Nem kedvelem Sebestyén Balázs stílusát. Nyegle, pökhendi, izzadságszagúan laza, gyakran primitív, nem az én ízlésemnek való.
Pár éve még keringett a magyar interneten az a korábbi felvétel, amelyen Balázs egy túlsúlyos lányt alázott porrá a kinézete miatt. Ez a mutatványa éppen elegendő volt ahhoz, hogy egy életre antipatikussá váljon számomra Balázs karaktere.
Valakit kiválasztani a tömegből és a vicc kedvéért súlyosan megsérteni, ehhez teljesen szégyenérzet nélkülinek kell lenni. Balázs pontosan ilyen figura, gátlás nélkül belerúg bárkibe. Úgy fejeztem ki eddig a nemtetszésemet, hogy sem a rádiós, sem a tv-s produkcióit nem követem. Számomra nem létezik.
Én és Sebestyén Balázs mindössze egyetlen ponton kapcsolódunk egymáshoz,
mindketten magyarok vagyunk.
Én Kolozsváron születtem, ő Budapesten, ennek azonban nincs semmi jelentősége, mindketten ugyan annak a nemzetnek vagyunk a tagjai.
Ennélfogva Sebestyén Balázs oda megy a Kárpát-medencében, ahova kedve tartja. Neki éppúgy otthona ez a föld, mint bármelyikünknek.
Ezt az egészet azért írtam le, mert nemrég közepesen nagy port kavart, hogy Sebestyén Balázs reggeli műsorával Csíkszeredából jelentkezett volna be. A látogatás azért hiúsult meg, mert talán egy éve vagy régebben a műsorvezető egy elég otromba hibát vétett. Az egyik székelyföldi betelefonálót arra kérte, hogy anyanyelvén búcsúzzon el a rádióhallgatóktól.
Nem ez történt, az illető ékes magyarsággal Istenhozzádot mondott és ezzel véget ért a kínos jelenet.
Egy újabb vaskos sértés á lá Balázs. Újra egy ártatlant sértett vérig. Szó szerint vérig. A székelyekben ez maradandó nyomot hagyott, a közösségi médiában többen kifejezték tiltakozásukat Balázs székelyföldi kiruccanásával szemben.
Az esethez hozzá tartozik az is, hogy Sebestyén rájött, hogy mekkorát hibázott és elnézést kért, „rettenetes, béna, ostoba, szerencsétlen elszólásnak” nevezte az esetet.
Megbánta, ezzel bocsánatot nyert, az ügy el van felejtve. Legalábbis részemről. Én egy katolikus ember fejével gondolkodom, azt tartom, hogy nincsenek megbocsáthatatlan bűnök, mindössze őszinte bűnbánat kell a megbocsátáshoz. Ennyi.
Ha ez Istennek elég szokott lenni ez a szentgyónásban, akkor legyen elég nekünk is.
A Kárpát-medencében pedig nincsenek no-go zónák a magyarok számára, legalábbis nem engedhetjük meg, hogy legyenek. Ha Sebestyén Balázs és stábja Gyergyóba, Csíkba, Kárpátaljára, Délvidékre, Felvidékre akar menni, akkor azt nyugodtan megtehetik. Már, ha komolyan gondoljuk a nemzeti összetartozást.
Ha ezt az embert eltaszítjuk magunktól, akkor semmivel sem vagyunk különbek, mint a DK-sok. Ők gazemberként állnak hozzánk, határon túli magyarokhoz, mi ne váljunk gazemberekké!
Mi, mint egy nemzet tagjai, időnként vitázhatunk, az sem baj, ha néha gorombáskodunk egymással, ez normális. De nem lökhetjük el magunktól a másik magyart. Éppen elégszer megtették ezt a vérvörösök, illetve a nyilasok. Mi ne tegyük!
Nem kell kedvelnem Sebestyén Balázs ahhoz, hogy támogassam az erdélyi útjában. Azt szeretném, hogy másképp lássa Erdélyt, nem azt hogy neki rossz legyen.
Azt gondolom, hogy a csíkszeredai látogatás egyetlen veszélye Balázs számára, hogy a stáb tagjai a műsor kedvéért bemennek a városba, megtekinti Székelyföld legrútabb főterét, a szeredai „Taps teret” és azzal az élménnyel térnek vissza Budapestre, hogy Erdély egy szocialista panelrengeteg. Nem értik majd, hogy mi miért szeretjük olyan nagyon.
Sebestyén Balázs székelyföldi útja egy jó alkalom arra, hogy kicsit ráérezzen erre a „magyar dologra", hogy kedvező élményeket gyűjtsön, megszeressük egymást.
Ne vonjuk meg tőle ezt a lehetőséget! Mert az árulás. Inkább arra ügyeljünk, hogy Balázst és a stáb jusson el Énlakára, Atyhába, Siklódra, a Szent Anna-tó partjára, Csíkszentimrére a büdösfürdőkhöz. Mutassák meg nekik a csíkszeredai katolikus gimnáziumot, aminek a homlokzatán ott van a nagymagyar címer! Álljanak meg egy pillanatra a vasszékelynél, és valaki mesélje el nekik, hogy miért áll az ott!
Erdély mindannyiunké, Balázsé is. Ha tetszik, ha nem. Éppen ezért senki nem tilthatja el onnan a magyar műsorvezetőt.
Szívem szerint elvinném Gyulafehérvárra, a két Hunyadi sírjához. Kolozsvárra leültetném a Rhédey-házban, ami nem csak azért nevezetes, mert ott kávézott Orbán Viktor is, amikor a Reformáció 500 ünnepére látogatott a világ református magyarjainak társaságában. Hanem ebben az épületben állt az Magyarország első magyar kőszínháza is.
Néhány sarokkal arrébb született az a magyar is, akit az ezerforintosról ismerhet. Amikor kifizeti a mindenmentes, habcsodás kávéját, amit szívószállal szürcsölget reggelente, mielőtt azokat a „szenzációs" humoros betéteket elsüti adás közben, gondoljon Kolozsvárra is.
Ez a város a közös örökségünk része.
Végezetül még egy fontos érv Sebestyén Balázs székelyföldi látogatása mellett: Sebestyén Balázs egy népszerű figura. A médiaszenny egyik elismert lovagja. És itt elárulom a nagy titkot:
Szomorú? Tessék másként csinálni, most ez van!
A bulvár, a kereskedelmi tévék műsora, a könnyed hangvételű rádióadások a magyar szó közvetítő csatornái, és bizony sokakat szórakoztat. Nem egy Karinthy, nem Hamvas Béla, de magyar és ez egy fontos kapocs olyanoknak, akik teszem azt Déván, Petrozsényban élnek, a nagy román tenger közepén kis magyar szigeteken.
Ne taszítsuk el magunktól Sebestyén Balázst. Ő is a magyar nemzet része, ilyenekből is áll a magyarság. Ezt el kell tudnunk fogadni. Adjunk esélyt annak, hogy mindannyiunk javára válik a székelyföldi utazása.
