Nincs még két hete, hogy a Politico közvetítésével felröppent a hír: az Európai Bizottság bekeményít és Magyarországtól megtagadja a koronavírus-járvány utáni helyreállítási forrás folyósítását közjogi aggályoknak álcázott politikai válaszcsapásként.
Az Európa Tanács július 13-án a helyreállítási alap folyósításának első ütemében Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Görögország, Németország, Olaszország, Lettország, Luxemburg, Portugália, Szlovákia és Spanyolország számára tette lehetővé, hogy lehívják a részben hitelből, részben vissza nem térítendő támogatásból álló csomag rájuk eső részét. Az első 12 ország között mindössze egy Kelet-közép európai tagállam van és jelen állás szerint mindannyian kölcsönfelvételben is gondolkodnak. A lengyelek és mi lemaradtunk róla, de egész eddig kérdéses volt, vajon csak izmozás megy a háttérben, vagy előkerül a morállófasz-korbács?
Tegnapi napon egy sajtótájékoztatón pont került a bizonytalanság végére: az EU tényleg elzárja a pénzcsapot, ha nem úgy ugrálunk, ahogy fütyülnek.
- De mi is ennek a valódi oka?
- Minden más tagországban példátlan korrupció?
- A jogállamiság hiánya?
- Tökéletesen kiirtott és/vagy elhallgattatott ellenzéki média?
Persze, hogy nem.
Az EU – valójában a brüsszeli bürokraták, tehát az Európai Parlament és az általuk választott Európai Bizottság– elhúzódó strukturális és ideológiai konfliktusban áll néhány (elvileg a többiekkel egyenrangú) tagállamával, többek között, de nem kizárólag Magyarországgal. Míg az ellenzék előszeretettel ábrázolja Orbán Viktort Európa fekete bárányának a nézetkülönbség tárgya távolról sem olyan egyszerű, ahogy ezt a mindenkori eljárásokban, vádakban és dorgálásokban nyugati politikusok megállapítják.
Magyarország azon tagok egyike, akik következetesen képviselik a független nemzetek szövetségének eszméjét az Európai Birodalom Egyesült Államok koncepciójával szemben (amely fejlődési irány alapvetően szembe megy az alapszerződésekkel).
Nem kértünk a bevándorlásból, nem kértünk a szexuális propagandából, nem kérünk a felhatalmazás nélküli brüsszeli gyámkodós okoskodásból. Ezt pedig időnként büntetéssel, eljárásokkal, belpolitikai stílusú, teljesen indokolatlan minősítgetéssel („szégyenletes, elfogadhatatlan, stb…”) és súlyosabb esetekben megvonással szankcionálják. Megszoktuk, a rendszer így működik. Itt azonban nem fejlesztési pénzekről, gazdasági növekedésről van szó, hanem egy mindenkit sújtó világjárványt követő talpra állást segítő, rendkívüli mentőcsomagról, amely minden tagállamnak jár(na).
Didier Reynders biztos úr ezúttal a HVG.hu Eurológus portálnak nyilatkozva ásta ki a csatabárdot, megüzenve Magyarországnak: a viharos tengeren fuldokló, bajbajutott szövetséges csak akkor számíthat rá, hogy kihúzzák a vízből, ha előbb mindenben aláveti magát annak, akinek nem csak morális, de intézményi kötelessége is lenne a segítségnyújtás. Az a tény, hogy Magyarország kevésbé van rászorulva erre a támogatásra, mint például a déli országok (nem véletlenül nem szándékozunk hitelt, csak vissza nem térítendő támogatást igényelni), nem teszi a gesztust kevésbé bosszantóvá. A casus belli jelenleg: „Rendszerszintű problémák vannak a jogállamisággal”.
A lerágott, de soha meg nem unt gumicsontok, amelyek bármilyen fegyelmező eszköz bevetését szentesíthetik:
- Korrupció
- Fékek és ellensúlyok hiánya
- Sajtószabadság
Jogállamiságnak de facto azt nevezzük, ha egy ország törvényesen megválasztott országgyűlése a mindenkor hatályos ügyrendi szabályoknak megfelelő törvényeket hoz, ezeket a törvényeket pedig a parlamenti többség által támogatott kormány végre is hajtja.
Az ostor és cukorka nevelési rendszer módszerei közül most a cukorkán – pontosabban az annak megvonásával való fenyegetésen – van a sor (bár az ostor is elcsattan, amit most épp kötelezettségszegési eljárásnak hívnak a gyermekvédelmi törvény kapcsán).