Saul Alinsky utálná a magyar újbaloldalt

• Kezdjük azzal, hogy újbaloldal alatt a jelenlegi ellenzéki pártokat és a kezük alá játszó baloldali aktivistákat értjük. Gulyás Mártont és csapatát, azaz a Partizán nevű Youtube-propagandacsatorna készítőit, a Mérce szerkesztőségét, az AVM hajléktalanokkal foglalkozó szervezetét és az Auróra utca nevezetes központjában serénykedő NGO-kat.

• Utóbbiak azok, akik hol Pikó András polgármesteri kampányát szervezik, aztán pozíciókat fogadnak el a józsefvárosi önkormányzatnál és a fővárosnál, majd munkaidő után visszaváltoznak, hogy független civilként ostorozzák a jobboldali kormányt.

• A pártokkal ebben az írásban nem foglalkozunk, mert Alinsky is inkább a civil kezdeményezésekről írt. Amúgy sem lenne sok értelme, hiszen az ellenzéki politikusok semmit nem érnek önmagukban, csak azért van még némi jelentőségük, mert a függetlennek hazudott média és civilek ezerrel tolják alájuk a pártpolitikai muníciót.
• A jelenkor szocialista aktivistái tanítómesterként, nagy elődként tekintenek Alinskyre, akinek a módszerei és morálja követendő példa előttük. Részben igazuk van, Alinsky sok tekintetben tényleg szélsőséges és gátlástalan volt, ahogy ők is azok. Tevékenysége során a mai utódokhoz hasonlóan életidegen, az emberi természettel ellenkező ideákat kergetett, azok érdekében a felforgatás és provokáció számos eszközét dolgozta ki, igen jelentős kreativitással.
• Viszont volt egy másik Alinsky is, aki képes volt tanulni a tapasztalataiból, következtetéseket levonni és változtatni. Ez már nem jellemző a 21. századi balos mozgalmárokra, az ő dogmatizmusuk és elitista hozzáállásuk minden más szempontot elsöpör. Alinsky elsősorban terepen dolgozott, mélyen beágyazódva az elszegényedő amerikai munkásnegyedek közösségébe. Gulyás és társai, az AVM csapata vagy a Mérce szerzői viszont csak dísznek, pontosabban a legitimitásuk látszatára használják azt a néhány hajléktalan embert és közmunkást, akik hozzájuk csapódnak, amúgy szigorúan megmaradnak a fővárosi elit berkeiben.

Alinsky írásaiból kiderül, hogy nem különösebben kedvelte korszakának - Gulyáshoz hasonló - elitista dogmatikusait, akik politikai céljaik miatt csupán kommunikációs eszközként használták a szegényeket.

• Saul David Alinsky 1909-ben született és a harmincas években kezdett kriminológusként és közösségszervezőként dolgozni az Egyesült Államokban. Tevékenysége szempontjából három részre osztotta a társadalmat:

- birtoklókra: hatalmi osztály, amelyik őrzi a status quo-t

- többet akarókra: középosztály, amelyiknek van vesztenivalója, de mozgósítható, mert többet akar

- kisemmizettekre: akiknek nincs vesztenivalójuk, de fásultak, passzívak

Az utóbbiak érdekében és köztük tevékenykedett. Gyakran éveket szánt egy-egy városrész lecsúszott közösségeire, hogy rávegye őket a szervezkedésre. Híre megelőzte őt, volt olyan város, ahol azonnal letartóztatták, amikor megérkezett. Be akarta bizonyítani, hogy lehetséges a nem szovjet típusú forradalom is, hanem annak kapitalista változata, amelyben a nincstelen tömegek szervezett módon veszik kezükbe sorsuk alakulását. Ha ez nem is valósult meg, de voltak sikeres akciói.

Erre példa az egyik chicagói munkásnegyedben végzett tevékenységének eredménye, amikor sikert értek el, az ott élők léptek egyet a társadalmi ranglétrán. Amikor a körzet lakói bekerültek a középosztályba, akkor azonnal átvették új rétegük szokásait. Innentől pont úgy tartották maguktól távol az alsóbb státuszú népcsoportokat, mint ahogy korábban tőlük is elkülönültek a középosztálybéliek, amikor még a szegénység összes deviáns jellemzőjét magukon hordozták.

• Ez a történet is azt igazolja, hogy a társadalom alapvető működési, rendeződési elvei nem változnak jelentősen, leginkább a személyek cserélődnek benne időnként. Természetesen nem a társadalmi mobilitással, az osztályok közötti átjárhatósággal van baj, ezt ma már minden modern jogállam biztosítja a polgárainak. Hanem azzal van gond, amikor az emberi természettel ellentétes viselkedési mintákat akarnak erőszakos módon kikísérletezni. A várt eredményt nem érik el, de rombolást, kultúrák szétesését, társadalmak tönkretételét, egyszóval rengeteg szenvedést okoznak.

Ilyen kísérletek ma

> a tömeges migráció támogatásával az ázsiai és afrikai kultúrák beerőszakolása az európai társadalmakba,

> a hagyományos családmodell szétverése az áltudományos genderkedéssel, valamint

> a közösség számára hasznos tevékenységre, a munkára épülő értékrend szétverése az alapjövedelem nevű demagógiabombával.

• Mint fentebb utaltam rá, Alinsky minimum kettős értelmezésű figura, mert radikális tevékenysége, és az abból általa leszűrt tapasztalatok ellentmondásban vannak egymással. A radikális aktivizmusának célja egy álomvilág, amit soha nem lehet (és nem is kell) elérni, mégis ezt erőlteti, miközben tapasztalja és le is írja, hogy nem megvalósítható a cél, mert az ember nem így működik, nem ez a természete.

Mindezért fura élmény olvasni A Civil szervezkedés abc-je című 1971-ben megjelent művét, amelyben több évtized tapasztalatai vannak leírva. Számos elutasítandó rész mellett tudunk belőle hozni olyan idézeteket, amelyekkel simán azonosulhat egy jobboldali-konzervatív világnézetű ember is. Sőt, az alábbival leginkább ők.

...ha úgy akarunk segíteni másokon, hogy közben megfosztjuk őket attól a lehetőségtől, hogy problémáikat maguk oldják meg, lényegében az emberi méltóságot tagadjuk meg tőlük, és ez egyben a demokrácia tagadása. Mindegy, hogy ezt a gyakorlatot milyen ideológia igazolja

Ez nem az elmúlt évek hazai társadalompolitikai konfliktusairól szól?

Nem ezzel érvel a kormányfő a munkaalapú társadalom védelmében, a mélyszegényeket érintő stratégiája mellett?

Nem ezért nevezik fasisztának a kormányt az ellenzéki politikusok, Misetics Bálint szociálpolitikus, Pogácsa Zoltán szociológus, Gulyás Márton civil aktivista, a Mérce szerkesztősége, mert a pusztító, lealjasító segélyezés helyett a munka és öngondoskodás felé terelné a szegényeket?

Szerintem igen.

A 2010 előtti kormányok segélyekkel és életszerűtlen modellprogramokkal demonstrálták, hogy törődnek a szegényekkel, de a társadalom- és gazdaságpolitikájuk esélyt sem adott nekik a felzárkózásra. A segélyezés konzerválta a problémát, a modellprogramok a több százezres rétegből maximum pár száz embert értek el, azokat is csak átmeneti rövid időre. A jelenlegi kormány viszont az egész rendszert alakította át úgy, hogy végre alulról nyitottá vált, a legszegényebbeknek lehetőséget adva, hogy a maguk akaratából lépjenek végre egy szintet a társadalmi ranglétrán.

Ez a rendszerváltás óta először fordult elő Magyarországon.

• Alinsky és a mai balos aktivisták szemlélete között van még egy fontos különbség. A Mester azt vallotta, hogy a szegényekért küzdő aktivistának egyetlen morális megfontolása lehet csak: az eredményesség. Magyarán az, hogy

- lett-e több kenyér az asztalon a szegény családokban,

- van-e munka és méltányos jövedelem, 

- javultak-e az életkörülményeik.

Az az aktivista, aki ezen célok érdekében nem tesz meg mindent, ami lehetséges, mert valami elvont eszmére hivatkozik, az Alinsky szemében csak a szegények szenvedésén élősködő figura csupán. Példaként pont azt említi erre, ami most is jellemző a baloldali és/vagy liberális megmondókra:

nem működünk együtt semmiben a jobboldali kormánnyal!

Ennek következtében tagadják le, veszik semmibe, hogy 2010 óta mélyszegény emberek százezreinek lett jobb az élete. Mert nem csak együttműködni, hanem elismerni sem hajlandók a pozitív változásokat.

Ha Alinsky komolyan gondolta az eredményességről szóló tételeit, és a mai Magyarországon élne és tevékenykedne, akkor a hazai ballib bagázsról lesújtó véleménye lenne.