Slovan-Fradi: a szlovákok már elhitték magukat, de a magyar bajnok többszörösen elégtételt vett

Bratislava júliusban újra Pressburg lesz. Merüljön alá a gazdag királyi múltba a Pozsonyi Koronázó Napok alatt! [...] Idézze fel a múlt hangulatát a parádén és a lovagi játékokon!

Nem mi viccelünk, ők írták, valószínűleg komolyan. Persze a szlovákok feltehetően nem a Fradi vendégjátékára gondoltak, de így is jó.

Az 1992-es Slovan–Fradi a mi generációinknak olyan korszakos trauma, amit még azok is átéltek, akik amúgy sose szerették a focit. Élesen emlékszem, hogy általános iskolás osztálykiránduláson néztük a tévében, ahogy Mečiar csuklyásai a pánszlávista szurkolók hangos biztatása mellett botokkal verik a fradistákat. De azoknak sem a keményebbik huligán, hanem a „lakossági”, jó eséllyel csallóközi felét. 

Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy a Fradi-drukkerek bizonyára akkor se voltak szentek. Ott voltak Pozsonyban legalább 8 ezren, és a beszámolók szerint a kommandósok megérkezéséig a szlovák oldalon a csönd uralkodott.

Ehhez jött még, hogy a Ferencváros megalázó vereséget szenvedett a pályán: a pozsonyiak 4:1-gyel küldték haza a magyar bajnokot, pedig olyan legendás, ősfradisták léptek pályára a vendégeknél, mint Telek, Lipcsei, Keller, Lipcsei, Albert vagy Wukovics – az edző pedig maga Nyilasi Tibor volt. Az egyetlen magyar gól szerzője, Lipcsei úgy emlékszik vissza, Nyilasi nem engedte, hogy a kommandósok életveszélyes akciója miatt a csapat levonuljon a pályáról. Ez különösen 2022-ből tűnik viccesnek, amikor a német olimpiai csapat rasszizmusra hivatkozva (állítólag valaki valakinek valamit beszólt!) simán megteszi ugyanezt.

A továbbjutás felé egy lépést se tudott tenni az FTC hazai pályán: a magukat üres vendégszektorral (oké, egy fő) képviselő Slovan egy 0:0-val kényelmesen jutott tovább a következő körbe.

Szóval legifjabb Weiss a Batumi ellen elképesztő szögletgólt rúgott az utolsó pillanatban, amivel idén ők jöhettek az Üllői útra... Szurkolói (szurkolási) szempontból hatalmas öröm, de azért sokan inkább a grúzokat szerették volna ellenfélnek a pályán. De legalább volt lehetőség bosszút állni a 30 évvel ezelőttiekért, természetesen mindenféle erőszaktól mentesen – csak a pályán és sportszerű, erődemonstrációt jelentő szurkolással!

A hajdani német–magyar–szlovák anyanyelvű (ebben a sorrendben) koronázóvárosunkat demonstratívan megszálló szlovanisták is kitettek magukért: fogadkoztak, hogy most tényleg eljönnek a IX. kerületbe, és ez sikerült is nekik.

Hát igen, a kommandósok nélkül nehezen megy...

De ahogy azt már tudjuk, a Fradi hatalmas blamába futott bele: persze végig jobban és veszélyesebben játszott, meg is szerezte a vezetést, a második félidő legvégén a Slovan bemákolt két szép gólt, és ezzel megint királyoknak érezhették magukat Magyarországon.

Úgy néz ki, Pozsonyban kell megoldanunk… /Kubatov Gábor/

Nem vagyok fradista, de alig tudtam aludni a múlt heti meccs után. Mondom, ez nem lehet igaz, hogy ezeknek minden, mindig összejön, és a saját pályánkon aláznak meg minket. „Meg vagyunk átkozva” – mondhatta volna megint Bagaméri, az elátkozott fagylaltos. Én is ezt mondtam.

A Slovan elhallgattatta, bevette és meghódította Budapestet. [...] Égszínkék pokol Budapesten! A Slovan fordított, és kellemetlen pofont adott a Ferencvárosnak. [...] A Slovan nagyszerű fordítással meghódította a forró magyar földet.

– lelkendezett a szlovák sajtó másnap, és sajnos igazat kellett nekik adnunk. A Fradi nagyon szerencsétlenül járt a két kapufájával együtt, de úgy éreztük, a játékosok sem érezték át megfelelően a mérkőzés súlyát, és a vezetés után elhitték, hogy akkor ez megvan.

Persze, ahogy azt most már tudjuk, valószínűleg a szlovákokat tényleg sikerült elvarázsolni ezzel, és úgy gondolhatták, hogy akkor a visszavágó már csak formalitás lesz. Hiszen ha Budapesten győztek, otthon simán továbbjutnak majd. Elnézve az itthoni hangulatot, a józan sportszeretőket és az elvakult fradistákat leszámítva kevesen bíztak az itthoni vereség után a zöld-fehér továbbjutásban.

Csodálatos elégtétel minden magyarnak! 

• Zsoldosaink (ők mondták, de egyetértek) meggyőző teljesítménnyel alázták meg az ő zsoldosaikat, ráadásul saját otthonukban.
• Hogy még kellemetlenebb legyen számukra, az Üllői úti bravúrgyőzelem (hatalmas mák) így nem sokat ér nekik. Legfeljebb volt egy jó estéjük meg jogosnak érzett reményeik az újabb továbbjutásra. De legalább pár napig hihettek ebben!
• Még újpesti barátaim is bevallották titokban, hogy nagyon örülnek. Persze, hogy: itt nem a Fradi a lényeg, hanem az, hogy ők most megint egy egész nemzetet képviseltek, ráadásul a minket rendkívül gyűlölő szlovák keménymag, a szlovanisták ellen. Gondoljunk csak bele, a felvidéki magyarok most mit érezhettek!
• Történelmi átkokat törtünk meg: 30 év után pontosan ugyanolyan eredménnyel vágtunk vissza ugyanott, de fordítva. A magyar csapat hazai vereség után tudott idegenben fordítani és továbbjutni: ez korábban nem sikerült a BEK-ben és a BL-ben sem. SOHA, még a magyar foci legjobb éveiben sem.
• Ahogy mi semmit nem kapunk készen, és mindig a nehezebb utat kell választanunk – gondoljunk csak a 2015-ös norvég–magyar selejtezőt megelőző török gólra Izland ellen –,  most is ez történt. És így lett még szebb a siker.
• Még az újabb önironikus (?) koreográfiájukat sem engedte kitenni az UEFA, pedig jót nevettünk rajta így is.

1848, 1920, 1992, 2022. Történelmünk, győzelmeink!

Persze a felsoroltakból nem sok szlovák győzelmet látunk, de hátha tényleg így érzik. Vagy ez is egyfajta dupla csavaros humor, amit mi már csak nehezen értünk meg?

Persze mindegy is, ez a szép kiírás pedig mehet a Szlovák Nemzeti Múzeumba, biztos van még ott hely.

Pozsony? Nie, Bratislava! (Pozsony? Nem, Bratislava!)

– hirdette 2010-ben a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke, Rudolf Pučik még Szlovákiában is kiröhögött választási óriásplakátján. Hát akkor állítsunk mi is emléket nekik:

Pozsony? Nie, Ferencváros!