Abban a hitben éltem az életem sokáig, hogy Romániát némileg konszolidálta az ország NATO-és Európai Uniós csatlakozása. Meg voltam győződve eddig arról, hogy például háborús bűnösökről, a zsidó törvények kezdeményezőiről elnevezett utcákat már átnevezték.
Nem azért, mert már másképp gondolkodnak a saját történelmükről, hanem azért, mert ez volt a nyugati integráció feltétele, meg kellett csinálni a házi feladatot.
Bár nem gyakran fordul elő, most be kell valljam, hogy tévedtem Romániával kapcsolatban. A napokban egy Google Maps keresés után döbbenten láttam, hogy egy fél tucat településen a mai napig létezik Ion Antonescu utca. Akár egy 33 ezer fős kisvárosban is.
Igen, mintha Magyarországon Szálasiról lenne közterület elnevezve. Nem, nem Horthy Miklósról, nem ugyanaz a kategória - egy Szálasi-szerű figuráról van szó.
Antonescu külön utasította a román hadsereget, hogy legyenek következetesen könyörtelenek, amikor eldöntötték, hogy megszabadulnak a bukovinai és besszarábiai zsidóktól. Az ő parancsára űztek el több, mint 310 000 embert az említett területekről.
Az elűzés nem azt jelentette, hogy futni hagyták őket: a többségüket megölték. Ukrajna transznisztriai részén a háború során 80 000 zsidót végeztek ki. 1941. október 22-én az odesszai parancsnokságnál történt robbantás után Antonescu 200 fő kivégzését rendelte el minden egyes román és német tisztért.
Másnap a városban 25000 zsidót végeztek ki bosszúból.
Ennek ellenére mai napig az él a köztudatban, hogy Romániában nem volt holokauszt, csak az észak-erdélyi részeken, azokon a területeken, amelyeket a magyarok visszakaptak. Néhány éve még a szocialisták által vezetett kormány hivatalos közleményben állította, hogy Romániában nem volt holokauszt.
A Jad Vasem Intézet volt kénytelen emlékeztetni a román kormányt, hogy a negyvenes évek közepén, Románia akkori határain belül 760 ezer zsidó embert tartottak számon, ebből 420 ezer vesztette életét a holokauszt során.
A helyzet nem sokat változott Romániában. Holokausztra emlékeztető táblák, emlékművek javarészt Észak-Erdélyben találhatóak, ezeken az szerepel, hogy a magyar impérium alatt történt tömeggyilkosságokra emlékeznek. A román területeken történt gyilkosságokról, elhurcolásokról mindenki mélyen hallgat.
De hát nem lehet mindig hallgatni! – gondolták a románok, és gyorsan egyházi megemlékezést tartottak a fentebb említett Ion Antonescu emlékére.
A Vaslui megyei Szent Paraszkéva templomban került sor Antonescu marsall tiszteletére celebrált szentmisére. A ceremónia egyáltalán nem zavarta a jelen lévő magas rangú tiszteket, történészeket és híveket sem. Ismétlem, magas rangú katonatisztek voltak jelen az eseményen.
Hallott valaki valamit az amerikai külügy részéről?
Most képzeljük el azt az alaposságot és becsületességet, hogy a még fel sem avatott Hóman Bálint-szobor miatt tiltakozott az amerikai vezetés, ellenben az Antonescu utca, és a tiszteletére celebrált szentmise nem éri el az ingerküszöböt.
Hómannal összefüggésben meg kell említeni, hogy azért ellenezték a szoboravatást, mert a történész-politikus náci kollaboráns volt. Amennyiben ez problémát okoz, el sem tudom képzelni, hogy mi lehet annak az oka, hogy nem zavar senkit az, hogy Romániában és Erdélyben gyakorlatilag minden Octavian Gogáról van elnevezve. Minden! Az utcák, terek, iskolák, könyvtárak, parkok, óvodák.
Szerintem van tudományos magyarázat arra, hogy miért háborús bűnösökről, problémás figurákról neveznek el köztereket Romániában. Ez oda vezethető vissza, hogy a román nemzet rövidke történelme alatt kevés értékelhető személyt termelt ki. Egyszerűen jót tesz a román nemzet önképének, ha olyan előképeket tudnak felmutatni az elmúlt 150 évből, akik cipőt hordtak a lábukon.
Persze aranyág, bóbita, mézeskalács, ellopott terület nevet is adhatnának az utcáiknak, akkor sem lennének sokkal kevésbé nevetségesek.
A gyűlölködők tisztelete azonban nem román sajátosság, azaz csak részben. Pontosabban kell hozzá egy román is. Itt van például Bogdan Rares esete, aki azzal szerzett népszerűséget magának Romániában, hogy gyakorlatilag szünet nélkül gyűlöletet keltett a magyarok ellen saját tévés műsorában. A műsorban elhangzott gyűlöletkeltő és diszkriminatív kijelentések miatt a román médiahatóság többször megbírságolta.
Azt is tudni kell, hogy ahhoz, hogy Romániában valakit megbírságoljanak gyűlöletkeltés miatt, pláne, ha magyarok ellen irányul, ahhoz nagyon lelkes és hosszan tartó gazemberség szükségeltetik. A magyarok dehumanizálása, az elűzésükre való felszólítás nem feltétlenül veri ki a biztosítékot a román hatóságoknál.
Bogdan Raresből így minden különösebb gond nélkül válhatott Románia Európai Parlamenti képviselője. Találják ki, melyik frakcióban! Igen, az Európai Néppártban.
A palinak papírja van róla, hogy nyilvánosan egy kisebbségi csoport ellen keltett gyűlöletet, közismert tény az, hogy egy szélsőséges szereplője volt a román közéletnek.
Ennek ellenére a Néppárt képviselőjeként működhet, Manfred Weber pedig széles mosollyal fotózkodott vele a kampányban.
Ez az egész azonban egyáltalán nem meglepő egy olyan ország részéről, ahol a korrupcióellenes főügyész magyarellenes leszámolásban vesz részt.
Ahogy az sem meglepő, hogy éppen ezért a Momentum örökre a szívébe zárta az ügyésznőt.
Amikor tehát Magyarországot vagy a magyar politikusokat támadják Brüsszelben és Washingtonban, mindig jusson eszünkbe, hogy a vádakat éppen ennyire kell komolyan venni. Az európai értékek éppen ennyire fontosak a magyar kormány kritikusai számára.
