Azt mondják, a téma az utcán hever. Eredeti szakmám, a színészet velejárója, hogy az élet jellegzetes figurái adják a legtöbb muníciót egy-egy színpadi karakter hiteles megformálásához.
Az egyik ilyen figuralesen Márki-Zay Péter személyében találtam meg az önelégültség, a nárcisztikus tetszeni akarás két lábon járó kimeríhetetlen tárházát. Halkan jegyzem meg, hogy jellemző karaktereik, témáik felkínálása mostanság különösen gyakori a balosaink körében: kormányváltási nekibuzdulásukban nap mint nap szorgosan szolgáltatják a nyersanyagot.
Még véletlenül sem szeretném elvenni Oszkó Péter kenyerét, de a „vágyott” balos kormány és tagjainak jellemzésére nyilván készségesen áll majd a rendelkezésünkre egy-egy találó jelzős szerkezettel. Az elsőt, a Márki-Zay úrral kapcsolatosat már végérvényesen a népi folklór részévé tette. Várjuk a többiekét is!
Arról se feledkezzünk meg, hogy Márki-Zay 2019-ben egyszer már Amerikáig futott Kész Zoltánnal, hogy kifejező fotót készíthessen arról a helyről, ahol hivatalos minőségben szeretett volna megjelenni. Ugyanis nem azonos az amerikai külügy egyik szárnyában turistaként fotózkodni, és az amerikaiak meghívására Magyarország számára jelentőséggel bíró tárgyalásokat folytatni az exkluzív környezetben. Még véletlenül sem azonos ugyanezt megtenni valahol Washington külsőn egy művelődési házban, azóta sem tisztázott partnerekkel.
Visszatérve kis hazánkba: az augusztusi Tranziton számos baloldali politikus megmérettetett, és álláspontom szerint könnyűnek találtatott. Az mindenesetre bátorságra vall a részükről, hogy kifejezetten jobboldali, konzervatív nézeteket valló közönség előtt vállalták nézeteik kifejtését. Az viszont már-már komikusan hatott, ahogy vitapartnereik záporozó tényállításai és érvei között kizökkenthetetlenül szajkózták a farzsebükből elővett panelszövegeiket, kliséiket.
Számomra a balos meghívottak közül Márki-Zay Péter vitte el a show-t. Na nem azzal, hogy logikusan felépített érvrendszerrel kétvállra fektette volna vitapartnerét, hanem azzal, hogy amolyan előadás az előadásban jelleggel egy olyan külön hiúsági magánprodukciót vezetett elő, hogyha nem a saját szememmel látom, akkor el sem hiszem.
Természetesen a politikai szerepvállalás megköveteli a megjelenés makulátlanságát, a jól ápoltság szimpátiakeltő auráját. Mindezek léte, igazítgatása viszont kizárólag csak addig terjedhet, amíg – filmes kifejezéssel élve – el nem hangzik, hogy „kamera forog, csapó, és tessék”.
Ezután már csak a képességnek, a tehetségnek kell dominálnia a nézők vagy a kamera előtt. A „Gőgös Gúnár Gedeon” viselkedés fenntartása az egész szereplés ideje alatt nevetséges, visszatetsző és azt jelzi, hogy az illető számára fontosabb a külcsín, mint a belbecs. Mire is gondolok?
Márki-Zay Péter Hollik Istvánnal beharangozott vitájára a többi balos potentáttal ellentétben nem egyedül érkezett. Vele volt ruházati és szellemi stylistja, valamint pillogásfelelőse, aki a beszélgetés előtt is feltűnően és bőszen igazgatta a „főnök” ruházatát. Ez utóbbit a pedantéria jegyében akár még el is tudom fogadni. De a szorgos segéd feladatköre nem merült ki ennyiben.
A moderátor megnyitotta a vitát, a felek vitáztak, a nézők figyeltek. A beszélgetés első pillanatától kezdve a Márki-Zay rendezői bal oldalán álló tartás- és pillogásfelelős egy rendkívül kifinomult jelrendszerrel folyamatosan közvetítette a „nagyember” felé, hogy miként lehet a megjelenés bájgúnárkodásával még lehengerlőbbé varázsolnia magasröptű gondolatmeneteit.
Márki-Zay szinte az egész beszélgetés alatt amolyan szimultán játékot játszott. Néha beszélt, miközben a közönség morajlott. Amikor meg hallgatott, akkor a ruha- és mimikasegédje a nézőtérről érkező jelbeszédes ajánlásait követve igazgatta a nyakkendőjét, tette a lábát keresztbe, valamint simította el mélykék öltönye esetleg saját szimpatizánsait elriasztó ráncait. Vagy emelte magasabbra a fejét enyhén oldalra biccentve, és vette fel az otthon begyakorolt „végtelenül szimpatikus vagyok” műmosolyát.
El kell ismernem, hogy Márki-Zay tartás- és pillogásfelelőse, aki nézők között hol felállt, hol leült, közben folyton mutogatott, mindent elkövetett a jelöltjelölt úr önnön szépségéért vívott, szinte Don Quijote-i szélmalomharcának sikeréért. Rajta nem múlott a főnök alacsony tetszésindexe.
Ha egy balos miniszterelnök-jelöltnek a gondolatainál fontosabb arra koncentrálnia, hogy fotogén módon tartja-e a fejét, ha fontosabb számára az, hogy a zakója ujjának a redőit utasításra többször is szimpatikusra igazgassa élő adás közben, ott bizony felmerül néhány kérdés.
Példának okáért: esetleges miniszterelnöksége alatt nem keverné-e össze Magyarország irányítását egy össznemzeti szépségversennyel, ahol Gurmai Zita, Vadai Ágnes, Szabó Tímea és a kihagyhatatlan Hadházy Ákos lennének országvezető zsűrijének oszlopos tagjai, saját maga pedig a zsűrielnök?
Márki-Zay úgy jobboldali keresztény, hogy közben baloldali, úgy zöld, hogy belül vörös programra esküszik, úgy akar szavazókat halászni a jobboldaltól, hogy képes egy színpadra állni azzal a galerivel, akikkel jobboldali konzervatív ember egész egyszerűen nem mutatkozhat. Azt gondolom, ahogy közeledik a 2022-es választás, úgy fog napról napra tisztulni a kép a piperkőc politikust illetően.
Magyarország polgárainak egyetlen fegyvere van a balos szépségverseny győzelmi aspiránsaival szemben. Ha képesek lesznek meglátni az élre vasalt ruházat és a vastag smink mögött az újkommunista szépségideál nem kívánatos, divatjamúlt arcait. Továbbá nem dőlnek be a balos manírnak és belső tartalom nélküli külcsínnek, amelyek csupán új csomagolásban akarják nekünk eladni a szocialista, SZDSZ-parfümmel illatosított, de a kívánatos jövő szempontjából mégiscsak lejárt szavatosságú szivárványos portékát és annak képviselőit.
