idézőjelesen értendővé.
Nagyon fiatal, nagyon lelkes, nagyon fogalmatlan fiatalok gigászi csatája ez a Nagybetűs Élettel.
Adott egy csapat pattanásos, húszas évei elején járó színházi ember-palánta, akik a koronavírus első hulláma miatt elmaradó koncert- és fesztivál-szezon pótlásaként meghirdetnek
egy alulról szerveződő, alternatív Ozorát gólyalábas zsonglőrökkel, az életben szemmel látható hendikeppel induló mozgalmi vezetőkkel, sátorozással, májkrémmel és szar hippi-zenével.
Ezek a lelkes és közepesen tájékozatlan fiatalok elolvasták az intézményi modellváltás koncepciójáról szóló híreket a Szuperfüggetlen Sajtóban és hirtelen elkezdték kész tényként kezelni, hogy az a szélsőliberális véleménybuborék, amelynek használatára kizárólagos jogot formáltak, most TALÁN elveszítheti a színészképzési monopóliumát és pánikszerűen megszervezték a 2020-as COVID-19 szezon legszabadabb bulikáját.
2020 nyarának új rocksztárja: a teljesítmény nélküli, poszt-pattanásos lázadó színész-inas!
Mindenkinek van olyan közeli-távoli rokona, aki ugyan már jogilag felnőtt, de bármilyen nemes eszme (lehetőleg baloldali) mellett hajlandó zászlót bontani, ha lehet közben cigizni. Meg adnak sört. Meg közben nem kell csinálni semmi hasznosat.
Nnnnna. Ők pont olyanok. Hát lehet rájuk haragudni?
Romlatlan fiatalokkal egyébként is könnyű szimpatizálni.
Nincs teljesítmény = nincs kudarc, jellemhibára való jel = automatikusan JÓENBEREK. Mind.
- „Felgyújtjuk ezt az alapító okiratot!!”
- „Sértőnek kell lenni és kész, nem fog mindenki szeretni.”
- „Bazmeg, ti nem csináltatok semmit az elmúlt 30 évben!”
- „Nem véletlenül gyújtják fel az emberek magukat Tibetben.”
- „Sztoikus eufória. Ezt érzem.”
A mindenkori forradalmak mindennapjai két gyújtó hangú beszéd és Bastille, vagy állami hivatal elfoglalása között valószínűleg hasonlóan prózaian teltek, mint a valódi tét és felelősség nélküli egyetemfoglalás dicsőséges hetven napja.
Hiányzik azonban a repertoárból (de kinek?) az úgynevezett teljesítmény. Nehéz nem mosolyogva nézni a fiatalok szárnypróbálgatásait akár érdekérvényesítésről, akár performanszokon keresztüli vélemény nyilvánításról, akár tüntetések szervezéséről van szó.
Nem látjuk, minek a védelmében kéne az ország közvéleményének hirtelen kapára-kaszára kelve megbuktatni az SZFE eddigi működését óvatosan megváltoztatni kívánó Orbán-kormányt. Mert Vidnyánszkytól több ízben is garanciát kaptak (ez elhangzik a videóban is), hogy az eddigi osztályok változatlanul folytathatják tanulmányaikat jól megszokott oktatóik irányításával, pusztán elkezdődik mellettük egy, a véleménybuboréktól eltérő megközelítésű színművészeti szakmai képzés.
De nem. Amit a tapasztalatlan, de annál önelégültebb partykolónia nem ratifikál, az kívül esik a demokratikus közélet normáin. És akkor már épületen belül cigizve kell megmutatni, ki az úr a háznál.
A MacBookon szervezett, rövid életű színészköztársaság történetéről készült film igazából semmi mást nem mutat be, mint amit már eddig is tudtunk: kormányt, rendszert, de még intézményt sem könnyű buktatni, ha a szervezők maguk sincsenek vele tisztában, milyen szabályok szerint működik a világ, amelyben élnek.
